GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az adótörvények minden kormány esetében értékválasztást jelentenek, erről beszélt Matolcsy úr is. A mi demokrata felfogásunkhoz hozzátartozik, hogy az előzetes egyeztetés szereplőit, az érdekegyeztető partnereket figyelembe vesszük, nem korlátozzuk a vitát. Erre még nem volt példa a Magyar Országgyűlésben, hogy az adótörvényeket időkeretben kellett volna tárgyalnunk. Ilyen drasztikus átalakításon igenis van jogunk gondolkodni és az érveinket hozzátenni. Mi nem azt kérjük számon, hogy nincs nagyarányú adócsökkentés, mert tudatában vagyunk annak, hogy annak nincs most itt az ideje.
Ugyanakkor nem tartjuk elfogadhatónak semmilyen körülmények között, hogy csak a felső tízezer esetében lesz érdemi változás. A 90 százalék számára legjobb esetben változatlan tud maradni a mai pozíciója. Tehát kevesek adócsökkentését sokak tehernövekedése fogja kompenzálni az elkövetkezendő 2-3 évben. Arról szó sem esett, amiről a miniszter úr is beszélt, hogy hogyan fogják kivezetni, és hogyan lesz meg a fedezete 2012-ben és 2013-ban ennek az adócsökkentésnek. Tehát lehet felkészülni arra, hogy tehernövekedés lesz, az árak növekedésében, nem sorolom, élelmiszer, üzemanyag vagy bármi más lehet, de ez terhet jelent mindenképpen az emberek számára.
Még egyszer megismétlem, amit mondtam, szomorú az, hogy havi bruttó 2 millió forint fizetéssel rendelkezők havi 343 900 forinttal kaphatnak többet. Tisztelt hölgyek, urak, ők a topmenedzserek.
Az a bánatunk, hogy ez a változat nem okoz munkahelyteremtést. Meggyőződésünk, hogy azt a társadalombiztosítási járulék csökkentése segítette volna sokkal hatásosabban.
Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak azokról a módosító indítványokról, amelyeket mi benyújtottunk a Szocialista Párt nevében. Legelőször is javasoljuk azt, hogy aki többet keres, vállaljon egy kicsivel többet az átlagnál a közterhek viseléséből. Ezért azt mondjuk, hogy 5 millió forintig legyen 16 százalékos az adó, az afölötti résznél maradjunk meg a 32 százalékosnál. Ne csökkenjen az alacsony és közepes keresetűek jövedelme, ezért az adójóváírást a jelenlegi formában tartsuk meg. Maradjon különbség továbbra is a munkajövedelmek és a tőkejövedelmek között, úgy, hogy a munkajövedelmeknek kedvezőbb legyen az adófeltétele. Ne függjön a munkavállalók keresetétől az, hogy hány gyermeket nevel, és hogy a gyerekek után igénybe tudja venni a kedvezményt. Erre mi azt javasoljuk, hogy a családi kedvezményrendszerben is legyen egy plafon, ami szerint 7 millió 620 ezer forint fölött ezt már ne lehessen igénybe venni. Egyszerűbben lefordítva, ez havi 635 ezer forintot jelent. A másik, ismétlem, legyen 3 százalékos társadalombiztosítási járulékcsökkentés és az élelmiszerek áfája 18 százalékról 5 százalékra csökkenjen.
Tisztelt Képviselőtársaim! A mi javaslatunk nem változtatja meg a költségvetés egyensúlyi pozícióját, és szeretnénk, ha egy fél év múlva itt politikai vitán beszélhetnénk erről. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) Remélhetőleg akkor még lesz, mert ahogy hallottam a híreket... (Kikapcsolják a mikrofonját.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés