VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon szépen köszönöm a szót. Az LMP stratégiai szövetségese, a Kalózpárt nevében szeretném a napirend utáni felszólalásomat elmondani.

Nemzetközi rendszerben alakítják át most a szerzői joghoz való viszonyt, és úgy tűnik, hogy megállapodás született a hamisítás elleni kereskedelmi egyezménnyel, az ACTA-val kapcsolatban. Több nemzetközi szintű eseményen ezt az ügyet megtárgyalták. Az a kérdésem - nem tudom, a KIM-től van-e itt valaki, de ha nincsen, akkor majd írásban eljuttatom az illetékeseknek -, hogy vannak olyan esetek, amelyekben tagállami hatáskörbe utalják azt, hogy hogyan döntenek a tagállamok a szerzői joggal kapcsolatban. Na már most, itt van két eléggé strukturális probléma. Az egyik, hogy az internetszolgáltatók felelősségre vonhatók-e azok tevékenységével kapcsolatban, akik torrenteznek. A magyar internetezők fele torrentezik; a másik pedig, hogy internetblokád alkalmazható-e a torrentezőkkel szemben. Ez egy fajsúlyos kérdés, habár kicsit hülyén néznek rám itt a képviselő urak. (Derültség.) Ez azért fajsúlyos kérdés, mert az információhoz való hozzájutás kérdése nagyon nagy probléma a XXI. században.

(23.00)

Az a kérdés, hogy elindulunk-e egy olyan úton, amit Szalai Annamária is már bizonyos újságírói interjúkban megmondott, hogy például Burmában is szabályozzák az internetet olyas módon, hogy videofelvételt készítenek az internetkávézókban. Most kérdés, hogy ez az-e az az út, amin Magyarország el akar indulni, vagy pedig tényleg az információhoz való hozzájutás a cél.

Nagyon üdvözöltem L. Simon László módosító javaslatait, amiben az internet szabadságát garantálta a média-törvényjavaslatban, viszont továbbra sem megnyugtató, hogy mi lesz a szerzői joggal. Itt szerzői jogi reformra van szükség, merthogy a jelen helyzetben kicsit a szerzői jogvédő szervezetek, konkrétan az Artisjus túlhatalommal van felruházva. Most pedig egy felügyeleti díjat, a beadott törvényjavaslat szerint, ami már itt pihen a Ház előtt, egy 0,3 százalékos felügyeleti díjat kell hogy befizessenek a jogvédők a felügyelő szervezetbe. Kérdés az, hogy az Artisjus, ami továbbra is sarcolta a CD-vásárlókat, a pendrive-vásárlókat, azokat, akiknek winchestere van, és még nem töltöttek le semmit, csak vásároltak egy winchestert, Artisjus-adó van rajta, azokat a fodrászüzleteket, ahol rádiót hallgatnak, azokat a vendéglátó-ipari egységeket, ahol rádiót hallgatnak, most ezek a magyar kis- és középvállalkozók az Artisjus túlhatalmától fogva sarcoltatva vannak. Ha ezt a túlhatalmat, még a kormány nem akadályozza meg, hogy áthárítsa ezt a 0,3 százalékos felügyeleti díjat a fogyasztókra, akkor egy komplex szerzői jogi reformra van szükség, mert az Artisjus egyesület a jelen formájában egy olyan egyesület, amely köztestületi jogokkal van felruházva.

Tehát kérem a kormányzat illetékes képviselőit, amint megkapták majd a felszólalásomat írásban, akkor reagáljanak rá, hogy miként gondolja a kormány a szerzői jogi rendszert megváltoztatni, és hogyan fogja bevonni ebbe a folyamatba az érdekelt feleket, és hogy milyen szintű bűnözőnek tekinti a torrentezőket. Reméljük, nem tekinti a magyar internetezők felét bűnözőnek. Én magam soha életemben nem torrenteztem, de attól függetlenül úgy gondolom, hogy az információhoz való szabad hozzáférésbe nem fér bele az, hogy a fájlcserélők ellen internetblokádot vezessünk be.

Tehát kérem szépen az illetékes minisztériumot, hogy válaszoljon arra a kérdésre, hogy ratifikálni fogja-e az ACTA nemzetközi egyezmény minden egyes passzusát Magyarország.

Köszönöm a szót. (Taps.)

Forrás: parlament.hu