DR. GYÜRE CSABA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője. Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megfogalmazódott a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről is a kisebbségi vélemény. Az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló törvénymódosító javaslatnak gyakorlatilag semelyik részével nem értünk egyet. Majd részletesen el fogom mondani a későbbiek során, hogy miért nem.
A 9 évet mindenképpen eltúlzottnak tartjuk, illetve éppen ellenkező hatást vált ki, mint amit itt Répássy államtitkár úr elmondott. Nem a demokráciát erősíti, hanem éppen a demokráciával szembeni hatalmas pofont ad, és ezt majd részletesen kifejtjük, hogy miért. Ugyanígy nem tartjuk indokoltnak azt sem, hogy a legfőbb ügyész saját maga dönthesse el azt, hogy ki az, akit nyugdíjaz 65 éves korában, ki az, aki 70 éves koráig maradhat. Ez olyan előnytelenségeket fog hozni a jövőben az ügyészségi testületen belül, ami szerintem megengedhetetlenek ebben a testületben.
Összességében tehát a törvényjavaslatot a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója egyáltalán nem támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés