DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mégiscsak arcátlanságnak érzem azt, hogy szocialista képviselőtársaink bennünket sarkallnak arra, hogy nézzünk tükörbe. Azt hiszem, a tükörbe nézés tekintetében önöknek élen kellene járniuk, hiszen a gyermekek után járó adókedvezményt, azt, amit önök most támogatnak, és azt mondják, hogy ennél sokkal jobban kellene segíteni az ilyen családokat, nos, ezt az adókedvezményt önök törölték el, ha jól emlékszem. Erre kellene inkább először emlékezniük!
Adócsökkenésről beszélt a miniszter úr az expozéjában, ezzel szemben önök több mint negyven alkalommal az elmúlt nyolc évben adót emeltek ebben az országban (Közbeszólás a kormánypártok soraiban: Így van! - Taps.) Önök az adóemelés kormánya, mi az adócsökkenés kormánya vagyunk. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Figyelmeztetném tisztelt szocialista képviselőtársaimat, hogy a tandíj tekintetében nagyon különböző állásponton vagyunk. Önök azt mondják, hogy a családoknak nehezebb lesz a gyermekek oktatása és taníttatása innentől kezdve. Önök pedig tandíjat akartak bevezetni, csak a népszavazás tudta eltörölni az önök szándékát, tisztelt képviselőtársaim!
Ezenkívül nagyon fontos az is, hogy mi lesz februárban, kérdezik önök, és riogatnak azzal, hogy esetleg rosszabbul fognak járni a magyar emberek a mostani helyzetüknél. Szeretném önöket figyelmeztetni, hogy az előttünk álló tervezet következtében a borítékban maradó bér - még a gyermektelen családoknál is - a minimálbér tekintetében is nominálértéken növekedni fog. Ennyit az önök riogatásáról és az igazságtartalmáról annak, amit mondanak! (Közbeszólás a kormánypártok soraiban: Így van!)
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés