DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársamhoz hasonlóan szintén az új intézmény bűnügyi főigazgatóságával kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni.

Ahogy Vadai Ágnes képviselőtársam is utalt rá, a javaslat egy korábban már be nem vált modellt állít ismét vissza. 2002-ig már volt az adóhatóságnak nyomozó hatósága. Az akkori ellenérvek pedig ma még inkább igazak.

Alapvető jogállami követelmény, legalábbis az kellene hogy legyen, hogy a sértett, avagy az, akinek az ügyhöz érdeke fűződik, nem nyomoz, nem vizsgál és nem dönt. Ha az adóhatóság adóügyekben vagy adóval kapcsolatos bűncselekmények ügyében nyomoz, akkor pedig ez az elv megsérül. Az eljárás óhatatlanul elfogult lesz. Az eljárások során a hivatal vezetőjének nem az igazság kiderítése lesz az érdeke, hanem a bűncselekmény megállapítása, akár volt olyan, akár nem.

Ha kételkednének ebben, akkor már egyébként, bár egyelőre csak áttételesen, és egy kicsit elszólás jellegűen, de a törvényjavaslat általános indoklásának a legelső mondata is utal erre, amit elmondtam, ami úgy szól, hogy a központi költségvetés bevételi előirányzatainak hatékonyabb és gazdaságosabb teljesítése, az államháztartási érdek hatékonyabb érvényesítése szükségessé teszi ezt a módosítást, az integrációt. És értelemszerűen vele együtt azt is, hogy nyomozati jogkört kapjon az adóhatóság, mert ez erről szól. Eddig ezek csak elvek.

Amivel előbbre vagyunk a tíz évvel ezelőtthöz képest, az pedig a tapasztalat. Az elméletet sajnos igazolva látta a szakma majdnem minden képviselője, ezért került megszüntetésre annak idején az adóhatóság nyomozó hatósága. Igazságtalan, nemegyszer személyeskedő eljárások folytak a nyomozó hatóságnál. A vezetésnek, és ez természetes, tisztelt képviselőtársaim, elvárása volt az egyoldalú eljárás. Nem csoda: hogyha van bűncselekmény, akkor jó eséllyel lesz pénz is. Lesz adóbevétel is, így az adóhivatal sikeresebb évet zárhat majd, mint hogyha ez nem történik meg. Ez a modell, úgy gondolom, hogy zsákutca, nagyon is helyes volt megszüntetni, és nagyon helytelen ezt visszaállítani.

Az adócsalást, a jövedéki visszaéléseket, a pénzmosást természetesen fel kell deríteni, és meg kell büntetni. A helyes jogállami módszer viszont az, ha az adóhatóság a feljelentő, és egy tőle független nyomozó hatóság pedig eljár, együttműködve az adóhatósággal, de mégis objektíven. Az objektivitásra egyébként önök is próbálnak célozni, és lehet, hogy szerencsésebb lett volna, ha kihagyják az indokolásból, mert ez a mondat megmosolyogtató, tisztelt államtitkár úr, legalábbis ha az objektivitást szerették volna ezzel alátámasztani. Ugyanis azt írják, hogy a hatékony bűnügyi szervezet legfontosabb jellemzője és a törvényes működés egyik legfontosabb garanciája az egyéb adó-, vámigazgatási szakterületektől való szervezeti elkülönültsége, és folytatják a mondatot, hogy ez miből áll. Hadd kérdezzem meg, hogy hogyan kell ezt a mondatot értelmezni. Ugyanis a vezetője ugyanaz, ha nem tévedek. Az adóhatóságnak, ennek az új intézménynek, új hivatalnak a vezetője egyúttal vezetője a nyomozó hatóságnak is. Akkor hol itt az objektivitás? Pontosan ez az, ami hiányzik ebből a javaslatból.

Most azonban nemcsak hogy visszaállítják a korábbi rossz modellt, de olyan eszközöket biztosítanak az új hatóságnak, amelyek szinte senki másnak nem állnak rendelkezésére. Az önök jogszabálytervezete szerint provokálják majd az embereket, akik, ha gyengébb jelleműek, de maguktól egyébként nem követnének el bűncselekményt, akkor majd belesétálnak ebbe a csapdába. Ezt egyébként a büntetőeljárás tiltja. (Dr. Cséfalvay Zoltán jelzésére:) Olvassa el, államtitkár úr, mert látom, hogy nem ért egyet azzal, amit mondtam - benne van a törvényben, megtehetik! Provokálhatják az embereket - ez eddig példátlan a magyar büntetőjog történetében.

És aztán természetesen, ha belesétálnak ebbe a csapdába, akkor majd el lehet kobozni a vagyonukat, vagy legalább annak egy részét, és abból ismét van adóbevétel, amit majd eredményként fel tud az APEH mutatni, vagy bánat tudja, hogy hívják majd az új hatóságot, nemzeti adó- és vámhivatal.

És ha kell, és ez a legszebb az egészben, annak érdekében, hogy eredményes legyen a felderítés, a fedett pénzügyi nyomozó bűncselekményt is elkövethet. Ez nem újdonság, ezt természetesen megteheti ma is a fedett nyomozó. Azonban van egy olyan kitétel is, amely szerint nem büntethető, és ennek egyetlen korlátja van, hogy szándékos emberölést nem valósíthat meg. Nos, ezt meg aztán pláne nem tudom sem érteni, sem elfogadni.

Akkor hogy is van ez, államtitkár úr? Tehát gondatlan emberölést megvalósíthat, ugye? És a gondatlanságnak persze vannak olyan alakzatai is, amely már majdnem szándékosság - ezt úgy hívják, hogy tudatos gondatlanság. Hogy egyszerűen fogalmazzak, ennek az a tulajdonsága és a jellemzője, hogy könnyelműen bízik az eredmény, tehát a halál elmaradásában, de ez a bizakodása nem jön be. Ez a tudatos gondatlanság. Szeretné, hogy elmaradjon az eredmény, de a magatartása könnyelmű.

Hadd kérdezzem meg, melyik az az adóbűncselekmény, melyik az a pénzmosás, ami megér egy emberéletet, államtitkár úr? Melyik az? Mert én úgy gondolom, hogy ezzel erősen túlmentek egy határon. Erősen túlmentek egy határon, és úgy gondolom, hogy ez a rendelkezés alkotmányellenes, ugyanis az élethez való jogot sérti. Az élethez való jogot korlátozzák egy törvényben. Itt ez történik, és nem más. Ugyanis csak a szándékos emberölést rendelik büntetni a fedett pénzügyi nyomozó esetén. Persze nincsen kétségem, ahogy a mai napot elnéztem, és ezt már többen megfogalmazták az előttem felszólaló képviselők, hogy ha az Alkotmánybíróság ezt esetleg kimondja, akkor majd vagy megvonnak még egy jogkört tőle, aztán újra előterjesztik a javaslatot, vagy végül is felesleges aprózni - meg kell szüntetni a testületet. Ez egy olyan hozzáállás, egy olyan felfogás és a demokrácia alapelveinek oly mértékben való semmibe vétele, amihez asszisztálni nem lehet. Ezért mielőtt a témában a felszólalásomat tovább folytatom, szeretném bejelenteni, tisztelt Országgyűlés, hogy a Magyar Szocialista Párt a mai napon kilépett az alkotmányozás folyamatából.

Visszatérek a témánkhoz. A pénzügyi nyomozók titkos információt gyűjthetnek, okiratot hamisíthatnak, csapdákat alkalmazhatnak, fedett nyomozókat építhetnek be közhivatalokba, önkormányzatokhoz, fedőszervezeteket hozhatnak létre, provokálhatnak, állami pénzen informátorokat fizethetnek, és ami mindebben a legszebb, hogy mindezt bírói engedély nélkül. Önök úgy gondolják, hogy ezt majd a hivatal vezetője engedélyezi. Nincs szükség itt bírói kontrollra, nincs szükség egy független hatalmi ágra, az emberek életében való ilyetén beavatkozás esetén sem. Ez megint nem jogállami megoldás.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Aki ezt a javaslatot támogatja, az rendőrállamot épít. Lelke rajta!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból. - Dr. Vadai Ágnes: Így van!)

Forrás: parlament.hu