DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elmúlt nyolc év jogsértéseinek hosszú listáját nemrégiben tettem le az emberi jogi bizottság elé. Nagyon bízom benne, hogy nemsokára tárgyalni fogja, és végre az egész ország és az egész nemzet előtt nyilvánvalóvá válik, hogy kik milyen módon próbálták fölszámolni a szabadság köreit, próbálták a jogot az elnyomás és a kifosztás eszközeként felhasználni.

Ez a jelentés egy olyan ember tevékenységének a munkásságát mutatja be jelentős részben, mondhatjuk azt is, hogy a jelentés nem jöhetett volna létre, ha Gyurcsány Ferenc nem lépett volna hatalomra 2004-ben, és azt az ámokfutást, azt a hatalmi visszaélés-sorozatot, azt a folyamatos megtorlássorozatot nem hajtotta volna végre bűntársaival együtt, amelynek nyomán szinte az utolsó percben a jogállamiság utolsó bástyáit sikerült végre, úgy tudtuk vagy úgy éreztük, hogy sikerült megmenteni.

Ez az ember, Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György, akik döntő mértékben felelősek voltak azokért a szemkilövésekért, azokért a folyamatos, ellenállókkal szembeni koncepciós eljárásokért, amelyek a mai napig tartanak a gárdistákkal szemben, az ellenállókkal szemben, ezek az emberek megtették azt a gátlástalanságot, hogy a Gulyás Gergely képviselőtársammal közösen vezetett albizottság meghívására, amely albizottság azt a célt tűzte ki maga elé, hogy feltárja az elmúlt nyolc év szabadságjogi jogsértéseit, egy rendkívül cinikus és arcátlan levéllel azt közölték a bizottsággal, hogy ők nem kívánnak eleget tenni alkotmányos kötelezettségüknek.

Ugyanis az én javaslatom, ha ebből nem derült volna ki - remélem, most már kiderült -, a büntető törvénykönyv módosításáról szól, mégpedig azt kívánom szorgalmazni, és ahhoz kérem az önök támogatását, hogy ne tehessék meg az elmúlt nyolc év felelősei büntetlenül azt, hogy nem jelennek meg a tevékenységüket, mulasztásaikat, bűneiket kivizsgáló országgyűlési vizsgálóbizottságok előtt. Ezért alkotta meg a népképviseleti szerv által folytatott vizsgálat akadályozása elnevezésű Btk.-tényállást, amely 211/A. §-ként illeszkedne be az új rendszerbe, amely, azt gondolom, hogy egyértelműen üzen. Egyértelműen üzen: aki az alkotmányos kötelezettségének fittyet hányva nem kíván megjelenni az elszámoltatás céljából összehívott bizottságok előtt, és nem az egyetlen a mi albizottságunk, amely a munkáját nem is fejezte be egyébként, hanem ezzel a bizonyos elmúlt nyolcéves jogsértési jelentéssel fog foglalkozni, sajnálatos módon egyébként éppen Szilvásy György és Gyurcsány Ferenc meghallgatása miatt is a jelentés nem lett olyan, a 2006. őszi jelentés - majd ezt külön alkalommal nyilván megvitatjuk -, amely igazán kimondta volna azt, hogy kik és milyen formában felelősek azért a tömeges jogsértésért, azért a tömeges erőszakért, amit igazából állami szintű terrorizmust megvalósítva valósítottak meg Gyurcsány Ferenc és társai.

Tehát igenis, két év börtönnel kell sújtani azt ezen javaslat szerint, aki nem jelenik meg a vizsgálóbizottság előtt, és aki országgyűlési képviselőként esküjét megszegve most sincs itt a Házban, Gyurcsány Ferenc, mert éppen, ha jól tudom, alkotmányvédő munkásságát kívánja kifejteni, és az Alkotmánybíróság előtt kíván protestálni, egy olyan intézmény előtt, amely intézmény elé kerültek tömegesen az általa hozott, szabadságjogi jogsérelmeket megvalósító jogszabályok, ugyanis ő volt az, aki csúcsra járatta az elnyomás intézményét, a jogot, a fegyelmezés és az elnyomás eszközeként folyamatosan, egy cél érdekében, a saját hatalmának megtartása érdekében használta.

Három év börtönnel legyen sújtható tehát az az országgyűlési képviselő a javaslatom szerint, aki ezt az arcátlanságot, a népszuverenitással szembeni tiszteletlenséget igenis megengedi magának - és ő megengedte magának. Vagy Szilvásy György, aki 2006. október 31-én azt mondta az összevont bizottsági ülésen, hogy igenis, az alkotmányos rend megdöntését célzó összeesküvésben vesz részt a HVM, a Jobbik, a Magosz, a Fidesz egyes helyi szervezetei, a Lelkiismeret '88 Csoport, a kuruc.info, így mindenki en bloc ellenfélnek, ellenségnek lett kikiáltva, és ennek keretében folytatták és kezdeményezték azokat az eljárásokat, amelyek során le akarták törni az ellenállást. De nem sikerült, őket kisöpörte, nem eléggé ugyan, de kisöpörte a hatalomból a népakarat.

(17.10)

És igenis el kell számolniuk a tetteikkel, és ezt az elszámoltatást teszi lehetővé ez a javaslat. Nagyon kérem ezért a kormánytöbbséget, hogy változtassák meg az álláspontjukat, és a tárgysorozatba-vétel elutasítása helyett most, ma igenis támogassák ennek a törvényjavaslatnak a tárgysorozatba-vételét.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu