DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sok szempontból egy olyan törvény van előttünk, vagy újra előttünk, amit szimbolikusnak is tekinthetünk. Szimbolikus abban az értelemben, hogy vajon a Házban lévő frakciók hogyan viszonyulnak ehhez a törvényjavaslathoz, és persze elsősorban a szocialisták álláspontja izgalmas.
Azt gondolom, hogy a választások előtt az egyik legnagyobb felháborodást kiváltó hír az volt, amikor az ország közvéleménye arról értesült, hogy egy BKV-s személyzeti vezető - a minden bizonnyal jól megérdemelt munkája után - végkielégítésként és egyéb juttatásként 100 millió forintban részesült, és az csak hab volt a tortán, hogy másnap ugyanezt a jól felkészült hölgyet másfél millió forintért újra alkalmazták ennél a cégnél. Biztos vagyok benne, tisztelt szocialista képviselőtársam, hogy amikor önök ezt a hírt hallották a televízión keresztül, önök szégyellték maguk. Mi és a választóink fel voltunk háborodva, nem éreztünk természetesen mi sem büszkeséget, de meggyőződésem, hogy önök is szégyellték magukat.
Ezt a helyzetet kell valamilyen módon felszámolnunk, és ma már legalább ott tartunk, hogy önökben is látok késztetést arra, hogy ezt a helyzetet valamilyen módon kezeljük.
Azt is mondhatnám, hogy akkor, amikor ezzel a problémával szembenézünk, akkor is rendelkezni fogunk, hogy vajon tényleg igaz-e az a politológusi állítás, ami elhíresült, hogy a mi országunk egy következmények nélküli ország. Azt is mondhatnám, hogy a politika hitelének helyreállításáról is szól ez a törvény, és ez elsősorban a mi felelősségünk. Kétharmados felhatalmazást kaptunk a választóinktól ahhoz, hogy az ilyenfajta jelenségeknek gátat szabjunk. Sőt, arra is felhatalmazást kaptunk, mert ez a választási ígéreteinknek egyértelműen része volt, hogy ha lehet, visszamenőleg is orvosoljuk ezt a kérdést. Tettünk erre egy kísérletet.
Az Alkotmánybíróság a visszamenőleges jogérvényesítést nem tartotta alkotmányellenesnek, ha ezt az adott adóévben tesszük. Tehát lehet arról, tisztelt Tóbiás képviselő úr, beszélni, hogy nyúljunk vissza a rendszerváltásig - bár tehetnénk -, biztos, hogy az alkotmányellenes lenne, de az adóévben, az Alkotmánybíróság arról rendelkezett, illetve döntött, hogy az adóévben, visszanyúlva a jogszabály megszületése előtti időszakra, ez önmagában nem lenne alkotmányellenes. Ezért a mi felelősségünk még nagyobb, hogy újra nekiszaladjunk ennek a kérdésnek, és ezt a morálisan teljesen elfogadhatatlan ügyet megpróbáljuk törvényi szinten rendezni.
Hogy mekkora a mi felelősségünk, ezt jelzi az is, épp a mai napon olvastam ezt a felmérést, amit a Századvég készített. Egy ezerfős mintán kérdezték meg az érintetteket, és a megkérdezettek 91 százaléka egyetért azzal, hogy a sokak által pofátlannak nevezett, mások által jó erkölcsbe ütköző állami pénzeket, amit végkielégítés kapcsán juttattak bizonyos szereplőhöz az önök áldásos tevékenysége kapcsán, mindenképp visszaszerezzük. 91 százaléka az érintetteknek ezt szeretné, 6 százalék nem ért ezzel egyet, és 3 százaléka az érintetteknek nem tudott véleményt mondani. Én azt gondolom, hogy ennél egyértelműbb támogatása kevés törvénynek van.
Ami szintén itt szóba került a Házban, Vejkey képviselőtársam egy kétperces hozzászólásában utalt arra, hogy sokszor van a tételes jog és az emberek jogérzete vagy a morál között feloldhatatlan kapcsolat, illetve ez az ellentmondás persze feloldható, mi most erre teszünk kísérletet. Az eddigi tételes jog sajnos megengedte önöknek azt, hogy a saját elvbarátaikat ilyen helyzetbe hozzák, és ilyen hatalmas végkielégítésekkel távozzanak az állami szférából. Mi itt a morál álláspontjára helyezkedünk, és vissza fogjuk gyűjteni ezeket a hatalmas összegeket az érintettektől.
Ebben, azt gondolom, az alkotmány mondatai sincsenek kőbe vésve - bár én azok közé tartozom képviselőtársaimmal együtt, akik tisztelik az alkotmányt -, és az alkotmány mondatait megmérő testületet érintő szabályok sem kőbe vésettek, azok is nyilvánvalóan megkérdőjelezhetők. Az egész alkotmányozás, ami most zajlik a Házban, gyakorlatilag erről szól, nemcsak az Alkotmánybíróságot, hanem más alkotmányban rögzített jogintézményt is górcső alá veszünk, és az új alkotmányban nyilvánvalóan valamifajta szabályokat fogunk megfogalmazni számukra.
A közérdeket itt mindenképp érvényesíteni akarjuk, a közérdek érvényesítése pedig azt várja el tőlünk, hogy ezeket a lehetetlen, arcpirító végkielégítéseket visszaszerezzük. Erre látunk alkotmányos megoldást, és nyilvánvalóan az önök módosító indítványait is számba vesszük, mert én is azok közé tartozom, akik azt gondolják, hogy ez nem a pedagógusokat érintő, 30 év munkaviszony után járó végkielégítésekről és egészségügyi dolgozókról szól, hanem azokról, az önök kapcsolati hálójában lévő elvbarátaikról, akiket önök szándékosan vagy gondatlanságból juttattak ilyen hatalmas állami pénzekhez.
Ez nem tűrhető, ezért én azt gondolom, helyesen cselekszünk akkor, amikor újra nekifutunk ennek a törvényalkotásnak, és megpróbáljuk ezt a kérdést úgy rendezni, hogy a tételes jog feleljen meg az emberek igazságérzetének, ha úgy tetszik, a morálnak. Ha ebben támogatnak minket, az megtisztelő lesz számunkra.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés