KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársam! Tisztelt Ház! Azt reméltem, hogy anélkül válaszoltam volna a kérdésére, hogy föltette. Azt gondolom, hogy minden médiumtól összességében, minden magyar tartalomszolgáltatást vagy bármilyen műsorszolgáltatást végző médiumtól a kiegyensúlyozottságot megkövetelni nem hasznos dolog, és még egyszer mondom, az Alkotmánybíróság egy 2007-es határozata szerint nem is alkotmányos.

Ez nem jelenti azt, hogy a közpénzből fönntartott közszolgálati televízióknál vagy rádiónál az ne lenne vérlázító, hogy ha ezt a kiegyensúlyozottsági szempontot nem érvényesítik. Mint ahogy az sem elfogadható, hogy azok a médiumok, amelyek tulajdonképpen az állam tulajdonában lévő frekvenciákon egy bizonyos időszakig műsort szolgáltatnak, ezek sem felelnek meg a kiegyensúlyozottság kritériumának. Itt is egyébként nemcsak az a probléma, hogy mint a kereskedelmi televíziók híradójában is van egy egyértelmű elhajlás a jobboldali politikusok megszólaltatásában, hanem például arról is, hogy mikor az Alkotmánybíróság megszüntette a 98 százalékos különadóról szóló törvényt, és ezzel kapcsolatosan Lázár János képviselőtársam eléggé forradalmi törvényjavaslatokkal állt elő, a kereskedelmi televíziók híradójában az első tíz hír között nem szerepelt ez a dolog. Tehát itt vannak komoly problémák a kiegyensúlyozottsággal.

Arról beszélek, hogy például én a Barikád nevű újságtól - aminek ugyan olvasója nem vagyok, de vélelmezem, hogy milyen tartalma van - én igenis nem követelem meg azt, hogy kiegyensúlyozottan tájékoztasson a dolgokról. Éppen azért, mert azt gondolom, hogy vannak olyan állampolgári közösségek, amelyeknek megvan a maguk politikai értékvilága, és azok olvassák azt az újságot, amelyiket akarják. Nem szeretném, ha a Médiatanács felvértezve érezné magát ez alapján a törvény alapján, hogy például a Barikádot, mondjuk, megszüntesse, vagy esetleg komoly bírságokat szabjon ki rá. Azt gondolom, hogy bár - még egyszer mondom - nem hiszem, hogy sok mindennel egyetértenék abban, amit az újságban olvasnék, de nem gondolom, hogy a Barikádnak nincs helye a nap alatt.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu