DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is köszönöm, hogy akkor a támogatást megkapnánk. Ez tényleg így van, én utánanéztem, hogy 2009. év végén született meg ez a döntés, és 2010. január 1-jén lépett hatályba ez, hogy ki lett véve a büntetlen előélet. Én örülök neki, ha tényleg ebben van az ellenzék másik oldaláról is koncepció, hogy támogassák ezt a módosítási javaslatunkat.

Visszatérve Répássy államtitkár úrra, természetesen tisztában vagyok a büntetőjogi elévülési határidőkkel, és azzal is, hogy 3 évtől egészen életfogytiglanig tart, azonban a Jobbik Magyarországért Mozgalom nagyon nagy súlyt fektetett arra a választási kampány során is, és lefektettük a programunkban is, hogy az egyik legfőbb dolognak tartjuk a politikusbűnözést, ami sújtja ezt az országot, és azok a bűncselekmények, amelyek ebbe a tárgykörbe tartoznak, amelyek a 3, 5 és 8 éves elévülési idővel, tehát ekkora büntethetőséggel rendelkeznek, ezek a leggyakoribb bűncselekmények, és pontosan ezek a cselekmények azok, amelyeket esetleg el lehet fedni ilyen módon, egy esetlegesen befolyásolt ügyészi tevékenységgel. Erre kívántunk ekkor rávilágítani. Tehát a 3, 5 és a 8 év, ezek azok az időpontok.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu