DR. MATOLCSY GYÖRGY nemzetgazdasági miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Talán látta, hogy az elmúlt öt hónapban, még nem telt el hat, minden hónap értékes, az új magyar kormány végrehajtott néhány gazdaságtörténeti jelentőségű fordulatot. Először is egy olyan hurokból húztuk ki a fejünket, amely halálos hurok lett volna a magyar nemzetgazdaság számára. Örököltünk egy több mint 500 milliárd forintos fekete lyukat a költségvetésben. Ezt mi örököltük. Ezt konszolidáltuk rendkívüli intézkedésekkel, bankadóval, válságadókkal. De közben megtettük az első akciótervben és a második akciótervben azokat a lépéseket, amelyekkel közben beindítjuk a növekedést, és beindítjuk a munkahelyteremtést.

A mozgástér tágítása természetesen nemcsak a pénzügyek terén szükséges, hanem, ahogyan helyesen mondja, a foglalkoztatás, a mobilitás és a növekedés terén is. Ennek érdekében fogadtuk el itt a Házban azokat az intézkedéseket, amelyek a devizahitelesek, általában a lakáshitelesek terheit enyhítik. Ugyanis a magyar gazdaság dinamizálása 3+1 területen lehetséges, amíg nincs konjunktúra kívül a világban. Ilyen az építőipar. Az építőipar azonban addig nem tud a lakásépítésben feljebb lépni, megerősödni, amíg a magyar középosztály jelentős részét lakáshitel terheli, mégpedig olyan hitel, amely mindenfajta mozgásterét leszűkíti. Mi most léptünk ebben az irányban, és ez egy nagyon jelentős lépés lesz.

(9.10)

Képviselőtársaink, valamint a kormány döntései következtében beindulhat újból Magyarországon a lakásépítés.

A másik terület a mezőgazdaság, az élelmiszeripar. Látja, képviselő úr, az ezzel kapcsolatos első intézkedéseket. És a harmadik a belföldi turizmus. Hatalmas foglalkoztatási lehetőség van, ezen belül mobilitási lehetőség a belföldi turizmusban. Ennek érdekében vezetjük most be javaslatunk szerint a Széchenyi-pihenőkártyát, amely munkáltatói döntés alapján minden munkavállaló esetében 300 ezer forintos, belföldi piacot élénkítő turisztikai vásárlóerőt ad a magyar munkavállalók kezébe. Ez egy óriási áttörés lesz. És persze a negyedik is nagyon fontos, a családi kisegítő munka, képviselő úr is ismeri az ezzel kapcsolatos döntéseinket. Emellett természetesen az uniós pénzeket is csoportosítjuk át a hazai kis- és középvállalatok számára. 150-200 milliárd forintot már átcsoportosítottunk az uniós pénzekből a hazai kis- és középvállalatok felé.

Megkezdtük a bürokrácia csökkentését. Képviselő úr is tudja, hogy minden vállalkozás és minden új munkahely akkor jöhet létre, hogyha csökkentjük a bürokráciát, az adminisztrációs terheket. Most megtesszük az új adótörvényben, most 32 oldalról egy oldalra, egy A/4-es oldalra csökken majd a személyi jövedelemadózás terhe. De persze megtettünk egy csomó más intézkedést is, amelyeket ön látott. 10 százalékos társasági adót vezettünk be az 500 millió forint alatti nyereségre. Ne becsüljük ezt le! Biztassuk a vállalkozókat, hogy vallják be egyébként azokat a jövedelmeket, amelyek ma nem biztos, hogy adóznak. Nagyon sok más kezdeményezést is tettünk, ezeknek mind az a célja, hogy a pénzügyi konszolidációval karöltve beindítsuk Magyarország gazdasági növekedését, és elindítsuk végre az új munkahelyek teremtését.

Abban egyébként önnek igaza van, képviselő úr, hogy a mobilitást minden területen erősítenünk kell, így ígérem önnek, hogy megnézzük ezt a bizonyos 50 ezer forintos határt, megnézzük, hogy oldani lehet-e rajta, megnézzük, hogy a terheket lehet-e csökkenteni, de a terhek csökkentése alapvetően az adóreformunk, ezen belül az arányos, egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó-rendszeren keresztül megy majd végbe.

Köszönöm szépen, képviselő úr. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu