DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Dancsó József képviselőtársam befejezte, ez egy nagy jelentőségű szakmai törvényjavaslat, szakmai előterjesztés, és messze túlmutat azon, mint amit talán a címe vagy a közbeszéd neki tulajdonít, hogy az APEH és a vám- és pénzügyőrség összevonása.

Ez a két, ma független, eddig jól működő szervezet, hivatal biztosítja az állam bevételeinek, nem akarok túlozni, de mintegy 90 százalékát, és ez biztosítja az állampolgárok felé is az állam képét; tehát, hogy bizalommal lehet az állampolgár, az adózó az ügymenet, az állam működése felé, vagy aggodalmai keletkezhetnek.

Úgy gondolom, az információtechnológia, az elektronika mai szintjén a vám- és pénzügyőrség tevékenysége - ebben konkrét tapasztalataim voltak - igen pozitívan tud érvényesülni, és alapot teremthet egy bizalmi elv érvényesülésére.

(17.10)

Tehát én nem hiszem, hogy egyedül vagyok azzal a véleménnyel, hogy az adózók, a vám- és pénzügyőrséggel hivatalos kapcsolatba kerülők túlnyomó többsége rendes, tisztességes, jogkövető ember, méltán megilleti a hivatal részéről a bizalom. Az információtechnológia, a kockázatelemzés ezt egy olyan objektív háttérrel támogathatja meg, hogy tényleg ki lehessen szűrni, hogy kik azok a szereplők, akik esetleg hátsó szándékkal közelednek vagy működnek a hivatalok irányába.

Ez a törvényjavaslat megteremti az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, mai nevén APEH és a vám- és pénzügyőrség szervezeti integrációjának törvényi feltételeit, és a megszüntetésre kerülő két szervezet általános jogutódjaként létrehozza a nemzeti adó- és vámhivatalt, ami jellegéből adódóan, azt hiszem, nemzeti hivatal, de azért mégse nevezhetjük AVH-nak. Talán ha adó- és vámigazgatóságnak neveznénk, vagy nemzeti adó- és vámigazgatóságnak, akkor a NAVI-nak még valami kimondható formája is lenne. (Novák Előd: Mi a bajod az AVH-val? - Egy hang: Semmi... - Derültség a Jobbik padsoraiból.) A történelem része (Az elnök csenget.), igazából azt hiszem, hogy egy lezárt része. Tehát az adó- és vámhivatalnak lehetne AVH is a rövidítése, de hogyha nemzeti adó- és vámigazgatóság lenne, akkor ki is lehetne mondani, hogy NAVI. De hát, azt hiszem, ez a jogalkotó szabadsága, hogy egy-egy új szervezet, hivatal nevét megadja.

A lényeg az, hogy az adó- és vámadminisztráció integrációjának, valamint az adónyomozói intézményrendszer visszaállításának deklarált célja az államháztartási érdekek hatékonyabb érvényesítése, és a költségvetést esetlegesen súlyosan károsító, büntetőjogi eszközökkel szankcionálandó adózói magatartások feltárása, szankcionálása és visszaszorítása, továbbá a vállalkozások és háztartások adminisztratív terheinek a csökkentése, jogbiztonságának erősítése.

Jelen törvényjavaslat alapján a nemzeti adó- és vámhivatal államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatal, amelynek felügyeletét a miniszterelnök által kijelölt miniszter látja el. Ezzel szemben a javaslat indoklásában szerepel az adópolitikáért felelős miniszter megnevezése is, tehát itt már van egy ilyen pontosítandó rész, hogy igazából ki is felügyeli a törvény erejénél fogva ezt az új hivatalt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal struktúrája négy fő tevékenységi kört ölel át, úgymint az adóigazgatást, a vámigazgatást, a bűnügyi tevékenységet, valamint a szakmai tevékenységet támogató informatikát.

Törvényi szinten kerülnek rögzítésre a nemzeti adó- és vámhivatal jogállására, szervezeti kereteire, irányítási rendszerére, miniszteri felügyeletére vonatkozó rendelkezések, a hivatal feladatai, a hivatal személyi állományára vonatkozó rendelkezések. Leírja a törvény az intézkedési, szolgálati fellépési jogosítványokra, a kényszerítő eszközök alkalmazására vonatkozó rendelkezéseket. Azért itt is szükség lenne majd egy kis pontosításra.

A legkényesebb része a törvénynek a titkos információgyűjtésre vonatkozó rendelkezések. Valamint nagyon fontos részei az adatkezelésre, -nyilvántartásra, adatszolgáltatásra, adatátadásra és -átvételre vonatkozó szabályok. Eléggé sürgető a tervezett hatálybalépés, a 2011. január 1-je.

A törvényjavaslat értelmében megszűnik az ügyészi jóváhagyás követelménye a nyomozó hatóságnak az adóhatóságtól kért adatok vonatkozásában, valamint a vámhatóság vámtitokról szóló tájékoztatása esetén a nyomozó hatóság irányába.

Az adatkezelési rendelkezések körében változás, hogy a hivatal adóztatási szerve és vámszerve megismerheti egymás adatbázisait. A hivatal nyomozó hatósága felhatalmazást kap a törvény szerint a hivatal adatbázisain túl is számos más adatbázisból történő adatkérésre és adatátvételre. A miniszteri indoklás szerint, ami szintén kiadásra került az előterjesztés mellé, ugyanaz az informatikai intézet végzi a volt APEH és a vám- és pénzügyőrség informatikai rendszereinek a fejlesztését és egymáshoz közelítését, amelyik a bűnügyi szervezet informatikai rendszerét is üzemelteti. Ez az adatbázisok informatikai összekapcsolásával összefüggő adatvédelmi aggályokat vethet fel. Feltehetően más funkciói vannak egy üzemszerűen működő adó- és vám- és pénzügyőrségi rendszernek, és más a bűnüldözési informatikai rendszernek.

A vámhatóság a jelenlegi, tételesen felsorolt esetekhez képest dodonai tömörséggel, a feladatai ellátásához szükséges kitétellel, általános jelleggel tájékoztatja a vámtitokról az adópolitikáért felelős minisztert. Aggályos bizonyos értelemben a titkos adatszerzés lehetőségének kiterjesztése a nem hivatásos állományú pénzügyi nyomozók vonatkozásában, hogyha az ügy 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető lenne. Ezt az induláskor elég nehéz eldönteni.

A jelenlegi illetmények harmonizációja szintén az előkészítés egyik kritikus pontja, ugyanis jelenleg eltérés van a két intézmény kapcsán, ott úgy mondják, hogy az illetmények, hétköznapi értelemben a fizetések között. Tehát az éves jövedelem eltérő lehet az adóhivatalnál és a vám- és pénzügyőrségnél, általában az adóhivatal javára. Tehát a jelenlegi illetmények harmonizációjára, az új illetményrendszer bevezetésére éves szinten költségvetési forrás szerepel, 3,6 milliárd forint mértékben. Emellett az összevonás jelenleg még meg nem határozott mértékű, egyszeri ráfordítást is igényel, elsősorban az informatikai rendszerek fejlesztésének a területén.

Nagyon lényeges a dolgozók biztonsága. A javaslat formálisan garanciális jelleggel deklarálja, hogy az összeolvadást közvetlenül megelőző illetmények szintjénél nem lehet alacsonyabb az összevonást követően megállapított illetmények, bérek szintje. Ugyanakkor, hogy ez hogyan kerül kialakításra, az meglehetősen bonyolult az előterjesztés alapján. Egyrészt előírja a törvény, hogy amennyiben az újonnan megállapításra kerülő besorolás eredményeként érvényesítendő illetményszint alacsonyabb az összevonást megelőzőnél, akkor illetményeltérítés útján kell a korábbi illetményszintet megállapítani.

A hivatali szervezet vezetője generális felhatalmazást kap, hogy a köztisztviselői törvényben meghatározott 30 százalékhoz képest felfelé 50 százalékkal téríthesse el az illetményeket. Amennyiben pedig ezen maximum 50 százalékos illetményeltérítés eredményeként sem érhető el az összevonást megelőző illetményszint, akkor a hivatal elnöke adhat engedélyt személyi illetmény megállapítására, vagyis a korábbi illetmény érvényesíthetőségére. Tehát ezekben az esetekben - mindenkor személyre szólóan - elnöki döntésre van szükség.

Az APEH és a vám- és pénzügyőrség illetménykiegészítésre vonatkozó jogosultságát a hivatal esetében kifejezetten kizárja, lényegesen megnövelve ezzel annak a jelentőségét, amit a hivatal elnökének feladatköréül szab a törvény.

Szigorításra kerülnek a pénzügyőrök összeférhetetlenségére vonatkozó szabályok. A jelenlegi bejelentési kötelezettséghez képest kizárólag az új hivatal elnökének engedélyével létesíthetők gazdasági társaságban tagsági, felügyelőbizottsági és vezető tisztségek egyaránt.

(17.20)

Már szóltam a 2011. június 1-jéig meghozandó ügyrend vonatkozásában, hogy bizonyos működési kockázat látszik. Tehát a törvény érvénybe lép 2011. január 1-jével, ugyanakkor a hivatal egyes központi szerveinek szervezeti és működési szabályzatát legkésőbb május 2-áig kell elkészíteni, az egyéb szervek ügyrendjének legkésőbbi hatálybalépése pedig június 1-je. Tehát van mintegy fél év olyan időszak, aminek - azt lehet mondani - kézi vezérléssel kell működnie.

Lényeges része az előterjesztésnek az adózás rendjéről szóló fejezetek. A törvényjavaslat több mint 50 paragrafuson keresztül foglalkozik az adózás rendjéről szóló törvény módosításával. Ennek keretében az alábbiakat módosítja.

Az adózó meghatalmazottja, jellemzően a könyvelő, a továbbiakban nem mentesülhet a felelősség alól a bevallási késedelem esetén. Egy kicsit összemosódik az adóhatóságok miniszteri felügyelete, ezt már említettem az előbbiekben. Az egyszerűsített foglalkoztatottak biztosítottkénti bejelentésének kötelezettsége lazul, ami egyrészről csökkenti ugyan az adminisztrációs terheket, de felveti a feketemunka vagy a nem egészen korrekt foglalkoztatás lehetőségét, ami mind bevételkiesést, mind pedig szociális problémákat idézhet elő.

Csökken az adóhatóság tájékoztatási, értesítési kötelezettsége az előterjesztés alapján. Csökken a költségvetési szervek adatszolgáltatási kötelezettsége is, ami a közpénzek felhasználásának ellenőrizhetőségét teszi nehezebbé. A bevallás, adófizetési kötelezettség éven belüli késedelme esetére előírt korlátozások csökkennek, ami a késedelembe esett vállalkozásoknak kedvez ugyan, de a befizetési és adómorált esetleg ronthatja. Bevezeti az adónyilatkozat intézményét, amely egyszerűsíti a magánszemélyek bevallási kötelezettségét, ez egy jónak tűnő javaslat, mert nagyon sokan tudnak vele élni.

Megteremti az előterjesztés, módosítás az elektronikus fizetés törvényi lehetőségét is, ami szintén egy előremutató dolog. Térítésmentessé válik a jogszabály alapján a közhiteles nyilvántartások adóhatóság általi felhasználása. Ez remélhetőleg gyorsítani fogja az eljárást. Bővül továbbá az adótitok kiszolgáltathatósága. Erre bizonyos garanciális elemek még szükségesek lennének.

Három pontban szeretném összefoglalni azokat a szempontokat, amelyek alapján jelenleg még nem tudjuk támogatni ezt az előterjesztést, holott szükséges és fontos szabályozásról van szó.

Csökkenti a nyomozati cselekményekre és az adatvédelemre vonatkozó garanciális elemeket, mint például az ügyészi jóváhagyáshoz kötött tevékenységek körének csökkentése, az adatbázisok kölcsönös megismerhetőségének garanciák nélküli bővítése, szabályozatlan egyszerűsítése.

Lehetőséget teremt a túlzott hatalomkoncentrációra, elsősorban a hivatal elnökének személyére és kizárólagos jogosítványaira vonatkozóan, továbbá a nyomozati jogkörökkel kapcsolatban nem ad garanciákat esetleges öncélú visszaélésekre, nem látszik a törvényi garancia a hozzáférés szabályozására.

Harmadrészt, ami szintén nem elhanyagolható: az előterjesztésben a dolgozók szerzett jogainak csak formális garanciáját látjuk, túl sok a szubjektív döntés lehetősége, ami a tényleges jogok érvényesítését a mindenkori hivatali elnök belátására, személyes döntésére bízza, ezáltal bizonytalanság alakulhat ki a személyi állományban, ami egy ilyen jelentőségű szervezetnél elkerülendő a stabil működés érdekében.

Tehát összességében szükséges az átalakulás, az összevonás, de egy ennél alaposabb, a részleteket jobban tisztázó és garantáló előterjesztést tartunk szükségesnek, és azzal együtt a támogatásunkat is meg tudjuk adni hozzá.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu