BERTHA SZILVIA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényjavaslat akár egy fontos, hiánypótló kezdeményezés is lehetne, azonban a konkrétumok teljes mellőzése gumiszabály jellegűvé teszi, egy gesztusértékű törvényjavaslattá alacsonyítja, valódi beltartalom nélküli, hiányosságokkal és pontatlanságokkal teli kezdeményezéssé. Már az alapelvek megfogalmazása is olyan mértékű általánosságot mutat, amely értelmezhetetlen a törvény célja szempontjából. Mert mit jelent a vélemények lehető legszélesebb köre vagy az egyeztetés átláthatósága és nyilvánossága?

A társadalmi egyeztetésre javasolt tervezetek felsorolása közül nagyon hiányoljuk az alkotmányt érintő, illetve a nemzetközi szerződések tervezeteit. Ezeket is fontos lenne megvitatni a társadalommal, mert nagyon sokszor alapvetően befolyásolják az emberek mindennapi életét.

Közvetlenül, miután felsorolják, hogy miről kellene társadalmi egyeztetést tartani, jönnek a kivételek, amibe gyakorlatilag minden belefér. Olyan mértékben hiányoznak itt is konkrétumok, és annyira általános, pongyola a megfogalmazás, hogy gyakorlatilag bármilyen esetben lehet kibúvót találni az egyeztetési kötelezettség alól. Mert sehol nem mondja ki a jogszabálytervezet, hogy mi tartozik a különösen fontos érdekek védelmének körébe, hogy a sürgősségi elfogadás kiemelkedő közérdekűségét ki milyen szempontok alapján dönti el, és a véleményezési határidő tekintetében az általánostól való eltérés milyen kivételes esetekre vonatkozik. Ezekre a kivételekre bárki bármikor találhat ürügyet, és ezzel már meg is kerülte a társadalmi egyeztetés törvényi előírását.

Szintén a visszaélés elkerülése miatt fontos lenne pontosítani a meghatározott egyeztetési formákon kívüli, úgynevezett más formákat is. Az általános egyeztetéssel kapcsolatban kiemelném, hogy a hatásvizsgálati összefoglaló közzététele nem lehetőségként kellene hogy szerepeljen a jogszabályban, hanem kötelezettségként, ezt kívánná meg az alkotmány, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szellemisége.

Aggályosnak tartjuk a véleményezők adatainak a kezelését. Semmi nem indokolja, hogy a véleményezett jogszabály hatálybalépése után még másfél éven keresztül nyilvántartsák a véleményt mondók adatait. Szintén aggályos, hogy a véleményezők listáját közzéteszik a honlapon.

Az adatkezeléshez adott hozzájárulás nem azonos a személyes adatok nyilvánosságra hozásához történő hozzájárulással. Ezzel szemben a hatálybalépés utáni tapasztalatok, vélemények megosztására meglehetősen rövid a 60 napos határidő, hiszen a legtöbb jogszabály ettől hosszabb idő alatt fejti ki társadalmi-gazdasági hatását, és hosszabb idő alatt derül fény visszásságaira is.

Nehezményezzük, hogy a közvetlen egyeztetésre ajánlott stratégiai partnerek közé nem kerültek be határon túli magyar szervezetek, pedig az állampolgárság és a tervezett szavazati jog megadásával jogilag is még inkább érintettekké válnak, nemcsak morális vagy érzelmi alapja lenne az egyeztetés szükségességének.

Szintén a gumijogszabály jelleget erősíti, hogy az önkormányzatok teljes mértékben szabad kezet kapnak a rendeletalkotásuk során alkalmazandó társadalmi egyeztetés kereteinek a megállapítására. A visszaélések és a helyi közösség véleménye kirekesztésének megakadályozására ezért a minimum, hogy az önkormányzatoknak e törvény rendelkezéseire figyelemmel kelljen kialakítaniuk a társadalmi egyeztetés helyi szabályait.

Az is kérdés, hogy miután belevették ebbe a törvényjavaslatba az érdek-képviseleti szervezeteket, mennyiben érinti ez az Országos Érdekegyeztető Tanács jelentőségét, mennyiben befolyásolja jövőjét, és melyik szerv lesz az igazi felülete az érdekegyeztetésnek.

(12.10)

Az általunk felsorolt problémákra a módosító javaslatokat természetesen benyújtjuk.

Összességében elmondható, hogy a kormány alkotott egy jól hangzó, a társadalom felé jól kommunikálható, ám tartalmatlan és könnyen kikerülhető jogszabályt. Úgy tűnik, hogy vigyáztak, hogy nehogy túlságosan korlátozzák saját magukat a kötelező társadalmi párbeszéd nyűgjével. Különösen ez lesz az ember benyomása, miután az indokolásban még ki is fejtik, hogy az egyeztetés elmulasztása nem eredményezi az adott jogszabály érvénytelenségét, tehát a törvény megszegése nem jár következményekkel. A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy a kormány tettei köszönő viszonyban sincsenek azzal a szellemiséggel, amit ez a törvényjavaslat képviselne, ezért nem elvárható a megelőlegezett bizalom, hogy majd morális alapon vagy önkontrollal betartják ezt a gesztusértékű jogszabályt.

Ráadásul az önálló képviselői indítvány benyújtása továbbra is lehetőség marad a kormánypártok képviselői számára is, ami szintén egy univerzális kiskaput eredményez a kormány számára. Ezzel már élt is a kormány megalakulása óta nemegyszer, amikor a társadalmi egyeztetés szempontjából kínos törvényjavaslatokat nyújtott be, mint például a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat. Tehát itt sem elfogadható a megelőlegezett bizalomra való felkérés.

Végül a nemzeti együttműködés vagy nemzeti egység, nemzeti konzultáció nem azt kellene hogy jelentse, hogy a feszültség levezetéseként meghallgatnak mindenkit, majd senki véleményét nem veszik figyelembe. Az emberek azért annyira nem buták, hogy ezt ne vegyék észre.

Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu