DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Lamperth Mónika arról beszélt, hogy a polgári kormány hozta azt a területfejlesztési törvényt, amivel ők csak éltek a későbbiek során. Arról megfeledkezik, hogy azokban a területfejlesztési regionális tanácsokban, ahol nem a szájuk íze szerint történt ennek ellenére a változás, ott bizony a jogalkotás eszközéhez nyúltak, és megváltoztatták a törvényt, hogy a többséget biztosítsák, lásd Nyugat-dunántúli Területfejlesztési Tanács. Tehát mások szemében a szálkát igen, saját szemükben a gerendát nem veszik észre.

Én úgy gondolom, hogy az alkotmánymódosítás társadalmi vitája elkezdődött, az alkotmánymódosításról sok fórumon sokszor lesz alkalmunk vitázni. Vissza kellene térni az eredeti törvény tárgyalásához. Én úgy gondolom, hogy hibát sokan követhetnek el, hibát követhetünk el valamennyien, de ezt valóban demokratikus módon megtárgyalva lehet majd kiküszöbölni.

Megéltünk korunknál fogva néhány diktatúrát valamennyien az elmúlt időszakban, senki nem kívánja vissza ezeket az éveket. Szeretnénk, ha a felhatalmazásunknak megfelelően végig tudnánk vinni azt a programot, amelyre az emberektől felhatalmazást kaptunk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu