BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Általában egy törvényjavaslatnak van általános vitája, részletes vitája. Most megismételt vitáról van szó, de mégis egész más feltételek között zajlik ez a vita, mint megelőzőleg, egy alkotmánybírósági határozat fényében és egy párhuzamosan zajló alkotmánymódosítás közben. Hadd szóljak én is röviden - nem akarom ismételni az elhangzott érveket - a jogszabály érdemi részéről.
Természetesen ezeknek az arcátlan végkielégítéseknek véget kell vetni, és azzal is egyetértettünk, hogy ez visszamenőleg történjen meg. Nem lehetséges azt mondani, hogy ha megnyerte, hadd vigye, megtörtént, majd a jövőre nézve igaz, a társadalomnak az igénye, igazságérzete ezt követeli meg.
(23.00)
Az, hogy egy összeghez kötéssel valósult meg... - miközben hallottuk a jogászokat, hogy miért kell egyáltalán ezzel foglalkozni, hiszen a jó erkölcsbe ütköző szerződések eleve érvénytelenek, jogellenesek.
Nagyon jól tudjuk, hogy adott esetben a jó erkölcsbe ütközés érvényesítése bizony bíróságokon hogyan történik. Még precedenselv sincsen. Tudjuk azt, hogy hol sikerül, hol nem. Ha jól emlékszem, a BKV-ügyekben történt egy kísérlet, és a bíróság jogszerűnek ítélte, most kiderül, hogy talán más módon kéne közelíteni ennek a pénznek a visszaszerzéséhez. Vagyis azzal is egyetértünk, hogy igen, itt azt a döntést kellett meghozni, amely nem a bíróságok teljesen kétes és hosszú ideig tartó döntésére bízza ezt.
Vajon hogyan állunk a népakarat kérdésével? Önök elég sokat hivatkoznak olyankor is a népakaratra, amikor tekintettel arra, hogy érthető okokból részletes, számon kérhető választási programmal nem készültek, és most mindig azt halljuk tételesen... Nem azt mondják, hogy kérem szépen, mi kaptunk egy felhatalmazást, és mi ezzel úgy élünk, hogy amit az ország szempontjából jónak tartunk, végrehajtjuk, hanem minden egyes döntés mögé tételesen azt mondják, hogy mert a nép ezt akarta. A nép akarta, hogy az Alkotmánybírósággal így foglalkozzunk, a nép akarta azt, hogy a bűnelkövetőket és a gárdistákat egyformán börtönbe küldjük, tehát állandóan ezt halljuk.
Most azonban teljesen egyetértünk Lázár frakcióvezető úrral, előterjesztővel, aki azt mondja, hogy e mögött a javaslat mögött nagyszámú támogató áll, és számszerűsítette is. Lázár képviselő úr azt mondta, hogy 3 millió Fidesz-szavazó áll mögötte. Sokkal többen állnak mögötte, és hadd pontosítsak! Nem tudom megmondani, hány Fidesz-szavazó áll mögötte! Azt tudom megmondani, hogy 2 706 292 szavazatot kapott a Fidesz-KDNP-lista. Ha ő úgy tekinti, hogy ez mind Fidesz, ez legyen az önök belső elszámolása.
Hadd tegyem hozzá, az biztos, hogy a Jobbik 855 000 szavazója ugyanúgy tételesen az általunk vállaltak alapján is egyetért ezzel a fontos lépéssel. És hogy sok tekintetben úgy tűnik, hogy igen, azonos platformon vagyunk a másik két ellenzéki párttal, de ennek a javaslatnak nézzük azért meg a szavazását, hogy hogyan történt, mert erről szavaztunk már egyszer!
Fidesz: 223 igen, nulla nem, nulla tartózkodás. MSZP: nulla, nulla, nulla. Vagy nem szavaztak, vagy kivonultak. Jobbik: 42 igen, nulla nem, nulla tartózkodás. KDNP: 36 igen - én említem őket is -, nulla nem, nulla tartózkodás. LMP: nulla igen, nulla tartózkodás.
Tehát teljesen világos, hogy mi egyértelműen e mellett a törvény mellett álltunk. Akkor miért változhatna meg most már a döntésünk e kérdésben adott esetben? Azért, mert amikor ezt megszavaztuk, még csak hallottunk róla, hogy igen, lehetnek alkotmányossági aggályok. Mi meg úgy gondoltuk, hogy ez olyan fontos törvény, hogy ha aggályok vannak, akkor majd az beigazolódik, mi úgy döntöttünk, hogy ezt meg kell szavaznunk. Valaki megkérdezheti: annyira mérvadó lett az alkotmány? Hiszen mi is azt mondjuk: új alkotmány kell, ez toldozott-foldozott, de valaki mondott erősebb kifejezést is erre a '49. évi XX. törvényre.
De vegyük tudomásul! Jelenleg a játékszabályokat ez a sokat kritizált alkotmány szabja meg. Miért mérvadó az Alkotmánybíróság határozata? Ez politikai álláspont és felfogás kérdése az Alkotmánybíróság megítélése, igen, tudjuk. Az első ciklusban, '90 után az Alkotmánybíróság Sólyom László vezetésével nagyon sokat tett azért, hogy egy határozott átmenet, egy komoly, radikális rendszerváltozás - akárcsak úgy, mint mondjuk, Csehországban - ne valósulhasson meg. De ha az elmúlt 15 évben nézzük a tevékenységét, többen említették a Bokros-csomag esetében való fellépését, a Gyurcsány-kormány esetében milyen fontos döntéseket másított meg; hogyan tette lehetővé az önök társadalmi ügyekben tett népszavazását, és hogy a nemzeti radikális szavazóknak is mondjak valamit: ha azt mondják, hogy egyáltalán az Alkotmánybíróságot miért tekintjük mi mérvadónak adott kérdésekben. 1998-ban a MIÉP bekerült a parlamentbe 5 százalékot meghaladó eredménnyel, és itt, ebben a parlamentben nem kaptuk meg a frakcióalakítás nagyon fontos jogát, és az Alkotmánybíróság volt az, amely ezt lehetővé tette. Tehát azt hiszem, hogy az elmúlt 15 év tevékenysége alapján nem mondhatjuk azt, hogy ne őrködött volna ennek az alkotmánynak az érvényesülése felett.
Itt hadd térjek vissza Schmitt Pál köztársasági elnök úr szerepére. Nagyon nagy dolog, amikor egy ellenzéki képviselő elismerést kap, és én vállalom azt, hogy esetleg ezt netán visszavonják, de világossá akarom tenni, hogy mi a mi álláspontunk.
A köztársasági elnök őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Mi azt vártuk volna el a köztársasági elnöktől, aki nem egy jövendőbeli alkotmányhoz kell hogy igazodjon, hanem a létezőhöz, hogy kiáll az Alkotmánybíróság jogainak csorbítatlansága mellett. Nem tette meg. Arra hívtam fel a figyelmet, hogy az sem igaz, hogy egyszerűen zöld utat adott, hogy fiúk, rendben van, hadd menjen, semmi gond nincs, hanem egy nagyon felemás nyilatkozatot tett, amely ennek a nehézségeire utalt, és igazából majd egy új alkotmánnyal lehet szinkronba hozni. Ez a teljes kép ebben a kérdésben.
De akkor már hadd idézzem Orbán Viktort is, mert teljesen egyetértünk vele. Brüsszelből üzent ebben a fontos kérdésben. Nem az emberek igazságérzetét kell megváltoztatni, hanem azokat a régi szabályokat, amelyekbe beleütközünk. A Jobbik mindig is ezt mondta a programjában, volt egy jobbikos napirend előtti felszólalás is a múlt héten, hogy a társadalmi együttélés szabályait - szemben a természeti törvényekkel - mi alkotjuk, ha változtatni kell, akkor tegyük meg, hogy ne éljünk továbbra is egy következmények nélküli országban.
Tehát teljes az egyetértés. Egy nagy különbség van, ahol bicsaklik a rendszer. Hogy önök az alkotmányt vagy a beterjesztett jogszabályt megváltoztathatták volna olyan módon, hogy teljesítse a feladatot, és megfeleljen az alkotmányosság követelményeinek. Ehelyett önök az Alkotmánybíróságot vonják ki ebből a feladatkörből. Hadd próbáljak egy hasonlatot mondani. Lehet, hogy egy kicsit sántít, de azt hiszem, a labdarúgással kapcsolatos témákra a fideszesek általában érzékenyebbek. Kispályás labdarúgócsapatuk van prominensekkel, sokszor használnak hasonlatot. A vb idején azon a részen általában a mérkőzést nézték a monitoron. (Derültség. - Dr. Kovács Zoltán a Jobbik-frakció felé mutatva: Azon a részen nézték!) Tehát hadd mondjam el a hasonlatomat! Tudják azt, hogy régen a lesszabály úgy szólt, hogy ha egy vonal van, az lesnek minősül. Mit lehet tenni? (Közbeszólásra:) Majd elmondom; többet vártam el öntől labdarúgás terén.
A nép azt kívánta - a nép! -, mert lefújták, aki egy vonalban volt és indult, a támadó játéknak vége lett, szabálytalanság volt. Mi történt? A nép a támadó futballt akarta, szabályváltoztatást hoztak, egész más ma a testhelyzet, támogatják a támadó futballt, és most már nem minősül szabálytalannak az egy vonal.
Önök nem ezt választották! Önök ehelyett azt mondták, a szabályhoz nem nyúlunk hozzá, de a bírótól elvesszük a sípot, és minden rendben van, minden mehet tovább, nincs sípszó, úgy tűnik, minden szabályos. Nem! Ha a szabályok változatlanok, akkor az azt jelenti, hogy a sípszó híján is elkövetik a szabálytalanságot. Ha egyszer valami ebben a beterjesztésben alkotmányellenesnek minősül, az az marad akkor is, ha erről újólag ez nem mondható ki.
Tehát még egyszer mondom: nem azt az utat választották, hogy a törvényt módosították volna. Azt sem gondolom, hogy azoknak a pénzügyi forrásoknak a megőrzése érdekében tették, amivel a Jobbik egyetértett. Egyetértettünk a válságadókkal, és azzal is, hogy milyen módon kell a magánnyugdíjpénztárakból igenis ebben a helyzetben forrásokat szerezni, bár tartózkodtunk, mert mi félmegoldásnak találtuk, de tudjuk, hogy ez jelen esetben milyen fontos.
(23.10)
Megítélésünk szerint az alkotmányosság próbáját ez jó eséllyel kiállta volna. Akkor vajon mégis miért ezt az utat választották? És hadd idézzem Varga Mihályt, a Miniszterelnökség vezetőjét. A Hír TV-nek mit nyilatkozott? Azt mondta, arról is beszélt - egy új elképzelésről -, hogy az Alkotmánybíróság nem dönthetne olyan jogszabályokról, amelyeknek elfogadásához kétharmados parlamenti többség szükséges. Ennek semmi köze nincs, ennek a további javaslatnak a szóban forgó ügyhöz. Most kiderül, hogy tovább kell lépni, és a kétharmados törvényeket en bloc vonjuk ki az Alkotmánybíróság felülvizsgálati köréből. Akkor nem a nyugdíjpénztárak kérdéséről van szó, akkor nem arról van szó, hogy hogyan lehet az arcátlan végkielégítéseket megoldani! Akkor ezek szerint az Alkotmánybíróságnak a teljes kívül helyezéséről van szó.
Én elfogadom a kérést, hogy fogadjuk el a demokratikus fölfogást, csak az a kérdés, hogy ki mit ért ez alatt. Egy jelentős többségű támogatottsággal egy nagy kormánytöbbség azt jelenti-e, hogy mindig a többségnek van igaza, és ezt főleg nem a politikai téren kell vizsgálnunk, hanem a jogszabályalkotás terén, hiszen az egyszerű többsége minden egyes kormánynak megvolt, és mégis működött az az Alkotmánybíróság, amelynek ebben a rendben azt a jogosultságot adták, adtuk, adták elődeink, hogy egy bizonyos kontrollt gyakoroljon. Ebben a kérdésben azt összekeverni, hogy logikai korreláció van a között, hogy mik azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, és arról az Alkotmánybíróság se dönthessen, nagyon jó kommunikáció az önök részéről. Hát azt mondják: nép, hát, amiről te nem dönthetsz, az a néhány taláros ember ugyan hogyan döntene már?! De egész más funkcióról van szó! Teljesen nyilvánvaló, hogy bizonyos költségvetési, adókérdésekben miért kell hogy a felelősség egyértelműen az Országgyűlésé legyen. De hát ehhez képest az Alkotmánybíróságnak egész más logika alapján nyílt meg egy lehetősége, ami eddig működött is.
Természetesen mi is igyekeztünk módosító indítványt beadni arra a kérdésre, hogy vajon miért terjed ki ez a törvény azokra a közszolgákra, akik a törvényekben meghatározott mértékű végkielégítéseket kapják. Én voltam két cikluson át a Fővárosi Közgyűlésnek oktatási bizottságában is képviselő. Láttam azt, hogy hány alkalommal jöttek a leépítések, hány alkalommal - igen - fordulhatott egy külön központi alaphoz az önkormányzat, hogy a végkielégítéseket ki tudja fizetni. És sajnos nem úgy van, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök elképzeli, hogy azt mondja: aki jól dolgozik, azt meg kell tartani. 34 évet töltöttem aktívan a felsőoktatásban, ott is sorban jöttek azok a leépítések, amelyek nem arról szóltak, hogy ugyan, alkalmatlan vagy, hanem azért vesztette el a munkáját, mert végre kellett hajtani azt a leépítést.
Tehát ezeket összekeverni, azt, hogy 3 év után 30 milliót, azzal, hogy 30 év után 3 milliót, teljesen elfogadhatatlan, és természetesen ennek az orvoslására módosító indítványt nyújtottunk be. Egyébként is, ebben az esetben a jó erkölcs fogalmát fölvetni: hát ha a miáltalunk - hogy most hadd beszéljek általános értelemben -, képviselők által megalkotott törvények alapján, az ebben megszabott mértékű végkielégítéseket valaki megkapja, azt mondjuk, hogy ez a jó erkölcsbe ütközik? Tehát mi ilyet hoztunk létre? Szerintem ezt mindenképpen orvosolni kell, de ez nyilvánvalóan a megoldásnak csak az egyik része.
Tehát végül is azt kell mondanom, hogy amennyiben ebben a beterjesztett formában, ahogyan most látjuk, marad ez a javaslat, és a megoldás nem a törvénymódosítás tartalmi irányban, hanem az Alkotmánybíróság ilyen mértékű kiiktatása, akkor bármennyire itt van ez az előző szavazat, itt, most, ebben a helyzetben ezt nem fogjuk tudni támogatni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés