DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Annak idején, amikor elkezdődött a magán-nyugdíjpénztári törvény vitája, a tisztelt Ház figyelmébe idéztem - s gondolom, ezzel követtem el a hibát, mert egyébként nem jutott volna eszükbe, hogy hozzányúljanak az Alkotmánybíróság hatásköréhez - az Alkotmánybíróság 43/1995-ös határozatát, amivel gyakorlatilag kilőtte a Bokros-csomag néhány fontos pillérét. Amikor az Alkotmánybíróság ezt a határozatot meghozta - akkor egyébként 72 százalékos többsége volt Horn Gyulának, mégsem nyúlt hozzá az Alkotmánybírósághoz -, Horn Gyula megpróbálta kikezdeni az Alkotmánybíróságot. Erre Szájer József a következőképpen reagált: "Az Alkotmánybíróság elleni hangulatkeltés helyett a kormánynak maradéktalanul be kellene tartania a bírák határozatát, még akkor is, ha ez presztízsveszteséggel jár." Most sincs ez másképpen.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu