PŐSZE LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy rendkívül izgalmas pillanatban adta meg nekem a szót, mert éppen most kaptam egy e-mailt azzal kapcsolatban, hogy vajon helyes-e az az elnevezés, ami a törvénytervezetben az összevont szervezetre vonatkozik, de már nem tudtam megnyitni az e-mailt, ezért spekulálni fogok a beszédem közben, hogy vajon az e-mail küldője mire gondolhatott, amire én esetleg nem gondoltam még idáig.

De a témára rátérve: nem olyan egyszerű dologról van szó - legalábbis az én meglátásom szerint - a két szervezet összevonásánál, mint ahogy az az eddigi vitából kiderült. Az eddigi vitából és az előterjesztésből az derült ki, hogy hát persze, össze kell vonni ezt a két szervezetet, ez teljesen természetes, mind a kettő bevételt hoz a költségvetésnek, és amúgy is voltak már itt mindenfajta összevonások, meg a kormánynak nagy szabadsága van és a többi. De a legfontosabb dologról, arról, hogy konkrétan és összegszerűen hol és mennyi megtakarítást tud hozni ez az összevonás, jár-e kockázatokkal, s ha igen, arra fel kell-e valahogy készülnünk, erről valahogy egyelőre kevés szó esik, pedig rendkívül szenzibilis területekről van szó.

Önmagában a két terület - az adó is és a vám is - más-más szempontból nagyon szenzibilis. Az adó azért, mert adó, és ennek a politikai és anyagi szenzibilitására talán legjobban Colbert-t, Napóleon pénzügyminiszterét lehetne idézni, hogy az adóbeszedés a libatépéshez hasonlatos, hogy minél több tollat szerezzünk be, minél kevesebb gágogás árán. Ez egy nagyon speciális terület, és ne felejtsük el, hogy azért is speciális terület, mert az adóhivatal egy ellenőrző hatóság. Működését tekintve utólag ellenőriz önbevallással bevallott jövedelmeket, és cselekszik. Ezzel szemben más okok miatt szenzibilis a vámhatóság, elsősorban azért, mert 2004 óta lényegében a szabadpiacon van, versenyhelyzetben, az Európai Unióban, és elsősorban nem ellenőrző hatóságként működik, hiszen nem utólag, hanem helyszíni cselekvéssel, határozattal állapítja meg, veti ki a vámot, és így gyűjti be a pénzt, és úgy, hogy közben meg kell küzdenie az európai piacon 26, vagy nem tudom, hány vámhivatallal. Verseny van, kérem, bárhol lehet vámolni Európában!

S ha hozzávesszük azt, hogy ma Magyarországon - de erről még beszélek - a vámmal együtt az áfát is meg kell fizetni, és hozzávesszük azt, hogy sajnos nincsenek már nagy kikötőink, akkor a magyar vámhivatal rendkívül rossz helyzetben van a verseny szempontjából a többi európai uniós ország vámhivatalának a többségéhez képest. Tehát más szemlélet kell ma a vámhivatal, a vámtevékenység dinamizálásához, és más az adójellegű tevékenységek dinamizálásához.

Elhangzott itt érvként, hogy volt már összevonás; a rendőrség és a vámhivatal kapcsán merült fel ez. De ennél szorosabb és konkrétabb példát is tudunk mondani. A kilencvenes évek végén de facto és de jure is megvolt egy ideig a vám- és az adóhivatal összevonása, ha jól emlékszem, Pitti úr volt a közös elnök, de egy-két év után - anélkül, hogy nagyon összeborultak volna - úgy döntöttek, hogy nem megy ez, és ismételten szétváltak az útjaik. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy most ezzel ne próbálkozzunk, de ez megint egy intő jel azzal kapcsolatban, hogy nem olyan triviális dologról van szó. Azért sem triviális a dolog, mert ha csak az elmúlt éveket nézzük, akkor pontosan ellenkező jellegű munkamegosztás zajlott le az APEH és a VPOP között, és nem a közelítés, nem a tevékenységek közeledése. Például a VPOP néhány évvel ezelőtt megkapta az APEH-től a termékdíjjal kapcsolatos hatósági feladatokat is, ami nem vámjellegű tevékenység, nem vámjellegű begyűjtés, hanem költségvetési, gazdasági, környezetvédelmi és hadd ne folytassam, hogy milyen jellegű tevékenység, és megkapták az összes gazdasági tevékenységgel kapcsolatban a bűnüldözési és nyomozási lehetőséget is.

Szögezzük le, hogy vannak ilyen modellek. Európában több olyan ország is van, ahol a kettő együtt van. Hollandiában, Dániában, Angliában együtt működik, tehát nem lehet azt mondanunk, hogy ez egy eleve rossz ötlet és kudarcra van ítélve, mert ezek működnek. Józsa képviselőtársam már megemlítette, hogy az óvatosság inkább azért szükséges, mert a legkisebb tévedésnél is óriási a következmény, hiszen sok ezer milliárd forintot gyűjt be ez a két szervezet. Ha csak azt mondom tárgyszerűen, hogy 1 százalékos hatékonyságromlás következik be a két szervezet összevonásakor, az már 70-100 milliárd forint kiesést jelenthet, de ha egy vészforgatókönyv esetében 3-5 százalékos - de ne adja az Isten, hogy ilyen előforduljon -, az már szörnyű, 400-500 milliárdos kiesést is jelenthet, ami az adott évben a hiánycélt is megdöntheti. De mondom, reméljük, hogy erre nem fog sor kerülni.

Nézzük meg, hogy szervezeti, irányítástechnikai szempontból, a funkciók szempontjából mit is jelentene ez az összevonás, milyen előnyei volnának, tényleg egyszerűsödik-e a két szervezet együtt, tényleg logikus-e, hogy összevonjuk ezeket a szervezeteket. Nézzük meg, hogy mit javasol az előterjesztés az új szervezetnek! Most nem megyek végig, mert a kollégák már felsorolták, hogy milyen főbb részekből fog állni az összevont szervezet, de itt a központi hivatalok mellett lesz három önálló jogi személyiség is, nevezetesen a bűnügyi főigazgatóság, a humán erőforrás, illetve az informatikai terület. Ezek önálló jogi személyiségek. Aki már vezetett nagyvállalatot, például holdingot, vagy olyan vállalatot, amelynek voltak további cégei is, az nagyon jól tudja, hogy milyen kemény betartás lehet az egyes önálló jogi személyiségű hivatalok, illetve intézmények között, mennyire nehéz átnyúlni a vezetőkön, a helyi apparátuson. Tehát nem olyan egyszerű az, hogy néhány központi nagy hivatala és még plusz három-négy önálló jogi személyiségű intézménye lesz. Nem egyszerű az új struktúra. Nem egyszerű. Nem akarom azt mondani, hogy lehetetlen, de nem egyszerű az új struktúra.

(17.40)

Szeretnék kitérni arra is, hogy az időzítés nem feltétlenül szerencsés. Azért nem feltétlenül szerencsés, mert éppen most áll át az APEH a megyei rendszerre. Nem kis problémákat okoz ez az APEH-nek. Maguknak biztosan éppúgy vannak információik, mint nekem, hogy nagyon sok kolléga, nagyon tapasztalt munkatársak távoznak az APEH-ből az átszervezéssel járó problémák miatt. Majd ki fogok térni arra, hogy a VPOP-nál ugyanez szintén jelen van, és nem kevés veszélyt jelent. Tehát az APEH-nek önmagában a megyei rendszerre való áttérés is nagyon komoly problémákat okoz. Ha még ehhez hozzávesszük azt, hogy az összevonásban is kell gondolkodniuk, egyszerre kell látniuk azt az irányt is, akkor azt mondom, hogy ez újabb problémákat jelent.

De az is problémát jelent, kérem szépen, hogy a kialakítandó új struktúrában... - azért szögezzük le, az APEH struktúrájába próbálnánk begyúrni a VPOP mostani struktúráját. Majd elmondom, hogy ez különösen hol jelenthet nagy problémát. Most három szintet különböztetünk meg. A nyomozati-bűnügyi, a vám- és az adóterület vonatkozásában lesznek központi intézmények, megyei és helyi, a megyei alatti hivatalok. Kérem szépen, a problémát az okozza egyelőre számomra ebben a struktúrában, hogy a három területnél, úgymint bűnügyi-nyomozati tevékenység, vám és APEH, a különböző szintek nem biztos, hogy egymással vannak szembeállítva, és a három terület jogosultságai más-más szinten jelennek meg. Itt én azt látom, nem biztos, hogy végig van gondolva az a struktúra, amit a jelenlegi előterjesztés javasol, de ezen még természetesen rengeteget lehet változtatni.

Különösen problémás egy helyen a javasolt struktúra, és itt egy kicsit meg kell állnunk. Ez pedig a közép-magyarországi régió, ennek is a vámszerve. Megmondom, miért. Ha azt mondjuk, hogy a megyei igazgatósági vagy megyei központi hivatali rendszert vegye át a VPOP is, akkor Közép-Magyarországon egy nagy probléma van. És Közép-Magyarország nem mindegy vám szempontjából, mert a vámbevételek 55-60 százalékát gyűjti be. Nevezetesen az, hogy idáig ebben a régióban a vám nem a megyei igazgatósági vagy megyei központi hivatali struktúrát követte. Volt jövedéki vonalon Budán egy hivatal, amelyik Budát és a Buda környéki Pest megyét kezelte. Ugyanez volt Pesten, amelyik Pestet és a fővároson kívül Pest megyét együtt kezelte. Tehát hangsúlyozom, nem volt külön Pest megyei igazgatóság.

Ugyanígy nézzük a vámot. Budán volt egy darab vámhivatal, amelyik Budát mint fővárost és a megyét együtt kezelte. Pesten pedig két vámhivatal volt. Ha Pestet körülbelül középen kettévágjuk, akkor attól felfelé északra a főváros és a megye, illetve lefelé a főváros és a megye volt egy-egy hivatal. Na most, mi ennek az értelme? Az kérem szépen, hogy azokon a helyeken, ahol logisztikai központok vannak például, és van, ami a főváros és a megye határán van, képtelen helyzet adódhatna abból, hogy ha nem egy helyen vámolnák azt a régiót, hanem azért, mert 100 méterrel arrébb van egy logisztikai központon lévő bázis, máshová kellene menni vámolni, mint a 100 méterrel arrébb lévő, de a megyéhez tartozó intézmény. Ezt, kérem szépen, szeretném javasolni, hogy az előterjesztők gondolják újra át, mert Közép-Magyarország esetében, pontosan azért, mert a vámnál ekkora a súlya, rendkívüli komoly problémákat okozhat, nagyon komoly kiesést.

Kicsit csodálkoztam, amikor kiemelt partnerek vámközpontját, adóközpontját a belvárosba, a VI. vagy a VII. kerületbe akarták telepíteni, mert elképzeltem magamban, hogy mondjuk, megérkezik valami rendkívüli szállítmánya a MOL-nak, amelyik nem tudom, nyerges vontatóval próbál a VI., VII. kerületbe beállni. Ezt is végig kell gondolni, persze ez már egy kicsit a kormányrendeletek, a végrehajtási rendeletek egy részét érinti, de együtt kell néznünk mindent, hogy meddig haladtak előre az események. Tehát igenis ki kell ezt tenni kérem szépen a XXII. kerületbe, vagy akárhová Pest megyébe, ahogy az élet, a racionalitás diktálja. Tehát vannak a szervezeti felépítéssel, a funkciókkal kapcsolatban igen komoly fenntartások, amelyeket egyesével kell átnézni.

Problémát okozhat az is, hogy milyen szakembergárda fog együtt dolgozni. És ez el fog vezetni egy sor olyan kérdéshez, ami első hallásra triviális, de aztán mégsem olyan triviális. Látjuk azt, hogy a személyi állományban kormánytisztviselők lesznek, szolgálati viszonyban álló hivatásos állományú tagok, pénzügyőrök, kormányzati ügykezelők és munkaviszonyban álló munkavállalók. Rá fogok térni nemsokára arra, hogy milyen előnyei vannak az összevonásnak, milyen potenciális előnyei, de azért lássuk be, kérem szépen, hogy ennyire heterogén társaságról, elnézést, ha pejoratívnak tűnik a megfogalmazás, nagyon nehéz ám egységes adatbázisokat vezetni. Amikor egészen más adatokat kell nyilvántartani egy pénzügyőrről vagy kormánytisztviselőről, mert más adatokat kell, olyan jellegű személyi adatai lesznek egy pénzügyőrnek, attól kezdve, hogy fegyveres szolgálatot is ellát, nyomozást végez s a többi, amit nem lehet ugyanabban az adatbázisban tartani. Sem az adatbázis formája nem lehet ugyanaz, sem fizikailag nem célszerű ugyanott tárolni.

Ez már elvezet oda, hogy vajon ténylegesen hány informatikai rendszert kell ebben az összevont intézetben vezetni. És ha látjuk, hogy egyre többet kell, ilyen meg olyan speciális okok miatt, akkor majdnem eljutunk oda, hogy tulajdonképpen ezt a hatékonyságot úgy is el lehetett volna érni, ha nem vonjuk össze a két hivatalt. Mert most is megvan a kapcsolat a két hivatal között, most is hozzá lehet férni az adatbázisokhoz kölcsönösen. Ez önmagában még nem feltétlenül fog hatékonyságjavulást okozni.

Szeretnék egy pillanatra visszatérni arra, hogy az előterjesztésből nagyon szép bűnügyi, nyomozati és nem tudom, milyen jogosultságokkal és eljárásokkal foglalkozó szakaszt ismerhetünk meg. Sajnos, kevés szó esik arról, ami például, már említettem ezt, a vámhivatal esetében a vámtevékenység felfuttatását okozhatná. Hogyan lehetne ezt serkenteni? Szeretnék emlékeztetni arra, még egyszer, hogy amiatt, hogy nálunk a 25 százalék áfát rögtön be kell fizetni, elmennek a magyar cégek is. Máshol vámolnak, megtehetik. Átmennek Szlovákiába, bárhová. Ez azért fontos, mert a vám 25 százaléka ott marad költségként. Az a vámhivatal bevétele, a többit be kell fizetni Brüsszelbe. Tehát nem mindegy, hogy hányan jönnek ide hozzánk vámolni. Itt valahogy jobban kell népszerűsítenünk Magyarországot. Nem azt mondom, hogy mint vámparadicsom, de ezt csinálja minden ország, ide kell csalni. Vissza kell csalni a magyar vállalatokat, és másokat is ide kell csalni, hogy itt vámoljanak.

Ráadásul az önadózás intézményét is jobban kell propagálnunk, pontosan azért, hogy az elvámolásokat itt felfuttassuk. Mert most is megvan de jure a lehetőség az önadózás intézményére, hogy ne kelljen a vámmal együtt az áfát befizetni, hanem majd épüljön be az áfaelszámolásokba. Csak hát ezt idáig nem nagyon propagálták. Ráadásul rivalizálás is volt a két intézet között, mert ha önbevallással fizeti be valaki az áfát, akkor azt már az APEH-nál számolják el bevételként, nem a VPOP-nál. Magyarán mondva, például itt van egy olyan terület, amit meg is oldhat az összevonás.

Akkor rátérek arra, hogy milyen előnyök származhatnak az összevonásból. Kétségtelen, hogy a különböző, úgynevezett közös hátterű osztályok, főosztályok, mint például az anyagbeszerzés, esetleg a könyvelés és egyéb területek, ezek létszáma csökkenthető, és megtakarítás érhető el. Az is előny lehet, ha korlátlanul tudják használni egymás adatbázisát, mert most nagyon komoly korlátokkal tudják csak. Tehát adatvédelmi szempontból egy csomó fal leomlik, ha együtt van a két hivatal, és ez bizony ismét hatékonyságnövelő lehet. El kell mondani azt, hogy az integráció természetesen bizonyos tevékenységek tényleges párhuzamos jellegének kimutatását is okozhatja, itt is érhető el személyi megtakarítás.

(17.50)

Kérem szépen, a személyi kérdésekről szólva azért vannak feszültségek a mostani előterjesztésben is. Feszültség az, hogy a VPOP esetében a vezetőknek egy jelentősebb béremelés látszik felsejleni, míg a beosztottaknak, akiknek a hangulata igen rossz, mert 700 VPOP-s vár arra most, hogy kilép vagy nem lép ki, és ez nem semmi, ezeknek a béremelési javaslata az előterjesztés szerint nem igazán kedvező.

Hiányzik az előterjesztésből, a nyomozati részből például egy nagyon fontos dolog, a ruházatátvizsgálás részletes leírása. Ez egy különösen fontos terület, hiszen a ruházatátvizsgálással rengeteg dolgot szoktak felderíteni a hatóságok.

Az APEH-nál problémás az - és akkor megint az aggályokról beszélek most -, hogy azért van egy 2000 milliárdos kintlévőség, és van egy körülbelül 20-30 ezer illetékkiszabási kintlévőség. Tehát ilyen szempontból nemcsak a megyei átállás, hanem az összes többi ügynek a jelenlegi állása szempontjából is igen-igen - hogy mondjam - feszes mindkét hivatal számára az együttműködés.

Aggályosnak tartjuk azt is, hogy jelen pillanatban nagyon sok minden csak a jövőbe van kitolva, szervezeti és működési szabályzat csak jövő nyárra lenne, pecsétek, közös papírok, fejléces dolgok, ezek is csak egy-másfél év múlva lennének, addig azért rengeteg kárt és rengeteg problémát tudnak okozni.

Mivel sajnos lejár az időm, de nagyon sokat szerettem volna erről beszélni, de hát akkor majd inkább visszatérünk rá egy későbbi időpontban és más keretekben; tehát azt tudjuk mondani, hogy kérem szépen, nem triviális a két intézmény összevonása, meg lehet csinálni, van rá példa. Nagyon oda kell figyelni, mert ha minden jogszabály most már készen volna a részleteket illetően, akkor is kellene egy év legalább, hogy elkezdjük intenzíven az összevonást - tehát nagy körültekintéssel! Szurkolunk, hogy így mondjam.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu