DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársak! Röviden válaszolnék a felvetésekre.

Hogy honnan számítjuk a vizsgálat tárgyát, az egy javaslat a részünkről. Úgy gondoljuk, hogy 2003-ban kezdődött meg az a lejtmenet, amelyik az elmúlt esztendők rendezetlen viszonyait okozta a MÁV-nál, akár a privatizáció terén, akár az ingatlanviszonyok terén - jó néhány képviselőtársunk beszélt már erről -, de folytathatnám, az európai uniós források terén, megismételni nem akarom.

Az Állami Számvevőszék vizsgálta egyébként a MÁV-ot 1995-ben, a '92 és '94 közötti időszakot, illetve 2002-ben készült egy jelentés, tehát ezeket előzményként a vizsgálathoz hozzá lehet csapni, hogy így mondjam, és 2008-ban készült egy átfogó vizsgálat az előző esztendőkről. Ez segítséget nyújt egyébként a vizsgálóbizottságnak.

Ami a javaslatokat illeti, hogy mit kellene még elvégezni, én úgy gondolom, hogy a II.1. pont mindegyikre válaszol: gazdálkodás, létszám, forgalom, adósságállomány, költségvetési kapcsolatok. Tehát, amit Korondi képviselő úr felvetett, hogy a hitelállományt miként kell vizsgálni, az a költségvetési kapcsolatok, illetve az adósságállomány körébe beletartozik, amit egyébként a vizsgálóbizottság tárgyává tett.

Ami pedig a hitelkondíciókat illeti, azt szintén ebben a tárgykörben, azt gondolom, lehet szélesen értelmezni, vizsgálható.

A MÁV-székház ügye pedig a gazdálkodás körében, mint az ingatlanvagyonnal történő vad gazdálkodás belefér, illetve a privatizációra vonatkozó rendelkezések is, ami a MÁV-Cargót illeti, szintén belefér ebbe a körbe.

Amit végezetül szeretnék még mondani a tisztelt képviselőtársaknak, hogy azért is 2002-től történik a vizsgálat, mert 2003-tól került ki az Országgyűlés ellenőrzése alól a MÁV, tudniillik a korábbi funkcionális cégből - mint ahogy Fónagy államtitkár úr elmondta - jó néhány céget hoztak létre, és teljesen kivették az országgyűlési kontroll alól. Úgy gondoljuk, hogy ezért kell 2002-től a vizsgálatot lefolytatni, ezért irányul a vizsgálóbizottság tevékenysége erre az időszakra, amit mi javaslunk.

Akik ezt támogatják, azoknak megköszönjük a támogatását, és ha részt vesznek a bizottság munkájában, akik pedig nem támogatják, gondolom, majd a végeredményt megláthatják, de úgy gondolom, hogy célszerű egyébként nekik is részt venni a vizsgálóbizottságban.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu