DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Az ön által feltett kérdések sokasága és mélysége mutatja, hogy ez valóban egy nagyon összetett problémahalmaz.
Ami a légtérvédelmet illeti, én magam voltam az, emlékezetem szerint három évvel ezelőtt, a Ház elé benyújtottam egy törvényjavaslatot Márton Attila képviselőtársammal együtt, elsősorban az éjszakai pihenés biztosítása érdekében, és tudjuk most is, hogy Ferihegy mostani tulajdonosai nem mindenben tudnak megfelelni ennek a szabálynak.
Tökéletesen egyetértek önnel abban, hogy az üzemeltetőt rá kell szorítani arra, hogy a környéken lakó több tízezer ember legalább éjszakai pihenését, és amikor kegyeleti okok indokolják,azt az időt tiszteletben tartsák. Az ehhez szükséges lépéseket a kormány meg fogja tenni.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés