DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A vezérszónoki körben, azt hiszem, a törvény legfontosabb vitás pontjairól már ejtettünk szót. Azóta volt lehetőségünk televíziós műsorban is vitatkozni erről a törvényről, bár igen rövid időkeretben. Szeretném még egyszer az MSZP álláspontját határozottan és pontosan rögzíteni, hogy félreértés ne legyen. Hiszen abból, amiről múltkor is beszéltünk, ki fog derülni, hogy nagyon sok pontban a törvény célját tekintve bizonyára egyet tudunk érteni, akár a kormánypártokkal is, de a szabályozásnak egy csomó olyan része van, amiről muszáj lesz majd leginkább a részletes vitában szót ejteni.

A Magyar Szocialista Párt abszolút egyetért azzal, hogy az államnak meg kell védeni állampolgárait. Egyetért azzal, hogy biztosítania kell a védelmét minden tisztességes magyar állampolgárnak, akár a nem ilyen szándékkal hazánkba érkező külföldiekkel szemben is. Azt is megértjük, hogy ehhez akár a mostaninál szélesebb eszköztárra is szüksége lehet az államnak és a hatóságoknak. De mint azt elmondtuk, ez a törvény ennél egyrészt jóval tovább megy, másrészt pedig a szabályozás részleteiben kifejezett rossz megoldásokat vagy alkalmatlan eszközöket használ, amiket megítélésünk szerint ki kell majd javítani.

De azért van egy-két olyan pontja a törvénynek, amelyekben a barátságos hangnem, azt hiszem, nem megengedhető és kevés. Az egyik feltétlenül ilyen, amikor a kiskorúak és így a családok idegenrendészeti őrizetét teszi lehetővé. Ha nagyon képletesen és egyszerűen akarok fogalmazni, akkor gyermekek és családok tömlöcbe vetését teszi lehetővé. Értjük, még egyszer mondom, értjük, hogy a hazánkba érkező menekültek 30-40 százaléka kivonja magát az eljárás alól, és más országba megy, de akkor tessék megtalálni az eszközt arra, hogy ez a 30-40 százalék ne tudja kivonni magát az eljárás alól. Abban biztosak vagyunk, hogy ennek nem az az eszköze, hogy teljes és általános felhatalmazással például kiterjessze, még egyszer mondom, a kiskorúakra ezt a szabályt.

A televíziós vitában a kormánypárti képviselő visszakérdezett, hogy akkor szétszakítsuk-e a családot. Azt gondolom, hogy ha részleteiben megnézzük a mostani rendszert, akkor a kérdés önmagában sem állja meg a helyét. Ezeknek a családoknak a menekülttáborokban olyan az elhelyezésük, ahol családként együtt a gyermekek fejlődéséről, oktatásáról lehet gondoskodni. E tekintetben, akármilyen fontos is a cél, az idegenrendészeti őrizet körülbelül fegyházi körülményeket jelent ma Magyarországon, konkrétan az életben, és értem azt, hogy az államnak lehetne a dolga, hogy a körülmények változzanak, de valljuk be egymásnak őszintén, nézek itt a kormány képviselőire, ennek a törvény hatálybalépésével egyidejűleg nem sok esélye van, és valószínűleg a következő években sem. Ez a szabály elvi szinten is teljesen elutasítandó.

Ilyen hasonló, szerintünk átgondolatlan szabályozás még a névházasság. Nagyon örülnénk neki, ha majd a részletes vitában tudnánk erről beszélni, és akár a kormánypárt vagy akár a kormány maga elfogadná azt a megoldást, hogy támogatva azt, hogy ezeket kiszűrjük, támogatva azt, hogy a joggal visszaélőket ebben az országban megbüntethessük, illetve az ilyen típusú tevékenységük jogkövetkezményeit visszavonjuk, de azt szeretném mondani, hogy az a megoldás, ami a törvényben van, teljesen rossz, elfogadhatatlan, és nem is fog működni. Ha már analógiát kell hozni, azt szeretném kérni, hogy ne az adójogszabályokból, ne is az állatkerti házirendből vagy nem tudom, honnan kívánjanak hozni analógiát ilyen típusú ügyekre, ha mondjuk, házassági szándékot szeretne megállapítani hatósági jogkörben, hanem azt a környezettanulmányt, ami az élet sok más területén, az önkormányzati igazgatásban is az egyetlen bevált és valódi megoldás arra, hogy ilyen életviszonyt, annak fennálltát tényszerűen vizsgálni lehessen... - erre kiválóan alkalmas, mi ezt javasoljuk, és beadtuk írásban is, hogy ezzel a megoldással vizsgáljuk, ha egy mód van rá.

Ugyanilyen problémát okoz majd szerintünk a gyakorlatban, de ha a kormány tud erre válaszolni, nagyon kíváncsi lennék rá, a hazánkba tanulás szándékával érkező külföldiek magyarnyelv-ismerete. Elég lakonikusan ennyi van a törvényben erről. Biztosan majd valami széles végrehajtási rendelet fog erről kijönni, hogy mégis, mit kell tudniuk, az ábécét, vagy folyékonyan kell tudniuk magyarul, vagy ki fogja ezt egyáltalán megítélni. És leginkább mi lesz például azokkal, akik, ne adj' isten, tényleg azért jönnek hazánkba, hogy magyarul tanuljanak? Az ő magyarnyelv-ismeretüket mint az itt tartózkodás feltételét hogyan fogja rendezni akár a törvény, akár egy végrehajtási rendelet?

Egyébként számos előremutató rendelkezés van a törvényben, ezt elmondtuk. Nyilván az európai uniós jogharmonizációt is teljesíti, de szerintünk a biztonság szempontjából is előremutató az ujjlenyomatos okmányok bevezetése, és az is, hogy végre megfelelő időt szán a kormány arra, hogy ezt be is lehessen vezetni. Hiszen manapság egy nap alatt fogadunk el törvényeket, egy nap alakítunk át társadalombiztosítási rendszereket, és ahogy nézem, napok alatt fogja ez a parlament felszámolni a következő hetekben a magyar demokrácia alapjait, akkor ez egy üdítő kivétel, hogy a kormánynak legalább van olyan része, a Belügyminisztérium, amelyik ilyen tekintetben az európai normákhoz egy kicsit is igazodik.

Összegezve azt szeretném még egyszer elmondani, hogy a törvény jó részével, és ez egy nagyon nagy terjedelmű törvény, a technikai szabályok jó részével, a jogharmonizációs szabályok jó részével egyetértünk. Alapjaiban nem értünk azonban egyet azokkal a konkrét szigorítási megoldásokkal, amelyek a törvényben vannak. Hiszen azon túl, hogy a társadalmi igény az, hogy rend legyen az országban, azon túl, hogy valóban van racionális elvi oka annak, hogy az ország szigorúan kezelje ezt a problémát, gyakorlati, statisztikai oka, semmilyen kényszere egyébként sem az Európai Unió részéről, sem a migrációs számokból, sem az idegenrendészeti eljárási számokból nem következik, hogy most ilyen szinten és ilyen erősen be kéne avatkozni. Ez vonatkozik például az őrizet 12 hónapra való felemelésére. Ezt teljesen aránytalannak tartjuk mi is.

Összegezve, még egyszer azt szeretném mondani, remélem, hogy a részletes vitában ezekre a kérdésekre találunk megoldást.

(9.10)

Azt szeretném mondani, hogy a gyermekek és családok idegenrendészeti fogsága például olyan téma, ami önmagában megszavazhatatlanná teszi ezt a törvényt számunkra. Vannak olyan részek, amiket csak akkor tudunk elfogadni, ha kikerülnek a törvényből. Van jó néhány olyan rész, amit igyekeztünk jó szándékú módosítóval jobb megoldás felé terelni. Ha ezekben meg tudunk állapodni a részletes vitában, és a kormány ebben partner lesz, akkor akár lehet támogatni is ezt a törvényt, de mondom még egyszer, a sarkalatos kérdéseknek akkor ki kell kerülniük ebből a törvényből.

Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu