BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Hát igen, ehhez a jó hangulathoz valahogy hozzá kéne járulni, de engedjék meg, hogy várva a következő napirend vezérszónoki körére, némileg, csak nagyon röviden kijöjjek a passzivitásból, és talán a kérdéshez szóljak hozzá.
Schmitt köztársasági elnök úr megnyilatkozását mindenki úgy intézte el, hogy semmi gondot nem lát, minden rendben van. Azért hadd olvassam fel, mit mondott, és akkor döntsék el, hogy ezt a kifejezést aggályosnak tartja-e vagy sem. Azt mondta: "Ezért bízom abban, hogy az új alkotmányban feloldhatóak lesznek az új célok és a régi szabályok közötti ellentmondások." Milyen régi szabályok? Mikor régi? Az új alkotmányból visszatekintve régi, ezek a régi szabályok a mai szabályok. Ő annyit mondott, hogy a mai szabályok és a célok között az ellentmondás itt most nem oldható föl, ő így látja. Csak annyit mondok, hogy aggályt megfogalmazott-e vagy sem; én azt hiszem, hogy igen, nem egy egyszerű zöld utat adott - ez az egyik.
A másik, hogy az a javaslat, hogy a költségvetési törvény, az azzal foglalkozó pénzügyi törvények kikerüljenek abból a körből, amit az Alkotmánybíróság vizsgálhat, ez teljesen parttalanná teszi a helyzetet, és bármit ezentúl úgy lehet megfogalmazni, hogy azt semmiképp ne vizsgálja az Alkotmánybíróság. 2000, zárszámadási törvény: abban, a vége felé váratlanul megjelent 12 állami gazdaság privatizációja. De bármi más megjelenhet, mert oda lehet függeszteni. Tehát ez azt jelenti, hogy ezzel a módszerrel minden kivonható az Alkotmánybíróság hatóköréből.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés