DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hát, megkaptuk ezt a jogszabály-módosítást, ezt az alkotmánymódosítást, és az ember elkezd gondolkodni. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Nyilván jogászok vagyunk és sokan, az embernek eszébe jutnak az egyetemi tanulmányok. Én pont egy olyan időszakban kerültem be az egyetemre, amikor a rendszerváltás szele már kezdett érződni, és igény vetődött fel arra Magyarországon, hogy jogállamiság legyen. Ennek az egyik alappillére volt az Alkotmánybíróság felállítása. Amikor én kezdtem az egyetemet, akkor még ez az intézmény nem létezett, úgy hívták, ami akkor létezett, hogy Alkotmányjogi Tanács.
Emlékszem arra a szinte első alkotmányjogi órára, amikor az előadónk erről beszélt, hogy mennyire fontos az, hogy legyen egy kontroll a jogszabályalkotó fölött, és elmesélt egy példát: itt már 40 éve tulajdonképpen mindenféle kontroll nélkül hoznak törvényeket, törvényerejű rendeleteket, miniszteri rendeleteket, és egyszerűen nincsen, aki ezeket kontrollálja. És hogy mennyire szükség volt rá, most, 1984-ben létrejött ez az Alkotmányjogi Tanács, felállították, és mondta, hogy látta az egyik minisztert, amikor éppen arra várt, hogy a miniszteri rendeletét elbírálják, és milyen izgalommal volt, mert korábban nem létezett ez a fajta kontroll a jogalkotás fölött. Bizony, ennek már egy jó példája volt 1984-ben az Alkotmányjogi Tanács, amit felállítottak. Nyilván a szükségszerűség azt hozta, hogy ezt kellett továbbfejleszteni, és a jogállamiság megteremtésével 1989-1990, az úgynevezett rendszerváltás vagy rendszerváltozás magával hozta, hogy ezt továbbfejlesszük, egy sokkal szélesebb körű szervezet jöjjön létre, és ennek már Alkotmánybíróság lett a neve.
Hallottuk azt, hogy a választói akarat beteljesítése miatt van szükség most a Fidesznek erre a lépésére, de remélem, én ezt csak félreértettem Lázár János szavaiból, hiszen lehetett-e az a választók akarata, lehetett-e az, hogy hirtelen letérjünk arról a jogállamisági útról, amire rátértünk, amit elkezdtünk itt Magyarországon, és valamilyen mellékvágányra sodródjon az ország, hiszen eddig mindig voltak kísérletek arra, hogy kilépjünk ebből a törvényes mederből, és félrevigyük az ország akaratát, de mégsem történt meg ilyen lépés. Úgy érzem, a Fidesz-KDNP, amikor ezt most beterjeszti, akkor átlépi azt a bizonyos folyót, átlépi a Rubicont, ahonnan talán nincsen visszatérés, és egy nagyon súlyos helyzet állhat elő, hiszen, amikor egyszer átlépjük azt a folyót, akkor át fogjuk lépni másodszor is, át fogjuk lépni harmadszor is, és most még kisebb esetekben, majd azután egyre súlyosabb ügyekben fogjuk átlépni azt a folyót, és egyre kevésbé lesz meg a lelkiismeret, nem lesz meg önöknek a lelkiismeretük, azoknak, akik meg fogják szavazni ezt a törvényt.
Hiszen mi áll mögötte? A szándék, amit meg akar valósítani a kormány, az egyértelműen jó, ezt mindenki elmondja, ezzel mindenki egyetért. Az, hogy ezeket a végkielégítéseket, amelyeket felvettek emberek, felvettek, illetve akár a jövőben is felvehetnek, ez irritálja a választópolgárokat, irritálja az állampolgárokat; minden jóérzésű embert irritál, amikor tízmilliókról, több tíz millió forintról beszélünk, amikor emberek úgy élnek az otthonukban, hogy a minimálbérüket nem keresik meg, amikor olyan jövedelmekből élnek meg emberek, hogy egyszerűen a gyermekeiket nem tudják eltartani, és nap mint nap azt látják a televízióban, hogy most 20-30 millió forintot fizettek ki, most a BKV-nál ekkora, százmilliós végkielégítés volt. Természetesen minden embernek az alapvető igénye az, hogy vessünk már ennek gátat, egyszer és mindenkorra húzzuk le azt a rolót, hogy állj, ne tovább. És ezt nem lehet megtenni! Minden józan embert irritál, amikor ezt látja! Bizony, egyetértünk azzal, hogy ezt meg kell gátolni, ennek gátat kell vetni. Éppen ezért a Jobbik Magyarországért Mozgalom, amikor ez a törvénymódosítás bekerült, akkor mi is nagyon helyeseltük.
(19.10)
Nagyon helyeseltük, hogy ebbe az irányba megy el a Fidesz-KDNP, és igenis, itt le akarja húzni a rolót, és ezeket a végkielégítéseket meg akarja szüntetni, illetve egy nagyon jó megoldást talált ki arra, hogy adóztassuk meg. Egyetértettünk, és támogattuk. És mégis, a módszerrel nem értünk egyet, amellyel ezt meg akarják valósítani, hiszen mi azt nyilatkoztuk a sajtótájékoztatón, amikor ezzel kapcsolatosan nyilatkoztunk, hogy a jogállamiság pajzsán hatalmas rést üt ezzel a Fidesz, amikor ezt a lépést meghozza. Hiszen az Alkotmánybíróságnak éppen az a célja, hogy védje a jogállamiságot, hogy legyen egy kontroll a törvényhozó szervezet fölött, legyen a Magyar Országgyűlés fölött egy kontroll, aki azt mondja, hogy valamit most rosszul csináltatok, valami nem jó, valamit változtassatok rajta. És ha elvesszük ezt a hatáskört az Alkotmánybíróságtól, akkor bizony olyan helyzetbe kerülünk, amelyet talán mi magunk sem szerettünk volna előidézni.
Most abból indul ki a Fidesz-KDNP, és önök abból indulnak ki, amikor ezt megszavazzák - és tudom, hogy meg fogják szavazni -, hogy ez a hatalom, amely így most már bizonyos korlátjait elveszti, hiszen a hatalmat mindenféleképpen korlátozza az Alkotmánybíróság, ha ezt megnyirbáljuk, de mi ígérjük, a mi kormányunk ígéri - gondolják önök -, hogy ezt jóra fogják fordítani. Hiszen aki eddig nyilatkozott, mindenki azt mondta el, hogy jó cél érdekében tesszük.
Azt gondolom, hogy ha egy jogász azért belegondol, és a lelkiismeretét megnézi, látja, hogy nem lesz tiszta, amikor erre igennel fog szavazni. De nem kétlem, hogy önök ezt meg fogják tenni, meg fogják szavazni, és ez a módosítás is keresztül fog menni, mint az eddigi módosítások. De egyet vegyenek figyelembe! Nem mindig a Fidesz-KDNP lesz kormányon. Képzeljék el, amikor ezt a hatalmat, ezt a megnyirbált hatalmat és az átlépett Rubiconon keresztül ezt az új módszert, amit most bevezetnek, esetleg mások fogják felhasználni. Itt éppen most tüntetés van a magyar Parlament előtt, és belegondolok abba a korszakba, amikor hat éven keresztül Gyurcsány Ferenc irányította ezt az országot. Most képzeljék el önök, hogy ezt a hatalmat majd, amivel önök bővítik a saját kormányuk jogkörét, illetve a parlament jogkörét, amit majd adott esetben egy újabb választás után, amikor senki nem fogja tudni megszerezni a kétharmadot, és egy másik párt fog ezzel visszaélni! Tehát erre is kell gondolnunk, hogy másoknak is megteremtjük azt a lehetőséget, hogy a joggal ne csak éljenek, hanem visszaéljenek.
Itt ez a legfontosabb kérdés, a visszaélés. Hiszen önök azt mondják, hogy joguk van, a parlamentnek jogában áll törvényt alkotni. Önök azt mondják, hogy önök a szükséges felhatalmazást megkapták a néptől, mert a kétharmados többséget megszerezték, tehát megvan hozzá a szükséges felhatalmazás. De nem erre kapták meg a felhatalmazást! Ez sehol nem szerepelt az önök programjában!
S hogy mennyire nem szerepelt, arra csak egyetlen példát szeretnék mondani. Felállt az új alkotmányt előkészítő eseti bizottság, és ennek vannak az albizottságai, a munkacsoportok. Volt szerencsém jó néhány képviselőtársammal bekerülni abba a munkacsoportba, amely az új alkotmánynak azt a részét készíti elő, amely az igazságüggyel kapcsolatos. Ennek az egyik fejezetét képezte az Alkotmánybíróságról szóló rész is. Ezt is megtárgyaltuk. Ezen a bizottsági ülésen jelen volt a Fidesz, a KDNP, az MSZP, az LMP, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és mindenki. Ebben minden párt elmondta a saját nézeteit, hogy hogyan kívánja az Alkotmánybíróság szerepét növelni, csökkenteni. Ez még az előtt történt, mielőtt ez az ominózus alkotmánybírósági határozat megszületett volna, és sem a Fidesz, sem a KDNP részéről nem volt ilyen típusú indítvány, senki nem akarta megváltoztatni az Alkotmánybíróság hatáskörét, senki nem akarta csökkenteni az Alkotmánybíróság hatáskörét. Ebből is látszik az, hogy a napi politika irányítja a Fidesznek ezt a lépését, és ez bizony semmiképpen nem szül jót.
Itt szeretném még egy dologra felhívni a figyelmet, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom éppen azt akarta, hogy az Alkotmánybíróság minél eredményesebben tudjon dolgozni. Semmiféleképpen nem akartuk az Alkotmánybíróság hatáskörét megnyirbálni, illetve egy olyan jogszabály-módosítást terjesztettünk elő - amely sajnos a kormánypárt negatív hozzáállása miatt nem ment keresztül már az alkotmányügyi bizottság ülésén sem -, amely arról szólt volna, hogy szabjunk határidőt az Alkotmánybíróság eljárására. Ennek azért van létjogosultsága, mert jelen pillanatban sajnos azt tapasztaltuk, hogy bizonyos esetekben, és ez nagyon gyakran előfordul, amikor jogszabályok utólagos felülvizsgálatáról van szó, akkor az Alkotmánybíróság öt, hat, hét év múlva fog majd hozni határozatot. Akkor már az a társadalmi helyzet, az a szituáció nem áll fenn, amely miatt annak idején hat, hét, nyolc évvel ezelőtt kezdeményezték a jogszabály utólagos felülvizsgálatát.
Ebben az esetben, amikor nyolc év múlva hoz az Alkotmánybíróság egy döntést, annak már semmilyen jelentősége nem lesz akkor. Tehát, amikor mi ezt javasoltuk, hogy maximum 180 nap álljon rendelkezésére az Alkotmánybíróságnak, tulajdonképpen ezzel is azt akartuk, hogy még jobban, még inkább a napi aktualitásoknak megfelelően tud beleszólni az Alkotmánybíróság a jogalkotásba abban az esetben, amikor azt látja, hogy alkotmányellenes jogszabály születik, akkor az Alkotmánybíróság be tud avatkozni. Tulajdonképpen most ezt nyirbálja meg a kormány, illetve a Fidesz-KDNP ezzel az intézkedésével.
Nagyon jól látjuk mi a célt, hiszen ahhoz, hogy a kormány tudja a gazdasági programját végrehajtani, nagyon komoly pénzekre van szüksége. Miből is gondolta a költségvetési hiány lyukainak a betömködését a kormány? Teljesen egyértelmű, hogy a legnagyobb lyukak betömködésére mit választ, ami már be lett terjesztve korábban, a multinacionális cégekre kivetett különadót, illetve talán a legjelentősebb tétel a magánnyugdíjpénztárak, a magánnyugdíjpénztárakba befolyó összeget, amit nem utal tovább a költségvetés a magánnyugdíjpénztárakba, hanem bejön a költségvetésbe. Ez egyelőre az előterjesztés alapján 14 hónapra tartaná benn a költségvetésben a pénzt, és igenis, ha ezt kiszámoljuk, akkor ez egy nagyon komoly összeg, hiszen több mint 400 milliárd forintról van szó, egy nagyon komoly lyukat töm be ez a négyszáz-egynéhány milliárd forint.
Amikor ezt a döntést, ezt a módosítást hozza Lázár János képviselőtársam, akkor nyilván az embernek ez jut az eszébe, hogy amennyiben ott is az Alkotmánybíróság hasonló döntést hozna majd ebben az ügyben, a nyugdíjpénztárak ügyében, akkor gyakorlatilag a kormány nem tudja a programját végrehajtani. Hiszen nem tudja végrehajtani a költségvetésben foglalt vállalásokat, nem tudja tartani a 3 százalékon belüli inflációt, nem tudja tartani a 3 százalékon belüli költségvetési hiányt, és egyáltalán nem lesz meg a gazdasági alapja és a gazdasági mozgástere arra, hogy saját útja szerint politizáljon tovább.
Tehát ezt a veszélyt látta meg abban a pillanatban Lázár János képviselőtársam, és ezért gondolta úgy, hogy itt most változtatni kell. De óriási hiba az, ha nem a jelenlegi törvényes eszközöket fogjuk megkeresni, hanem kilépünk a jogállamiság kereteiből, és akkor önök nyugodtan mondhatják nekem, hogy de nekünk jogunk van a kétharmaddal megváltoztatni az alkotmányt is, és mi ezt is tesszük. Igen ám, de ezt már látják az emberek, látják az emberek, hogy itt valahol átléptük azt a határt.
Amikor én önökre fogok nézni akkor, amikor meg fogják nyomni a gombot, az igent, a nemet vagy a tartózkodást, akkor nem kétlem, hogy sajnos az igent fogják megnyomni erre a törvényjavaslatra, törvénymódosítási javaslatra, és hirtelen nekem, amikor ezen gondolkodtam, eszembe jutott egy olyan törvény, amelyet önök szintén megszavaztak, és valahol ugyanezt éreztem önökön, mint amit fogok érezni akkor, amikor itt is meg fogják nyomni az igen gombot. Akkor, amikor a Magyar Gárdáról szavaztak, amikor arról szavaztak, hogy kell-e súlyosbítani azokat a törvényi feltételeket vagy szankciókat, amelyeket a Magyar Gárdával szemben kiszabnak, amennyiben még létezik ez a szervezet és eljár, akkor önök súlyosbították a Draskovics belügyminiszter által hozott jogszabályt; súlyosbították a Gyurcsány Ferenc által meghozott jogszabályt; súlyosbították a Bajnai Gordon által hozott jogszabályokat, és igenis, azt mondták, hogy legyen még súlyosabb, legyen 150 ezer forint a gárdisták büntetése, lehessen őket 60 napi elzárással sújtani. És én tudom, hogy önöket, az önök kétharmadát, önöket nem azért küldték ide a választóik akkor, hogy ilyen törvényt hozzanak, bár megvolt erre a felhatalmazásuk, én nem kétlem, a kétharmad birtokában, de én láttam az önök szemén akkor is azt, hogy nagyon sokan szégyellték magukat, amikor meg kellett nyomni erre a törvénytervezetre az igen gombot.
(19.20)
Az nagyon jó, ha a lelkiismeretük most is meg fog szólalni, de sajnos azt gondolom, a frakciófegyelem nem fogja lehetővé tenni, hogy erre vonatkozóan a "nem" vagy a "tartózkodás" gombot nyomják meg. Akik a demokratikus jogállam, a jogállamiság megőrzése mellett törnek lándzsát - önöket is ezért küldték ide a választóik -, azok ezt a törvényjavaslatot nem fogják megszavazni. A szándékot, amit az eredeti törvénnyel akart volna keresztülvinni a kormány, mint mondtam, természetesen jónak tartjuk, ezt mi is megszavaztuk, és ha azt látnánk, hogy egy másik módszert találna ki erre a kormány, amely megfelel a jogállamiság kihívásainak, akkor azt megszavaznánk. De ezt a törvényjavaslatot ebben a formában nem tudjuk megszavazni és nem támogatjuk.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés