GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Örülök, hogy Turi-Kovács Béla képviselőtársunk aggódik a mezőgazdaságért. Szeretném jelezni, hogy megkönnyítjük a dolgát, mert az áfaügyben lesz módosító javaslatunk, tehát bátran csatlakozhatnak hozzá, és mielőtt azt mondanák, hogy így könnyű, mert csak egy sort kell módosítanunk, szeretném jelezni, hogy ennek a fedezete is megvan, hiszen ezt annak a kompenzációjára szánjuk, amit különadóból pont a kereskedelmi láncoktól akarnak beszedni, ez majdnem fillérre ugyanannyi, csak szeretném jelezni, és így a legszegényebb rétegeknek lehetne visszaadni annak ellentételezéseként, amit majd ez a különadó egyébként áremelések formájában okoz.

Úgyhogy azt javaslom, ha már itt is fölmerült, a kormánypárti frakciókban is, hiszen a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a választások előtti szombaton adott egy hosszú interjút, és ott nagyon precízen és pontosan kifejtette, hogy miért jó ez, ha csökkentjük az élelmiszer áfáját, csak utána meglepődtünk, hogy nem találjuk ezt a javaslatcsomagban. És sajnos azt is látjuk, hogy a hét végén pedig majd egyébként is kiderül az igazság, hiszen amilyen számokat eddig innen-onnan megismerhettünk a költségvetésről, az minden lesz, csak nem a mezőgazdaságra nézve pozitív, úgyhogy majd ebben is kell hogy segítsenek a kormánypárti képviselők a kormányt jobb belátásra bírni bizonyos adó- és költségvetési ügyekben.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu