GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Óriási gondjaim vannak, mert amit Matolcsy miniszter úr elmondott az igazságosság, növekedés, versenyképesség, arányosság, családtámogatás tekintetében, azzal általában tökéletesen egyet lehet érteni. De feltételezem, hogy azért nem beszélt a részletekről, és azért nem kaptunk hatástanulmányt, mert totális módon átverik az egész társadalmat, és a miniszter úr egyszerűen nem mond igazat. Amit a pulpitusról elmondott, és ami írva van ebben a vastag törvényjavaslatban - a szó és az írás -, hihetetlenül távol esik egymástól.

Csak egy félmondattal szeretnék kitérni arra, hogy miniszter úr a végén, mielőtt elment, 15 százalékos növekedésről beszélt, három év alatt. Emlékszem arra, amikor Matolcsy úr egy év alatt 7 százalékot mondott. Szeretném önöknek elmondani, hogy Magyarországon 2000 negyedik negyedévétől a választások időszakáig egyetlen negyedévben megállítani sem tudta az akkori Orbán-Torgyán-kormány a gazdasági növekedést.

De továbbmegyek: ez a törvényjavaslat azt mondja, hogy adott is, meg nem is. Helytálló, amikor Rogán Antal azt mondja, hogy senki nem fizet többet. De akkor hogy van, hogy mégis kevesebbet kap? Kevesebb kerül a borítékjába? Képviselőtársaim, én azt nem feltételezem, hogy a kormány és a kormánypárti képviselők nem tudnak számolni, de engedjenek meg nekem egy példát! Az 1 százalékos adócsökkenés 300 ezer forint bruttónál 3 ezer forint, az adójóváírást pedig tetszettek csökkenteni 3 ezer forinttal. Teljesen egyértelmű tehát, hogy mindenki, akinek 300 ezer forintnál kisebb jövedelme van, az adójóváírás csökkentése miatt - ahogy Lendvai Ildikó mondta - különböző nagyságú összegeket máris veszített.

De tovább folytatom, megint csak azzal, amit a miniszter úr mond: 4-4,5 százalék bérnövekedés lesz. Tisztelt miniszter úr, önök máris betáblázták és ellopják pont a kiskeresetű minimálbéresek jövő évi bérfejlesztését is. S amikor versenyképességről beszél, szeretném a figyelmébe idézni, hogy itt a probléma nem ez, hanem az, hogy a 4,5 százalék után a munkáltatónak még be kell fizetnie a társadalombiztosítási járulékot is. Tehát azt az előnyt, amit egy jelentősebb adócsökkenéssel esetleg el lehetett volna érni a személyi jövedelemadóban, az esetleg a bérnyomást csökkenthette volna a munkáltatókkal szemben, de az 1 százalék ehhez kevés, a megmaradó 27 százalékos tb pedig rendkívül nagy.

S hadd tegyek annyit hozzá, tisztelt képviselőtársaim, hogy váltsunk már néhány szót a jövő évi inflációról is. Ha betáblázták az ő béremelésüket, akkor tessék hozzávenni az inflációt is! Többszörösen bizonyított, hogy pont a legkisebb keresetűek azok, akik rendkívül rosszul járnak. Ettől kezdve nem lehet igazságosnak nevezni ezt a rendszert.

Még egy mondatom van, ami a bizalommal függ össze. Miniszter úr azt állította - lehet, hogy csak nyelvbotlás volt -, hogy a profit is 16 százalékkal adózik.

(14.40)

Nem igaz. Vagy a szöveg nem igaz, vagy amit ő mond, mert valójában az írás szerint 10 százalék lesz a társasági adó. Tehát átverik a társadalom többségét, az adófizetőket. És amikor adócsökkentésről beszélnek, kérem, hogy beszéljenek arról is, hogy a bérrel arányos 8 százalékot elveszik a munkavállalóktól, tehát ez is többletadóteherként jelentkezik a munkavállalóknál, mert cserébe nem kapnak semmit.

Az arányossághoz engedjenek meg néhány gondolatot, és itt összekötném ezt a gyerekvállalással is. Mert mihez képest arányos? Mi beszéltünk itt többen, jobbikos, LMP-s képviselőtársaink is és mi is azt mondjuk, hogy egy rendszernek szolidárisnak kell lenni, tehát az, aki tehetősebb, vállaljon többet. Révész Máriusznak szeretném mondani: az a háromgyerekes szülő, aki minimálbért keres, ott 12 ezer forint az egy főre jutó jövedelem, és nem kap semmit. Mert ő nem tud igénybe venni adóalap-csökkentést. Ezzel szemben, nem mondok nagy ugrást, de 500 ezer forintos bruttónál már 55 ezer forint az egy főre jutó jövedelem. Ez azt jelenti, hogy a jövedelemből önmagából többet lehet a gyerekekre költeni, és itt adunk hozzá még többet.

Arról, amit Lendvai Ildikó mondott, milyen igazságtalan az, hogy efölött van a legnagyobb növekedés, a tegnapi döntésekhez szeretnék visszanyúlni, amikor önök elutasították azt, hogy 2 millió forintnál ne lehessen nagyobb az állami és önkormányzati cégek vezetőinek bére. 2 millió forintnál, képviselő hölgyek és urak, havi 343 ezer forinttal lehet többet nyerni. Tehát döntsék el, hogy ez valóban igazságos vagy nem igazságos! A gyermekvállaláshoz, amit mindannyian szeretnénk, és támogatni akarunk, azt gondolom, nagyon kell az is, hogy munkahely legyen. És kell az, hogy azok az átlagjövedelem körüliek, és itt mondhatnám a rendőrt, tűzoltót, vasutast, pedagógust és a közszolgálatban dolgozók széles körét, akik átlagbér körül keresnek, bizony ők ebből a "nesze semmi, fogd meg jól"-ból a "nesze semmit" kapták meg teljes egészében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Meg vagyok győződve arról, hogy ebben az adótörvényben a nemzeti tőke és a nemzeti együttműködés kormánya egymásra talált úgy, hogy a különadót kivetik, aztán a kisjövedelműeket még megterhelik, és a topmenedzsereket havi százezres nagyságrendben dotálják.

Köszönöm szépen a türelmet, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu