DR. STÁGEL BENCE, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága a 2010. október 21-ei ülésén részletesen megvitatta a T/1376. számú törvényjavaslatot.

A bizottság többségi álláspontja szerint a benyújtott törvényjavaslat egy felelősségteljes kormányzati lépésnek minősül, hiszen alapvető szemléletváltást kíván bevezetni a személyi jövedelemadózás rendszerében.

A bizottsági vitában elhangzott, hogy Magyarországnak család- és munkabarát adórendszerre van szüksége, ami kevés adminisztrációval jár, ugyanakkor elismeri a közösségért vállalt feladatokat, így a családalapítást és a gyermekvállalást. Az adórendszernek ugyanis hosszú távon kell biztosítania az állam működésének fenntarthatóságát, valamint a lehetőséget arra, hogy a bérből és jövedelemből élők mozgástere kellőképpen biztosítva legyen.

A vita során kiemelt érvként jelent meg, hogy a törvényjavaslat a személyi jövedelemadóztatás bonyolult rendszerét leegyszerűsíti, mert minden típusú jövedelem azonos terheléssel adózik. Az alacsonyabb adókulcs többletteljesítményre ösztönöz, továbbá az adócsökkentés miatt bekövetkező jövedelemnövekedés a fogyasztás és a megtakarítások növekedéséhez vezet. Az arányos egykulcsos adózás bevezetése révén nő a munkavállalók felhasználható jövedelme és csökken az élőmunka terhelése. Fontos szempont, hogy egyszerűbbé és átláthatóbbá válik az adóbevallás, így az ellenőrzés és az adóadminisztráció is.

A bizottság az ülésen részletesen foglalkozott a magyar kis- és középvállalkozások általános adóterhelésével is. Köztudott, hogy hazánkban az általános adóterhelés szintje a környező országokéhoz képest is túlzottan magas. Változtatásra van tehát szükség, mert a jelenlegi adórendszer nem ösztönzi a vállalkozásokat arra, hogy fejlesztéseket hajtsanak végre, illetve új munkahelyet teremtsenek, melynek révén megakadályozható lenne többek között a magyar fiatalok tömeges külföldre vándorlása is.

A bevezetni kívánt egységes és egyszerű adórendszer, a kafetéria-rendszer adókulcsának csökkentése, valamint a természetbeni juttatások terén is egységes, 16 százalékos adózás a magyar és a külföldi befektetőknek is vonzó, ezért közvetlen pozitív hatással lehet Magyarország gazdasági versenyképességére.

A vitában elhangzott, hogy a törvényjavaslat egyik kiemelt célja a középosztály, illetve a családok megerősítése. A legszegényebbeknek arra van szükségük, hogy önmagában a szociális támogatásokon felül munkahelyhez juthassanak, saját jövőjük felelősségteljes alakítói lehessenek. Akkor érezheti magát biztonságban a szociális szféra is, ha vannak, akik megtermelik a szociális kiadásokhoz szükséges anyagi forrásokat.

A bizottság többségi véleménye szerint örvendetes, hogy a törvényjavaslat olyan új típusú családi adóalap-kedvezményt vezetne be, amelynek révén több pénz maradhat a családoknál, és ezáltal a demográfiai problémáinkat orvosló gyermekvállalást is elősegítheti.

Mindezek alapján az Országgyűlés ifjúsági bizottsága a benyújtott törvényjavaslatot 14 igen mellett és 7 nem szavazat ellenében az általános vitára alkalmasnak tartja.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu