DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Hát azért mégiscsak tennék egy kísérletet, hátha valahogy vitát tudnék generálni önökkel, bár nem hiszem, ebben kicsit szkeptikus vagyok. De mégiscsak, miről szól, tényleg, vegyük végig, ez a fajta módosítás, amit önök ideterjesztettek? Merthogy a közalkalmazottak végkielégítéséről még a következő etapban kellene beszélnünk, amelynek kapcsán önök nem hajlandók módosítani egyébként az álláspontjukat, és egy politikai lózungot hoztak ide.
Tehát arról szól ez a dolog mégiscsak, hogy kiiktassák az utolsó alkotmányos korlátot az önök tervei elől, az Alkotmánybíróságot. Nem a konkrét jogszabály kapcsán, hanem azért akarják ezt kiiktatni, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetések mintegy 3000 milliárd forintnyi megtakarítását, magánemberek megtakarítását ha az Alkotmánybíróság mégiscsak megkifogásolná, akkor erre ne legyen lehetősége.
Látszik, hogy már a következő évi költségvetésben több mint 500 milliárdot terveznek ebből elkölteni, ha ez még nem lenne, akkor 7-7,5 százalék lenne a következő költségvetésben a hiány. Ezt mértékadó gazdasági szakemberek mondják egyébként.
Mire kell ez a nagyjából 500 milliárd forint? Ez is teljesen egyértelmű. Nagyjából annak az egykulcsos adórendszernek a megteremtésére, ami egyébként a leggazdagabbaknak kedvez. Itt áll pariban ez a dolog. És egyébként azt gondolom, ez ellen egyébként egyetlenegy alkotmányos eszköz lenne még, amivel fel lehetne lépni, magyarán, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket önök ilyen módon ne tudják lenyúlni, ez meg a népszavazás intézménye. Ezért hozzák be azt, hogy egyébként a járulékokról ilyen módon ne lehessen a népnek állást foglalni.
Tehát azt a fajta umbuldát valóban nem kéne folytatni, hogy ennek bármi köze lenne itt BKV-ügyekhez, magas végkielégítésekhez és sorolhatnám - megjegyzem, azt a vitát majd akármikor is, ha kell, éjfélkor, de le fogjuk folytatni, hiszen ott is kompromisszumképtelenek, és egyébként a közalkalmazottak ellen lépnek föl. De ebben a konkrét esetben pedig az alkotmányos berendezkedésünket rúgják szét teljes mértékben, azért, hogy a saját társadalompolitikájuknak megfelelő pénzösszegeket elvéve az emberektől rendelkezésre tudják bocsátani.
Hát, ehhez gratulálunk, de mi a magunk részéről semmiképpen nem kérünk belőle. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés