DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem vitatkozom Szakács képviselőtársammal, valószínűleg igazat mond, amikor a statisztikát idézi, de úgy emlékszem, hogy egyetlenegy alkotmánybírósági határozat ellen nem kívánt a kormány fellépni törvénysértő vagy alkotmányellenes eszközzel, nem kezdeményezett alkotmánymódosítást, mint ahogyan önök teszik rögtön az első, önöknek kedvezőtlen alkotmánybírósági döntés után: meg kívánják vonni az Alkotmánybíróság e tekintetben gyakorolt hatáskörét.
(13.40)
Gyimesi Endre képviselőtársamnak és korábbi polgármestertársamnak nagy tisztelője vagyok, és egyet szoktunk érteni. Remélem, nem okozok ezzel hátrányt képviselőtársamnak, ha ezt így elmondom. Most is egyetértek vele. Tulajdonképpen az én vezérszónoki felszólalásomat is azzal fejeztem be, hogy vissza kellene térni a jogszabály vitájához, de azt is elmondtam, és remélem, képviselőtársam viszont velem ért egyet, hogy a vita alatt is be kellene tartani azokat az elveket, amelyeken vitatkozunk, és ha ebben egyet tudunk érteni, máris előbbre léptünk a vita során, azt hiszem.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés