ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szocialista képviselőtársaim az előbb jelezték, hogy a Költségvetési Tanács elnöke miért nem szólal fel. Megkapta a lehetőséget a tisztelt Házban, csak nem kívánt élni vele. Elhiszem, hogy szocialista képviselőtársaim nem szeretnék hallani, amit mondani fogok, de ettől még kénytelenek lesznek végighallgatni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy az, ami most a tisztelt Ház előtt van, az elmúlt húsz esztendő legnagyobb adócsökkentése. A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja ennek az adócsökkentésnek nemcsak a mértékével, hanem az irányaival is egyetért, és ezt nagyon fontos dolognak tartja.
Az adócsökkentés irányait tekintve óriási előrelépésnek tartjuk, hogy Magyarországon megvalósul az egykulcsos arányos adórendszer. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ebbe az adórendszerbe hangsúlyos részként fog beleépülni a családi kedvezmények rendszere, azaz az adórendszer mostantól kezdve ismét el fogja ismerni a gyermeket vállalókat Magyarországon, és a gyermekvállalás terheit a társadalom kompenzálja a gyermeket vállaló családok irányában.
Ugyancsak nagyon fontosnak tartjuk, hogy senki nem fizet több adót a következő esztendőben Magyarországon, viszont a kis- és középvállalkozások, valamint a családok zsebében lényegesen több pénz marad. Úgy is fogalmazhatnék, tisztelt képviselőtársaim, hogy azoknál marad több pénz, azok fognak többet keresni a következő esztendőben, akik eddig a legnagyobb terhet vállalták, és azok fognak több adót fizetni, akik az elmúlt években a legnagyobb profitot vihették haza. Azt gondolom, hogy ez ténylegesen a társadalmi igazságosság irányába tett nagyon komoly lépés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Beszéljünk arról is, hogy először fordul elő ennek a Háznak a történetében, hogy a most elénk kerülő adótörvények - a jövedéki adó kivételével - gyakorlatilag csak adócsökkentést foglalnak magukban. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos előrelépés. Már csak ezért is nagyon nagy figyelemmel ajánlom a tisztelt Ház minden képviselőjének a figyelmébe a most elénk került adótörvényeket.
De amikor adótörvényekről beszélünk, akkor természetesen arról is beszélni kell - mert ciklus elején vagyunk, és az adótörvények egy új ciklus gazdaságpolitikájának is megadják a gerincét, vagy legalábbis annak egy nagyon fontos részét -, hogy mi az a nyolc esztendő, amit ebből a szempontból mögöttünk hagyunk. Gondolom, hogy ezt nem szeretnék hallani majd szocialista képviselőtársaim, de kénytelen vagyok végigmondani, mert a tények magukért beszélnek. Ha visszatekintünk a 2002 és 2010 közötti időszakra - végigszámoltam, tisztelt képviselőtársaim -, azt látjuk, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíció 2002 és 2010 között rengeteget beszélt adócsökkentésről, ezzel szemben 41 alkalommal emeltek adót. Fel is sorolnám ezeket. (Zaj az MSZP soraiban.) Elhiszem, hogy nem szeretnék hallani, tisztelt képviselőtársaim, de attól még a tények bizony tények.
Beszéljünk arról, hogy azok között az adóemelési lépések között, amelyek 2002 és 2010 között bekövetkeztek, jó néhány olyan lépés volt, ami aztán különösen igazságtalan, és ezekre szeretnék is kitérni ebben a formában. Ilyen például az, hogy - ne felejtsék el - a ciklust is rögtön azzal kezdték, hogy az áfa kedvezményes adókulcsát 12-ről 15 százalékra emelték. Ez pont a legszegényebbeket érintette a legnagyobb mértékben. Például 2003-ban rögtön a villamos energia és a telek áfáját 12-ről 25 százalékra emelték, bevezettek rengeteg új találékony adónemet, mint a levegőterhelési díj, vízterhelési díj, talajterhelési díj, innovációs járulék, s ezeknek mind az volt a közös jellemzője, hogy ezeket az adókat a magyar családok, valamint a kis- és középvállalkozások fizették meg, tisztelt szocialista képviselőtársaim. S ha nekünk bajunk volt az elmúlt nyolc esztendő adórendszerével, akkor pontosan az volt a legnagyobb problémánk, hogy ezeket a terheket mindig a magyar családok, mindig a legtöbb embert foglalkoztató magyar kis- és középvállalkozások fizették meg.
Azt is mondhatnám persze, hogy az önök adópolitikájából valójában ebből a szempontból a merészség abszolúte hiányzott. Mert persze végül is vállalkoztak arra az előző ciklus közepe táján, hogy bevezessék a Robin Hood-adót, és kivetették azt az ominózus 20 milliárd forintot az energiaszektorra, de azért ne felejtsék el, hogy az a válságadó, amit például ezekben a napokban tárgyaltunk, mértékét tekintve 70 milliárd forint, és azt gondolom, hogy lényegesen több profitot vihettek haza az energiaszektorban működő cégek, mint amennyi adót önök csak úgy kivetettek rájuk. Ezzel szemben lényegesen több adót vetettek ki a magyar családokra, valamint a kis- és középvállalkozásokra.
Az az adópolitika, ami 2002 és 2010 között zajlott, társadalmi és gazdaságpolitikai kihatását tekintve volt tragikus, pontosan azért, mert Magyarországon nem ösztönzött a gyermekvállalásra, egyértelműen abba az irányba vezetett, hogy az emberek eltitkolják a jövedelmeiket, mert ha ezeket a jövedelmeket rendesen megpróbálták volna leadózni, akkor egyre több adót fizettek volna, egyre több ember került át mindig a magasabb adókulcsba. 2010-re eljutottunk odáig az önök adópolitikájának eredményeként, hogy az effektív felső adókulcs, ami már vastagon az átlagjövedelem alatt belépett, gyakorlatilag 40,6 százalékos volt, ami európai léptékkel összevetve is egészen durva, az újraelosztási arány Európában a legmagasabbak közé tartozott, ezzel szemben a magyar állam által nyújtott közösségi szolgáltatások a legrosszabb színvonalak egyikét ütötték meg. Ez volt az önök gazdaságpolitikájának az összes eredője, tisztelt képviselőtársaim, nem csoda, hogy Magyarországon az elmúlt nyolc esztendőben nem volt gazdasági növekedés, szemben a versenytársainknak tekintett többi közép-európai országgal, ahol bevezettek egyszerűsített adórendszert, volt is gazdasági növekedés, és még a közösségi szolgáltatások színvonalát is növelni tudták.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon gyakran elmondták itt - figyeltem - a kisebbségi vélemények során, hogy ellenzik az arányos, egykulcsos adórendszert. Tisztelt képviselőtársaim, felhívnám a figyelmüket arra, hogy ezt önök egyébként bevezették, csak egy másik területen, ugyanis az áfa alsó kulcsát emelték a felsőhöz, és ha lehet, ez az egyik legigazságtalanabb adókivetési módszer, mert ennek volt az az eredménye, hogy Magyarországon a legszegényebbek is azok után a termékek után, amelyekből ők fogyasztottak a legtöbbet, ahol addig legalább a kisebb adókulcsot kellett fizetniük, azután szépen ugyanúgy a 10 százalékkal megnövelt mértékű áfát kellett fizetniük, tisztelt képviselőtársaim. Tehát önök is megcsinálták az arányosítást ebből a szempontból, csak az lett az eredménye, hogy ezzel mindenki rosszabbul járt az áfán belül.
Beszélnek itt áfacsökkentésről; akkor beszéljünk erről is, tisztelt képviselőtársaim. Ha jól emlékszem, akkor önök választási adócsökkentést szoktak folytatni az előző nyolc esztendőben. 2002-ben ígértek adócsökkentést, de ahogy az előbb elkezdtem sorolni, már 2003-ban rögtön növelték is, aztán utána mindegyik évben, aztán 2006-ban valóban csináltak egy áfacsökkentést fél évre. Azzal is becsapták az embereket, tisztelt képviselőtársaim. Utána háromszorosan vették vissza. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ez volt az alapvető probléma.
Itt szeretnék kitérni arra, hogy ez komoly hitelességi problémát okozott Magyarországon, azt a hitelességi problémát idézte elő, hogy önöknek köszönhetően senki nem hitt az adórendszerben, mert önök azt csinálták, hogy mindig megígérték, aztán éveken át adót emeltek, a választások idején adót csökkentettek, háromszorosan visszavették. Ezzel szemben most az történik, hogy a választási ciklus elején állítunk be egy stabil, adócsökkentésen alapuló adórendszert, ami a gazdaságpolitikai bizalmat is vissza tudja hozni.
Figyeltem itt, hogy beszéltek arról - aztán hányszor gyaláztak minket mindezért! -, hogy önök csökkentették a társadalombiztosítási járulékot 5 százalékponttal. Arról persze elfelejtettek beszélni, hogy ezt gyakorlatilag az utolsó évben tették, hogy az ezzel kapcsolatos legnagyobb terheket is majd az új kormány viselje. Arról miért nem beszélnek, tisztelt képviselőtársaim, hogy az azt megelőző évben 4 százalékponttal megemelték a munkavállalók által fizetett járulékot? Megemelték az egészségbiztosítási járuléknál, a társadalombiztosítási járuléknál, azaz már előtte kétszeresen visszavették az emberektől azt, amit aztán egy évre ebben a formában - megint választási adócsökkentés jegyében - odaadtak. Mert ez az igazság, tisztelt szocialista képviselőtársaim. Ezt is mondják el akkor, amikor a kisebbségi vélemények során fennen hangoztatott, látszólag népszerű nézetekkel élnek.
Ennyit tehát az elmúlt nyolc esztendőről, de a múlt helyett térjünk át inkább a jövőre, tisztelt képviselőtársaim.
Ami a jövőt és a most a Ház előtt fekvő adótörvényeket illeti: az adótörvények tekintetében azt gondolom, hogy az arányosítás egy nagyon fontos, nagyon komoly előrelépés. Azért fontos előrelépés, mert a közép-európai versenyképességi küzdelemben a mezőny végéről Magyarország végre az élre tud törni.
(11.50)
Mert önök nem szeretnek erről beszélni, de azért beszéljünk róla őszintén! Miközben önök az elmúlt nyolc esztendőben alapvetően csak adókat emeltek, Közép-Európában minden létező versenytársunk, Észtország, Litvánia, Lettország, Szlovákia, Románia, Bulgária, sőt még Ukrajna és Oroszország is áttért az arányos adórendszerre, jelentős adócsökkentést hajtott végre, és ezzel növelte gazdaságának, országának versenyképességét.
Azért ne felejtsék el, tisztelt szocialista képviselőtársaim, ez egy rendkívül fontos dolog volt, ennek volt köszönhető, hogy a válság előtt ezek az országok gazdaságilag érdemben növekedtek, akár még azt is mondhatnánk, fel tudtak készülni egy válságra, mi pedig alig-alig növekedtünk az elmúlt nyolc esztendőben. Azt gondolom, ez is azt bizonyítja, hogy a sikeres országokban vezették be valóban ezt az adócsökkentést, és azt gondolom, hogy ezek után Magyarországnak nincs más választása, ezt meg kell lépnie (Közbeszólás az MSZP soraiból: Csak nem így.), ha a közép-európai versenyképességi rangsorban oda akar kerülni, ahol 2002-ben volt, amikor önök átvették a kormányrudat. Mert akkor még az elején voltunk, aztán az elmúlt nyolc esztendőnek köszönhetően a végére kerültünk. Most azt gondolom, hogy ezzel a lépéssel ismét elkezdünk elindulni abba az irányba, hogy Magyarország ténylegesen ebben a versenyképességi rangsorban az elsők egyike tudjon lenni.
Nagyon fontos előrelépésnek tekintem ennél az arányos adórendszernél, hogy egyszerű, világos, egyértelmű elvet rögzít, hogy aki többet keres, több adót is fizet. Aki tízszer többet keres, tízszer több adót fizet. Sőt, tegyük hozzá őszintén, hogy mivel a nullkulcs és ebben a formában az adójóváírás rendszere jelentős mértékben megmarad, ez gyakorlatilag azt is jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy valójában még mindig az a helyzet, ahogy aki tízszer többet keres, az lényegesen több adót fizet. De ez egy másik kérdés ebből a szempontból. Mindenesetre az arányosítás irányába egy jelentős előrelépést teszünk. Ugyancsak fontos előrelépés, hogy ez az adórendszer egyszerűbbé válik, hiszen több adónem is ebben a formában egy kulccsal adózik, például az ingatlanértékesítés vagy osztalék tekintetében szintén megtörténik a 16 százalékos kulcsra való áttérés. Lassan mindeggyé válik, hogy valaki milyen formában veszi ki a jövedelmét, összességében ugyanannyi adót fizet. Ez ezeken a területeken is jelentős adócsökkentést jelent.
És azt gondolom, van egy olyan hatása is, hogy ösztönzi az embereket arra, hogy bevallják jövedelmeiket, és adót fizessenek utána, azaz kifehérítő hatása van a gazdaságra nézve. Érdemi lépés abba az irányba, amiről önök beszéltek. Önök ezt úgy próbálták meg elérni, hogy egyre több adóhivatalnokkal, egyre többféle módszerrel próbálták megzsarolni, ellenőrizni az embereket, mi pedig úgy próbáljuk elérni, hogy pozitív ösztönzőket is állítunk annak érdekében, hogy tényleg bevallják jövedelmeiket, és tényleg adót is fizessenek. Mert azt azért ne felejtsük el, az önök adórendszerének eredményeként Szlovákiában személyi jövedelemadóból majdnem többet fizettek be, mint Magyarországon. Pedig nézzék meg, Szlovákia azért egy kicsit kisebb ország, mint Magyarország. Ha így nézzük, ennek az aránynak pontosan fordítva kéne lenni. Ebből látszik, hogy ennek a típusú adórendszernek igenis van adóbevétel-növelő hatása is, ha nem is rövid távon, de középtávon.
Nem azt várjuk tőle, hogy annyival több pénzt folyjon be, amennyibe értelemszerűen ez az adócsökkentés kerül, de azt gondolom, lényegesen kisebb a társadalmi költsége, mint amiről önök egyébként beszélni szeretnek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Érdemes beszélni a gyerekvállalás rendszeréről is ebben a formában. A gyerekvállalás tekintetében ez egy óriási előrelépés. Magyarországon nem lehet, elhangzott itt a kisebbségi véleményekben is, nem lehet azt elvárni, hogy a demográfiai mutatók tartósan megváltozzanak, ha Magyarország tartósan nem tudja ösztönözni a gyerekvállalási kedvet. Ebben az irányban, azt gondolom, ez egy hatalmas előrelépés. Mert azért valljuk be őszintén, ilyen mértékű, a gyerekeket segítő intézkedésekre, a gyerekvállalást ösztönző lépésekre gyakorlatilag az elmúlt húsz esztendőben nem került sor. Lehet arról vitatkozni, hogy ennek milyen lesz a rövid távú kihatása. Arra szeretném emlékeztetni tisztelt képviselőtársaimat, hogy abban az európai országban, Franciaországban, ahol ez hosszú ideje működik, az egyik legnagyobb gyermekvállalási kedv van a szomszédos, egyébként hasonló helyzetben lévő országokhoz képest. Nem véletlenül. Mert az kell hozzá, hogy az emberek elhiggyék, hogy ez tartósan is meg tud maradni. És pontosan az önök tevékenységének köszönhetően nem hitték el az elmúlt nyolc esztendőben, hogy egy gyerekvállalást ösztönző adórendszer tartósan fenn tud maradni Magyarországon.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ugye, itt sokat beszélnek arról, hogy kinél mennyi jövedelem marad. Szeretném leszögezni, egyrészt minden jövedelemkategóriában személyi jövedelemadó-csökkenés következik be a következő esztendőben. Senki nem fog több adót fizetni. Azt hiszem, a legegyszerűbb mindenképpen azzal a plasztikus példával élni, hogy egy magyar átlagcsalád átlagkereseten keres, a magyar átlagcsaládnak két gyereke van - kicsit kevesebb sajnos, de tételezzük fel -, egy átlagkeresettel rendelkező, kétgyerekes átlagcsalád Magyarországon a most bevezetendő adórendszer következtében úgy jár, hogy havi közel 21 ezer forinttal, évi 250 ezer forinttal több marad a családi kasszában. Azt gondolom, ez mutatja jól, hogy ennek az adórendszernek ténylegesen milyen hatásai vannak. (Göndör István közbeszól.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Arról is érdemes természetesen beszélni, hogy mit tehetnek ezzel az emberek. Mi visszaadjuk nekik a szabadságot ebben az értelemben is. Ők döntenek arról, hogy ezt a jövedelmet mire használják fel. Biztos lesz közöttük olyan, aki mondjuk, az elmúlt években fölvett lakáshiteleinek törlesztésénél fog ezzel könnyebbséghez jutni. Ez is fontos dolog ebből a szempontból. (Göndör István és dr. Józsa István közbeszólnak.) De az is fontos dolog, hogy költhet belőle egyébként többet is, akár fogyasztásra, aminek nyilvánvalóan jó a belföldi fogyasztásélénkítő hatása. Biztos, hogy a válság erősítette az emberekben a megtakarítási hajlandóságot. Ha ez megjelenik belföldi megtakarításként, annak is a magyar pénzügyi rendszert, a magyar gazdaságot ösztönző hatása összességében szintén meglehetősen jó. Lényegesen jobb, mint ha ez a pénz egyébként az államnál lenne, ahogy ez az elmúlt években, az önök idején volt, tisztelt képviselőtársaim.
Érdemes talán arról is beszélni, ezért mondtam el, hogy hogyan működött az önök elmúlt nyolcesztendős adórendszere ebből a szempontból. Szóval, tisztelt képviselőtársaim, a gazdaságpolitikában a bizalom nagyon fontos kategória. Most egy ciklus elején vezetünk be egy stabil adórendszert, amelynek elemeiről előre megmondjuk, hogyan fognak kinézni. Azt gondolom, ez az, ami igazán Magyarországon befektetésösztönző kedvet jelent. Önök szeretnek arról beszélni, hogy a válságadónak például milyen típusú hatásai lesznek. De, tisztelt képviselőtársaim, azért egyvalamivel, azt gondolom, érdemes szembe nézni. A válságadót Magyarországon nagyobbrészt olyan típusú szektorok fogják fizetni, amelyek az elmúlt esztendőkben óriási profitot realizáltak, amely szektorokban láthatólag a beruházási hajlandóság, pontosan azért, mert viszonylag kiteljesedtek, amúgy sem túlságosan magas, és nem is várható el beruházási aktivitás.
Viszont azt gondolom, hogy az új adórendszernek köszönhetően Magyarországon van lehetőség arra, hogy ténylegesen a termelő beruházások ösztönzése kezdődjön el. És a magyar gazdaság növekedése szempontjából ennek van jelentősége. Annak is például, hogy a kis- és középvállalkozóra nem úgy tekint a most idekerülő törvénycsomag, mint egy potenciális bűnözőre, akitől egyébként minél többféle módon minél többféle pénzt be kell vasalni, hanem úgy tekint rá, mint aki munkahelyeket próbál teremteni, mások megélhetéséről próbál gondoskodni, értéket akar teremteni, és ennek eredményként hozzájárul a magyar gazdaság, Magyarország gyarapodásához. Ezért jó dolog például, hogy ebben az adórendszerben megtesszük azt a lépést, hogy megszűnik a főállású vállalkozókra irányadó, a tevékenységre jellemző kereset utáni járulékfizetés szabálya. És az egyéni nyugdíjjárulékhoz hasonlóan a munkáltatót, egyéni vállalkozót terhelő társadalombiztosítási járuléknál is bevezetjük a járulékfizetési maximumot. Mert ne felejtsük el, ez Magyarországon százezres nagyságrendben jelent a vállalkozók számára társadalombiztosítási értelemben könnyítést, és egyben azt is jelzi számukra, hogy bizalommal van irányukban az új gazdaságpolitikai vezetés, bizalommal van irányukban a kormányzat és a mostani parlamenti többség. És azt gondolom, hogy ennek Magyarországon a gazdasági növekedés szempontjából óriási jelentősége van. Mert bárki jár itt Európából, tisztelt képviselőtársaim, legyen az német, legyen az francia, legyen az spanyol, bárkivel is beszélek az ideérkező parlamenti gazdasági bizottsági elnökök közül, mindegyik azt szokta nekem mondani, hogy a következő esztendőkben helyezzünk nagy hangsúlyt arra, hogy a multinacionális vállalatok helyett sokkal inkább a nemzetileg kézzelfogható, kis, közepes, kezelhető méretű vállalkozásoknak adjunk lehetőségeket és kedvezményeket, mert ők teremtik a legtöbb munkahelyet, és ők tudják elindítani a gazdasági növekedést. Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ennek ebből a szempontból ez az adórendszer tökéletesen megfelel.
Összességében tehát, ha össze akarjuk foglalni, akkor azt kell mondjam önöknek, lehet persze még többet követelni ettől az adórendszertől; persze, azt gondolom, nem azoknak, akik az elmúlt nyolc esztendő gazdaságpolitikáját csinálták, de más ellenzéki pártoknak lehet. Az a kérdés, hogy reális-e. (Nagy zaj. - Göndör István: Demokrácia!) Ez nem demokrácia kérdése, tisztelt képviselőtársaim. Elhiszem, hogy a szocialista képviselők között a padsorokban kivált némi ingerültséget, de tisztelt képviselőtársaim, önök a felelősek az elmúlt nyolc évért. (Koszorús László: Így van. - Taps a kormánypárti padsorokban.) Ez vitathatatlan ebben a formában. Azt gondolom, lehet ennél többet követelni, csak az nem áll a realitások szintjén. Viszont azt szögezzük le, ez az adócsökkentés, ami most bekövetkezik, óriási lépés. Óriási lépés a magyar családoknak, mert több mint 300 milliárd forinttal több pénzt hagy a magyar családoknál, és azon belül is különösen a gyereket nevelőknél, a legtöbb terhet vállalóknál. Óriási lépés a magyar gazdaságnak, mert el fogja indítani egy egyszerűsített adórendszer irányába a magyar gazdasági szektort, és ösztönözi a gazdasági növekedést. És azt gondolom, ezen keresztül dinamikájában óriási lépés Magyarországnak is.
Köszönöm szépen, tisztelt képviselőtársaim. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(12.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés