DR. SZAKÁCS IMRE, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő T/1381., illetőleg T/1382. számú törvényjavaslatot a jogalkotásról, illetve a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló előterjesztést október 15-én az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság megtárgyalta, és a kormánypárti képviselők szavazataival általános vitára alkalmasnak találta.

Elhangzott a vitában többségi véleményként, hogy a kormány, illetőleg a parlament szeretné azokat az alkotmányos mulasztásokat pótolni, amelyek azért az Országgyűlés előző időszakára jellemzők voltak. Nevezetesen az Alkotmánybíróság 2010. december 31-ei hatállyal megsemmisítette a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényt, tehát mindenképp olyan feladat áll a parlament előtt a kormány javaslatára, amellyel egy megszűnő jogszabály, nagyon fontos jogszabály megalkotását kell megtenni. Az is elhangzott, hogy a vita során a két törvényjavaslat együttes vitája zajlott az alkotmányügyi bizottságban, hogy elfogadja a kormány, illetőleg a javaslat az Alkotmánybíróságnak azt a véleményét, miszerint a jogalkotásról szóló törvény szűken és csak az odavonatkozó szabályokat kell hogy tartalmazza. Ezért kerül sor a társadalmi egyeztetés rendszerére, illetve folyamatára egy külön törvény megalkotására.

(11.00)

A bizottság kormánypárti többsége támogatta azokat a javaslatokat, amelyeket, azt is lehet mondani, hogy a nemzeti együttműködés nyilatkozata jegyében terjesztett be a kormány, hiszen főleg a jogszabályok társadalmi egyeztetéséről szóló törvényjavaslatban teljesen tág teret nyit annak a lehetőségnek és annak a kezdeményezésnek, amely akár egyéni állampolgárok részéről is az általános egyeztetés keretében megjelenhet, hiszen az internetes honlapon bárki javaslatot tehet ezzel az adott jogszabállyal összefüggésben. Ezt a minisztériumnak rögzítenie kell, és még egy visszaigazolással jeleznie is, hogy megtörtént, illetve nyilván a javaslat kikerül a honlapra is.

Maga a jogalkotási törvény, az 1987. évi XI. törvény felett egyrészt az elmúlt 23 évben eljárt az idő, másrészt az Alkotmánybíróság is jelezte, hogy olyan részei vannak, amelyek nem felelnek meg már a korszerű jogalkotásnak, ezért is volt szükség ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztésére. Sok olyan új elemet tartalmaz, amely akár a jogszabályok hierarchiáját, az egyéb állami intézkedések és utasítások rendszerét az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően szabályozta, a közzétételt a Magyar Közlönyben, illetőleg egyéb módon a korábbi ellentmondásos szabályozást egyértelművé teszi.

Az alkotmányügyi bizottság kormánypárti frakciói egyértelműen támogatták a törvényjavaslatok általános vitáját, és én is ezt teszem; a tisztelt Háznak javaslom, hogy a tisztelt Ház ezt vitassa meg, és a módosító javaslatok átvitatása, feldolgozása után pedig elfogadásra is javaslom, hiszen, mint említettem, 2010. december 31-ével, tehát ennek az évnek a végével a jelenleg hatályos törvény megsemmisítésre került.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu