DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Amikor beterjesztődött ez a törvényjavaslat ide a tisztelt Ház elé, akkor örültem, hogy végre egy olyan törvényjavaslat, ami abszolút szakmai, és nem politikai vita fog zajlani itt a Házban ezzel kapcsolatban, de hát sajnos úgy látom - ezt más frakció is szóvá tette -, hogy behozza a politikát, és nyilván mi is fogjuk érinteni bizonyos részekben, bár ez tiszta jogi kérdés és szakmai kérdés kellene hogy legyen. De a politikai vetületéről inkább majd egy kétperces hozzászólást fogok kérni, hogy az itt felvetődött dolgokra válaszoljak, ami eddig elhangzott.
Miért is van szükség erre az új törvényre, erre a jogalkotási törvényre? Egyáltalán miért is volt szükség rá? A szocializmus évtizedeiben már felmerült a vége felé az az igény, hogy szülessen egy jogszabály a jogalkotásról. Nagyon jellemző a dátum, az 1987. évi XI. törvény az, amely végül is megszületett és a jogalkotásról szóló törvényt bevezette, és 1988. január 1-jével lépett hatályba a törvény.
Miért is volt erre akkoriban szükség? Azért, mert a szocialista jogrendszer idején egy központosított hatalom volt, és magának a parlamentnek, a népképviseletnek, a népszuverenitásnak nagyon minimális jelentőséget tulajdonítottak, és igyekeztek a parlamenti törvényhozás lehetőségét a minimálisra szorítani. És mi volt? Rendeleti jogalkotás volt ebben az időszakban, tulajdonképpen a törvényeknek kevés volt a száma, és nagyon csekély volt a jelentősége. Ezt bizonyítja az is, hogy 1987-ben a XI. törvény volt a jogalkotásról szóló törvény, annak ellenére, hogy decemberben fogadták el, év végén, és ez még csak a XI. sorszámot viselte.
Nyilván 1987. év végén már érződött a rendszerváltás szele, illetve az, hogy a magyar társadalomban igény van a jogállamiságra, igény van arra, hogy egy demokratikus jogrend alapján új rendet építsünk fel ebben az országban.
Miért is volt rossz a régi? Mert rossz volt a rendeleti jogalkotás, ez egyértelmű, illetve az, hogy korábban gyakorlatilag nem is voltak meghatározva a jogalkotói hatáskörrel rendelkező szervezetek egyértelműen, és ez hatalmas jogbizonytalanságot idézett elő Magyarországon. Ha nem gondolunk másra, néhány nappal vagy egy-két héttel ezelőtt emlékeztünk a Hortobágyra kitelepítettekre. Aki végignézte az ezzel kapcsolatos dokumentumfilmet, abból is egyértelműen megállapítható volt, hogy például a hortobágyi kitelepítéseknek semmilyen jogszabályi háttere nem volt, és mégis, a végrehajtói hatalom egy nem létező törvény, nem létező jogszabály alapján lépett föl, és bizonyos szankciókat és családok életét sújtó végrehajtást foganatosított ellenük, mindenféle jogszabályi felhatalmazás nélkül. Egyértelmű volt, hogy ha egy demokratikus köztársaságban akarunk élni jogállami körülmények között, akkor szükség van erre a jogalkotási törvényre. Ezért is született meg 1987. év végével a jogalkotásról szóló törvény. Egyértelműen meghatározza már a preambuluma is, hogy miért volt ennek jelentősége: hogy a demokrácia kiteljesedését szolgálja a jogrendszer egysége és áttekinthetősége. Ezek voltak azok a legalapvetőbb célok, ami miatt ez megalkotásra került.
Egyértelmű, hogy ez a törvény 1987-ben tökéletesen eleget tett az akkori elvárásoknak, és ez alapján már fel lehetett építeni a jogállamiság alappilléreit, és ez alapján a jogalkotás, ami a legfontosabb része az új demokráciának, már megfelelő keretek között tudott működni. Azonban, mint ahogy annyi minden változott, például az alkotmányt is számtalanszor kellett módosítani, a jogalkotásról szóló törvényre is ez várt. Elsődlegesen miért is? A Népköztársaság Elnöki Tanácsának a törvényerejűrendelet-alkotási joga megszűnt, tanácsok helyett önkormányzatok lettek, és mindez, az élet változásai, illetve a társadalmi rendnek is a változásai '89-90-ben bekövetkeztek, ezek mind módosítást indukáltak ezzel a törvénnyel kapcsolatban, míg ezek a módosítások odáig jutottak, hogy már nem felelt meg a jogalkotásról szóló törvény annak az elvárásnak, a mai jogállamiságba vetett hitnek. Éppen ezért az Alkotmánybíróság a 121/2009. (XII.17.) határozatával a jogalkotásról szóló törvényt hatályon kívül helyezte 2010. december 31-i hatállyal.
Éppen ezért is támogatta maga a Jobbik-frakció is, amikor a kormánypártok sürgősségi tárgyalását kérték a jogalkotásról szóló törvénynek, mi is hozzájárultunk ehhez, hiszen nyilvánvaló, hogy ha nem akarunk mulasztásos törvénysértésbe kerülni - márpedig nagyon szomorú lenne, ha pont a jogalkotás terén tennénk meg ezt -, nyilván támogatni kell a sürgősségi tárgyalását, hogy minél hamarabb bekerüljön, és üdvözöltük azt, hogy elkészült egy nagyon alapos törvény a jogalkotásról.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom a maga részéről támogatja is a jogalkotásról szóló új törvényt, mindamellett, hogy a kritikánkat már korábban megfogalmaztuk, hiszen két részletben kaptuk ezt meg. Egyrészt az alkotmánymódosításra is sor került, hiszen a jogalkotásról szóló törvény első részét beemelte a kormány, illetve a kormányzati javaslat beemeli az alkotmányba, és alkotmányi szabályozása van, ami nem baj, nem probléma, sőt nagyon jó, hogy ez történt, azonban akkor hiányoltuk azt, hogy ezzel egyidejűleg nem kaptuk meg a jogalkotásról szóló törvény tervezetét, és így nem láthattuk együttesen a két jogszabályt, az alkotmánymódosítást és a törvényt. Ezt akkor kritikaként megfogalmaztuk, és körülbelül két hét múlva a kormány letette a jogalkotásról szóló törvényjavaslatát.
Az új törvényjavaslat alapvetően már más rendszerben készült el, hiszen mint említettem, az alkotmány is tartalmaz bizonyos fontos részeket, és egy teljesen más rendszerben helyezi el. Sokkal részletesebb és sokkal alaposabb a korábbi jogszabálynál, sokkal részletesebben szabályoz bizonyos kérdéseket. Itt már a legfontosabb kérdés a jogforrások kérdése, éppen ezért emeli ki az új törvény, és a jogforrásokat már beemeli az alkotmányi szabályozás területére.
Aztán ami elsőként a törvény személyi, területi hatályával kapcsolatban az emberben felvetődik, hogy alapvetően a régi törvényben fogalmazottakat veszi át az új törvény. Ezzel nincs is semmi probléma, hiszen a területi és személyi hatály egy olyan kérdés, ami azért ritkán változik, ritkán tudunk ebben véleményt változtatni, és általában egy kiforrott joggyakorlat jó.
Mi az, ami ebben mégis pozitívumként jut az embernek az eszébe, mint olyan tagja a parlamentnek, aki 2010-ben került ide be? Az, hogy mivel bővül mégis ez, és erre szeretném a tisztelt Ház figyelmét felhívni. Elfogadtuk 2010 tavaszán, májusában azt a törvényt, amelyben állampolgárságot adtunk a határainkon túl élő magyaroknak, és ezzel tulajdonképpen ennek a törvénynek a személyi hatályát bővítettük, hiszen a magyar állampolgárokra vonatkozik ez a törvény, és a korábbi jogszabályi rendelkezés alapján nyilván csak a Magyarországon élő, magyar állampolgársággal rendelkező, illetve határon túli magyar állampolgárokra vonatkozott ez a törvény.
(12.20)
Most azonban azokra is vonatkozik, akik majd 2011. január 1-jétől állampolgárságot kaphatnak az új állampolgársági törvény alapján, és ezzel akár több millió magyar polgártársunkra, magyar nemzettársunkra fog kiterjedni a törvényeink hatálya, pontosan a két jogszabály együttes értelmezése alapján. És valahol, amikor erre gondol egy jobbikos képviselő, akkor megjelenik előtte a Szent Korona-tan és az az eszmeiség, ami a Szent Korona-tanból következik, ami a nemzet egységét fejezi ki. A nemzet együvé tartozását fejezi ki, azt, amikor a Szent Korona eszmeisége és maga a jogszabálya, ami ebből következik: azok a sarkalatos törvények, amelyek a Szent Korona-tan alapján születtek meg, ezek kiterjednek így a határainkon túl élő magyar nemzettestvéreinkre is. Tehát kvázi ez azt is jelenti kiterjesztően, hogy a Szent Korona-tan érvényesülni fog, és kiterjed ezen két törvény alapján a határainkon túl élő magyarokra is, tehát tágítottuk itt a törvényt, a személyi hatályt, de nem ezzel a törvénnyel, hanem már korábban, amikor az állampolgárságot megadtuk neki.
Nagyon érdekes újítás az új törvényben, még itt a jogszabály időbeli hatályával kapcsolatosan, hogy órában is meg lehet határozni egy törvény hatálybalépését, illetve a hatályon kívül helyezését is. Mondjuk, egy nagyon érdekes dolog jutott ezzel kapcsolatban eszembe, hogy ha mégis meggondolná majd esetleg a kormány a pálinkafőzést, és hatályon kívül helyezi ezt a törvényt, akkor meg lehet akár azt is határozni, hogy szerdán este 18 óráig lehet pálinkát főzni, és utána már ezt megtiltjuk. Ez kicsit fura, de érdekessége, mindenesetre azt mutatja - tehát ezt nem kritikaként akartam megfogalmazni, csak érdekességképpen -, hiszen ma már a társadalmi viszonyok oly módon változtak, és oly módon szükséges a precíz szabályozás, hogy bizony ennek a lehetősége is felmerült, hogy órában szabályozzuk a hatálybalépést, illetve a hatályon kívül helyezést. Én nem tartom ördögtől valónak, hogy ez bekerült a törvénybe.
Kimaradt viszont belőle, hogy a hatálybalépés időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való felkészülésre. Ezt a korábbi jogszabály tartalmazta, de az új jogszabályban nem fedeztem fel, és ezt egyébként megfontolandónak tartom beletenni.
A 9. §-ban is érdekességgel találkoztam: nem hatályos jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés nem módosítható vagy helyezhető hatályon kívül. Ez megint elgondolkodtatott, és egy régi esetre hívta fel a figyelmet, és mutatott rá, amin rengeteget, több órát vitatkoztunk itt a parlament falai között, amikor önálló képviselői indítványként került a tisztelt Ház elé az alkotmány, az 1949. évi XX. törvény 24. § (5) bekezdésének a módosítása, amikor Salamon képviselőtársunkkal és még sokan másokkal itt komoly elvi vitát folytattunk arról, hogy hatályban van-e ez a rendelkezés, és ha nincs - amint állította a Fidesz-KDNP frakciója, hogy nincs hatályban -, akkor lehet-e ezt egyáltalán hatályon kívül helyezni. Hirtelen ez az ominózus, négyötödös, az alkotmány új koncepciójának az elfogadására vonatkozó paragrafus jutott az eszembe, hogy ezt is egyértelműsíteni kívánja, úgy látom, a kormánypárt, amikor elfogadja vagy beterjeszti ezt a 9. §-t, és nyilván az embernek ezek az emlékek jutnak róla eszébe.
Egy másik, egy apróbb kritikai megjegyzés: az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyező rendelkezésével kapcsolatban a jogszabály úgy fogalmaz, hogy amikor az Alkotmánybíróság kihirdeti, annak a napnak a kezdetén veszti hatályát a megsemmisített jogszabály. Itt azért elgondolkodtató, hogy általában nem reggel történik az Alkotmánybíróság határozatának a kihirdetése; egy esti határozat hogyan lehet visszaható hatályú, és ez alapvetően a törvény alapszellemiségével és azon passzusával ellenkezik, hogy visszamenőlegesen nem hozunk semmilyen döntést, illetve visszamenőlegesen nem hathat ki az a jogszabály, a korábbi jogviszonyokat nem szabályozhatja. Úgy érzem, hogy itt, amikor annak a napnak a kezdetére teszik az alkotmánybírósági döntés hatályát, akkor azt érzem, hogy itt picit ezzel a szellemiséggel visszafelé léptünk. Tehát sokkal jobbnak tartanám a következő nap 0 órától történő hatályt, hiszen az előző jogviszony idejét nem szabályozhatja visszamenőleg.
Üdvözlendőnek tartom, hogy a 15. §-ba bekerült, hogy a jogszabályi rendelkezést a megkezdett eljárási cselekményekre a jogszabályi rendelkezés hatályvesztését követően is alkalmazni kell. Ezt nagyon helyeseljük, hiszen ez jogbiztonságot eredményez. Ez is azt jelenti, hogy ha volt egy megkezdett jogviszony, ami nem fejeződött be, arra még a korábbi törvényi szabályozást kell alkalmazni, és ez vonatkozik rá. Különösen annak tekintetében, hogy azért az 1998-2002 közötti Fidesz-kormányzás idején voltak olyan jogszabályok, amelyek ennek már nem feleltek volna meg. Nagyon örülök, hogy mindebből tanult a Fidesz-KDNP, és ezt is beemelte ebbe az egységes szerkezetű törvénybe.
Érdekes különbözőségek vannak még a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény és a jelenlegi törvénytervezet között, különös tekintettel arra, hogy az igazságügyért felelős miniszternek milyen szinten kell részt vennie a jogalkotási folyamatban. A korábbi jogszabály háromféle lehetőséget biztosított, illetve kötelezettséget írt elő az igazságügyért felelős miniszternek. A jelenlegi jogszabály ezt már leszűkíti, és kétféle lehetősége van. Egyrészt az egyetértése, másrészt pedig a véleményének a kikérése szükséges a miniszteri rendeletek esetén. Korábban a harmadik az volt, hogy az igazságügyért felelős miniszter is részt vett a jogszabály megalkotásában, tehát együtt készítették el. Bár azt is érezzük, hogy ennek a változásnak túlzottan nagy jelentősége nincs, hiszen sajnos azt tapasztaltuk az elmúlt 4-5 hónapban a jogszabályalkotás folyamatában, hogy a Fidesz-KDNP, illetve nem a kormány terjesztette elő ezeket a törvényjavaslatokat, és így nem voltak szükségesek ezek az egyeztetések az igazságügyért felelős miniszterrel, hanem ezt igyekeztek kikerülni, és önálló képviselői indítványokat adtak be, és mindakkor már ezeket az egyeztetéseket nem kell lefolytatni.
Ugyanez a véleményünk az előzetes hatásvizsgálatról, az indoklási kötelezettségről, a jogszabálytervezetek véleményezéséről, és ugyanez az utólagos hatásvizsgálatról is. Tehát mindez nagyon szép, és nagyon jó, hogy ilyen részletességgel ezek bekerültek, de mindennek akkor lenne jelentősége, ha valóban tartaná is magát ehhez a tisztelt Ház, illetve a parlamenti többség, és folyamatosan ezeket figyelembe véve kerülnének be a törvények, a törvényjavaslatok, nem pedig azon gyakorlat alapján, ami az elmúlt 4-5 hónapban volt tapasztalható. Amikor is kikerültek mindenféle olyan lehetőséget, amivel ténylegesen a hatásokat meg lehetett volna vizsgálni - az utólagos hatásvizsgálatra ugyan van még lehetőség -, az előzetes véleményezést, a társadalmi egyeztetést és a többi, és a többi, amit már a korábbi jogszabály is előírt.
Végezetül még egyetlen dolgot szeretnék itt kiemelni, ez a Magyar Köztársaság hivatalos lapja: ezentúl elektronikus dokumentumként jelöli meg a jogszabály a Magyar Közlönyt. Egyetlen dolgot hiányoltam belőle, mégpedig azt, hogy a 25. §-ban ezt a törvényjavaslatban megfogalmazza a beterjesztő, míg a 29. §-ban a nemzeti jogszabálytárról ír. Mi a különbözőség a kettő között? Nagyon örültem, és nagyon üdvözlöm azt a lehetőséget, illetve azt a kötelezettséget, hogy ez a nemzeti jogszabálytár megalkotásra kerül, és mindenki számára, minden ember számára ez térítésmentesen hozzáférhető lesz, és egységes szerkezetben meg lehet majd találni ezeket a jogszabályokat. Ezt hiányoltam, ezeket a szavakat hiányoltam a Magyar Közlönyt szabályozó 25. §-ból, mégpedig azt, hogy térítésmentesen és bárki számára hozzáférhető legyen. Ezzel még mindenféleképpen javasolnám kiegészíteni a Magyar Közlönyre vonatkozó részt is, mert nagyon fontos, hogy a Magyar Közlöny is bárki számára hozzáférhető és ingyenes legyen.
(12.30)
Még egyetlenegy kis kritika a nemzeti jogszabálytárral kapcsolatban: a hatályba léptető rendelkezések között megtalálható az, hogy ez a jogszabályi paragrafus, tehát a 29. § majd csak 2012. január 1-jén lép hatályba. Tehát ezt különválasztja a jogalkotó a jogalkotásról szóló törvény hatálybalépésétől, amely 2011. január 1-je lenne, hanem egy évvel később vezeti ezt be. Nyilván, gondolom, hogy ennek az az oka, hogy felkészülési időre van szüksége a kormányzatnak, hogy ehhez a mindenki számára hozzáférhető, térítésmentesen igénybe vehető szolgáltatáshoz hozzájusson. Üdvözlendőbben tartanánk, ha ezt már a jogalkotásról szóló törvény hatálybalépésével egyidejűleg a kormány lehetővé tenné az emberek számára, és az is 2011. január 1-jétől lépjen hatályba.
Mindezeket figyelembe véve én a magam részéről azt tudom elmondani, hogy örülünk annak, hogy elkészült a jogalkotásról szóló törvény, és a Jobbik Magyarországért Mozgalom ezt a törvényt támogatni fogja, természetesen a módosító javaslatainkat figyelembe véve, illetve azokat elő fogjuk terjeszteni, illetve részben már elő is terjesztettük.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés