DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért tisztázzuk a laikusok számára, akik kívülről figyelik a parlament munkáját, hogy az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvénynek ez a módosítása öt paragrafust takar. Ebből az öt paragrafusból az ötödik úgy szól, hogy a törvény a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba. A 4. § úgy szól, hogy "ha az ügyész rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül, vagy a 65. életévét betöltötte, vagy az általános öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött ügyész felmentését e jogcímre hivatkozással maga kéri". A másik fennmaradó három paragrafust nem akarom felolvasni, de azok sem túl hosszúak.
Tehát aki ebbe belemagyarázza mindazt a sületlenséget, amit itt önök a hatalomkoncentrációról, a legfőbb ügyész párthoz kötéséről mondtak, arroganciát s a többi, s a többi, hát megértem ellenzéki képviselőtársaimat, nyilván valamivel fel kell hívniuk magukra a figyelmet a sajtóban és a jogalkotásban, de nyilván az, amiket ezzel kapcsolatban vehemenciával és nagy szakmai hozzáértéssel próbáltak mondani, nem állja meg a helyét.
Az azonban megállja, hogy maga ez a törvény is az 1994. évi LXXX. törvény, tehát ez már a Horn-Kuncze-kormány idején született módosítás, és azt se felejtsük el, hogy magáról a köztársaság ügyészségéről szóló törvény egy 1972. évi törvény, igaz, akkor úgy fogadták még el, hogy a Magyar Népköztársaság ügyészségéről szóló; ezt 1990-ben módosították. Azt gondolom, hogy ha már itt a jogszabályoknál a korszerű jogalkotáshoz és az államirányításhoz, az egyéb büntetőjogi modernizációhoz kapcsolódunk, akkor megérné magát ezt az 1972. évi törvényt is megnézni, módosítani. Ebből is látszik hogy a Fidesz nem kívánta generálisan az ügyészség jogi státusát, a feladatát, hatáskörét módosítani. Szó sincs arról, amit ellenzéki képviselőtársaim elmondtak, hogy itt hatalomkoncentráció s a többi, s a többi volna. Egész egyszerűen megpróbáltuk az aktuális igényeket öt paragrafusban szabályozni, abból is, mint említettem az előbb, az egyik a hatályba léptetésről szól, a másik pedig bizonyos nyugdíj-, rokkantsági nyugdíjkorhatárhoz kötött lehetőségeket ad meg.
Aki végigélte az elmúlt éveknek azt a vegzatúráját, aminek a legfőbb ügyész és itt a szocialista-szabad demokrata többségű parlament által választott nagy tiszteletű dr. Kovács Tamás legfőbb ügyész úr is a parlamenten belül ki lett téve az interpellációkkal, annak teljesen egyértelmű volt, hogy ezek az interpellációk mindig és folyamatosan aktuális, le nem zárt, folyamatban lévő ügyekre vonatkoztak, és teljesen egyértelmű politikai nyomással, politikai ráhatással próbáltak így a legfőbb ügyészre nyomást gyakorolni, tehát ez így született meg. Szegény legfőbb ügyész, hozzáteszem, tehát a szocialista-szabad demokrata parlamenti többség által megválasztott ügyész állandóan kellemetlen helyzetben volt, mert nyilván nem adhatott folyamatban lévő ügyekről olyan felvilágosítást, amit egyébként a szocialisták akkori nagyágyúi, Keller László, Szabó képviselő és még sokan mások megpróbáltak kicsikarni belőle.
Biztos vagyok benne, hogy ha a parlament elfogadja ezt a nagyon rövid törvénymódosítást, azáltal hatékonyabb, gyorsabb lesz az ügyészség munkája, illetőleg rendezettebbé válnak a viszonyok. Azt pedig, hogy a jelenlegi 6 évről 3 évvel megtoldjuk a javaslatban a legfőbb ügyész hivatali időtartamát, mint elhangzott az államtitkári indokolásban, expozéban is, egyértelműen igazítjuk a többi hatalmi ágnak az ehhez a 9 évhez tartozó időszakához, egységesítve. Azt gondolom, hogy ez megint csak az egységesebb jogalkalmazás irányába mutat.
Azt, hogy bizonyos nagyon fontos közintézmények esetében adott esetben vannak olyan parlamenti pártok, amelyek abban érdekeltek, hogy ha lejár ez az idő, és nincs meg az a hatalmi konstelláció, hogy oda ki tudjanak személyeket nevezni, és jobb az nekik, hogyha vezetés nélkül marad az adott szervezet, ezt el tudom fogadni, nyilván ennek is megvannak a politikai indokai. A Fidesz frakciója és a kormány is vélhetően azon az állásponton van - a Fidesz-frakció egészen biztosan -, hogy ezeket előzzük meg, ne legyen olyan fontos közintézmény, amely valamilyen okok miatt - mert éppen az adott politikai konstelláció a parlamentben, egyéb helyen nem áll rendelkezésre - vezetés nélkül maradjon. Én azt gondolom, hogy maguk azok az ellenzéki frakciók, amelyek itt 90 éves korig meg 80 éves korig tartó legfőbb ügyészi hivatalbetöltést vizionálnak, nem nagyon bíznak a saját politikai sikereikben, hiszen ha ez meglenne, akkor tudhatnák, hogy ez megint csak egy nagy csacsiság volt.
Én mindenesetre azt tudom mondani, hogy a Fidesz-frakció nevében és jómagam is támogatjuk a törvényjavaslatot, az előterjesztést. Előremutató, az ügyészség munkáját és személyi konstellációit mindenképp stabilizálja, előbbre viszi, egyértelművé teszi a szabályokat, azaz segíti azt a nagyon felelősségteljes munkát, amit egyébként az országban az ügyészség és az ügyészséghez tartozó szakemberek végeznek. Azt kívánom nekik, hogy minél eredményesebb bűnüldözési munkát tudjanak végezni. (Babák Mihály: Az ország érdekében.)
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés