LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, alelnök úr. Három dologban szeretnék kapcsolódni az elhangzottakhoz. Az első: kivételes pillanat, egyetértek a Fidesz vezérszónokának egyik mondatával. Szijjártó képviselő úr azt mondta, ne adj' isten, még pofátlan dolgok történnek, történhetnek az MFB körül is. Bizony, képviselő úr, nem is tudja, milyen igazat mond. El tudja azt képzelni, ebben a Házban már mondtam a számot, hogy az MFB egyik távozó elnöke különböző jogcímeken 139 millió búcsúpénzt kapott? Az a baj, hogy ez az MFB-elnök az eggyel ezelőtti, úgy hívják, hogy Baranyay László. A bíróság meg is ítélte neki jogosnak ezt az összeget, mert a Fidesz-kormány ilyen szerződést kötött vele. (Közbeszólás az MSZP oldaláról: Szégyen!) Isten ments pofátlannak neveznem ezt a bizonyos szerződést!
De elmondhatnám Szász Károly úr példáját is a maga 87 milliárdjával (sic!); szintén a Fidesz-kormány kötött vele szerződést. De ha már kormánytagokról van szó, van a mostani kormányban néhány olyan államtitkár vagy miniszter, aki távozott az Orbán-kormányból is. Megkérdezték önök, mennyit kaptak, hogyan jött ki az a 4 és 6 millió közötti összeg? Pofátlanul vagy jogszerűen? Itt ült Kontrát Károly úr, remélem, visszajön - kérdezze már meg tőle, mennyit kapott! (Közbeszólás az MSZP részéről: Visszafizeti?) Visszafizeti, vagy mi az ördög?
Végül a harmadik megjegyzés: ne gondolják már, hogy minden magyar állampolgár beveszi ezt a cumit! Végkielégítésekről beszélnek alkotmánymódosítás címén, és ez egy fontos kérdés ugyan, de amit önök csinálnak, ahogy itt elhangzott, nem utócsapás, hanem elővágás. (Közbeszólás a Fidesz oldaláról: Pénzről van szó.) Pénzről van szó, bizony, de nem a 6 millióról (Az elnök a hozzászólási idő leteltét csengetéssel jelzi.), hanem a 2800 milliárdról; ezt akarják önök lenyúlni, erről szól az alkotmánymódosítás egész története. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés