LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak mondanám a zúgó képviselőtársak kedvéért, hogy rossz naptárt néznek, az az alkotmánymódosítás jövő héten jön, hogy az ellenzék sem kaphat szót, most egy másik alkotmánymódosításról beszélünk. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Mi már előre gondolkodunk.)

Ezzel együtt szeretném megnyugtatni önöket, nem kell igénybe vennem a teljes 15 percet, hiszen sok érv elhangzott már. Olyan érv is, amit akceptálni tudok az önök részéről, még akkor is, ha igaz az, amit itt a képviselőtársaim mondtak, hogy a felszólalások mennyisége szempontjából mintha erre billenne a Ház. De értem még ezt is, magam is voltam kormánypárti frakcióvezető (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Emlékszünk rá.), vannak itt többen, akik frakcióvezetői posztot már töltöttek be, és bizony tudom, hogy nagy úr, hogy a frakció szavazóképességét meg kell a részletes vitára bocsátásig őrizni mindenáron, és azt is tudom, hogy ez olykor erősebb szempont, mint a mégoly szofisztikált érvek, amik most fideszes és KDNP-s képviselőtársaimban mindannyiunk közös sajnálatára bennrekedtek. Mondom, én is próbáltam ezt, ismerem. Más kérdés, hogy az enyémek sose hagyták, de hát, istenem, frakciók és képviselők különböznek.

Valamit az elhangzott érvekből, mi az, ami valóban akceptálni való. Akceptálom, egyet is értek vele, hogy önöket az a szándék vezeti, ha az vezeti, hogy a bicskanyitogató végkielégítéseket vissza kell szedni, és gátat kell vetni nekik. Egyetértek. Azt is tudom, hogy sok önök között ülő tisztességes képviselő számára ezt az egész kínos procedúrát ez a morális felmentés teszi egyáltalán elviselhetővé, mert tudom, hogy nem kellemes ezt végigcsinálniuk. Egyetértek a bicskanyitogatás gyakorlatának véget vetésével, így gondoltam ezt már akkor is, amikor akármilyen Eleonóra - elfelejtettem a nevét - a BKV-nál felvette a százmilliós végkielégítést. (Közbeszólások.) Más kérdés, hogy önök ezt a pénzt ezekkel a törvényekkel soha nem tudnák visszaszedni, mert ők 2009-ben vették fel ezeket a végkielégítéseket.

Komolyabb érv, hogy itt a parlamentben többek szájából elhangzott, a valóban tisztességes célra, a végkielégítések visszaszedésére és megakadályozására vannak más eszközök is. Elhangzott itt LMP-s képviselőtársaink szájából az, hogy ami jó erkölcsbe ütközik, azt a bíróság megvonhatja. Ez fog történni ezzel a bizonyos hölggyel is, nyilvánvalóan, hiszen az önök törvénye nem éri el ezt.

Elhangzott az is, hogy lehet azt mondani, hogy válság idején kormánytagok, állami vezetők ne vigyék haza ugyanazt a végkielégítést, amit esetleg 2002-es kormánytagok hazavihettek. Még ezzel is egyet tudok érteni; akkor nem volt világválság. De az is elhangzott, hogy erre a mi saját törvényjavaslatunk, módosító indítványunk ad megoldást. Ők ezt a pénzt visszaadják, tudomásul veszik, válság van, és így tovább. Ehhez nem kéne alkotmányt módosítani. Akkor tehát nyugodtan fel is állhatnánk, és hazamehetnénk, önök megszavaznák a mi módosítónkat, és az egész felesleges alkotmánysértő procedúra megúszható volna.

Elhangzott az is, igaz, ez leginkább a mi oldalunkról, hogy talán mégsem ez a valódi szempont, talán nem a végkielégítésekről van szó, talán inkább elővágásról, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetések dolgában legfeljebb az Atyaúristenhez lehessen fordulni, de Alkotmánybírósághoz és népszavazáshoz nem. Igaz, mondta azt valamelyik fideszes képviselő kollégám, hogy ugyan már, ez a szempont önöknek eszükbe sem jutott, hiszen önök az utolsó fillérig vissza fogják adni a most átmenetileg fölfüggesztett tagdíjakat. Valószínűleg nem volt még módja ennek a képviselőtársamnak elolvasni a költségvetést, mert abból kiderül, hogy ez el van költve, ez el lesz költve, ezt ugyan vissza nem adhatják. Ezért mégiscsak fenntartom, és talán nem nemtelen gyanúsítás, azt a közös, sok hozzászólásban megfogalmazott gyanúnkat, hogy bizony itt erről van szó. A pénzt nem tudják visszaadni, és akkor jogszabályilag kell meggátolni, hogy ezt a pénzt valaki önökön vagy a kormányon keresse.

Nagyon régi már az a pesti vicc, én nem is tudom, hogy a rekvirálások vagy más elkobzások idején születhetett (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Ezt az Aczél mesélte neked?), amikor az akkori kormányideológia azt mondta, hogy ez a rekvirálás elvi szempont, mire a válasz az volt, hogy dehogyis az: elviszem, pont. Erről van most is szó. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Ezt csináltátok nyolc éven keresztül!) Nem elvi szempont vezeti ezt az alkotmánymódosítást, hanem az "elviszem, pont" logikája, hogy a mondat végén valóban pont lehessen, hogy ne lehessen apellálni.

Elhangzott az is szintén több érvelésben, hogy még csak nem is a végkielégítés és még csak nem is a magánnyugdíjpénztár a legnagyobb probléma - bár az utóbbi azért elég szép összeg és elég sok ember -, hanem az, hogy micsoda precedenst teremt ez. Gondoljuk ezt egy pillanatra végig! Önök az ábécét betartva a-val, az Alkotmánybírósággal kezdték. Mi jöhet még? Tételezzük fel, hogy b-vel, a bíróság majd hoz egy olyan ítéletet, ami valakinek a megítélése szerint a társadalmi igazságosságot sérti, ne adj' isten, pont egy végkielégítési ügyben.

(22.00)

Elő szokott ez fordulni. Akkor utána törvényt fogadunk el a bíróságok hatáskörének szűkítéséről? Vagy az ügyészségéről, mert nem jól képviselte a vádat? Vagy ha egy ombudsman szót emel valami olyan kérdésben, ami pedig állítólag a többség szerint az igazságosság elvének megfelel, akkor szűkíteni fogjuk az ombudsmanok hatáskörét? Vagy ha a szakszervezetek szót emelnek, akkor megszüntetjük az OÉT-et - bocsánat, ez nem is jövő idő, hiszen erre való kísérletek vannak -, de mehetek tovább is: akkor az sz-ig eljutva meg fogjuk tiltani a szakszervezetek ilyen irányú működését? Nem, őszintén remélem, hogy ezt az önök többsége nem akarja, már csak azért sem akarhatja, mert itt a vitában is sűrűn merültek fel érvek, kifogások, kritikák az előző kormányok, a mi kormányaink tevékenységével kapcsolatban, és ehhez a parlamentben és a parlamenten kívül mindenkinek joga van.

Nyilván nem minden kritikával értek egyet. Van, amivel egyetértek, sokat hibáztunk, nem véletlenül buktunk meg. Van olyan kritika, amit önök kritikának gondolnak, én meg nem, de ez is rendben van, ez is bőven belefér a parlamenti vita keretei közé. Egy dolog nem fér bele: hogy ez érvet és menlevelet adjon az önök hibáinak és bűneinek elkövetésére. Szintén nagyon régi és lejáratott az az érvelés, hogy: önök beszélnek? Önöknél meg verik a négereket! Önök most ezt az érvelést, ezt az amúgy is rossz érvelést még megtetézik. Önök azt mondják: mi hallgassunk, mert önöknél - mondják nekünk - verték a négereket, így azután, mondják önök, maguknak joguk van akár lelőni is. Ez az érvelés nem stimmel. Ez nem stimmel! És gyakoroljanak csak kritikát, ha joggal vagy jogtalanul úgy látják, hogy mi hibáztunk, vagy hibákat követtünk el, de abban, hogy ez egy centivel is könnyebbé teheti az önök lelkiismeretét, nem hiszek, ebben, mondom, csak a régebbi korszakok említett mondása hitt.

Végezetül: több kolléga kérte a kormány véleményét. Én nem kérem, én ismerem. Ismerem a legilletékesebb igazságügy-miniszter úr véleményét. Őt idézem, idézték már mások is, elfogadom a véleményét, azért is, mert az eszét még soha senki nem vonta kétségbe, a sok vitánk ellenére sem. Én a tisztességét sem vonom kétségbe. Tudom, hogy elvek és értékek hozták a politikába, épp ezért elfogadom, amit pár évvel ezelőtt írt. Ő írta, ma igazságügy-miniszter, talán éppen ezért, mert jót írt, egy-két mondatát már idézte Tóbiás József, csak akkor nem hangzott el, hogy ő a szerző, az igazságügy-miniszterünk. Minden szavával egyetértek, idézem tehát a kormány véleményét: "Mindennek kiindulópontja, hogy maga az állam is törvénytisztelő legyen. A normakövetés nemcsak az állampolgároktól elvárt kötelesség, hanem a hatalomgyakorlókkal szemben is alapvető követelmény. - Igaza van. - A jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, és sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét."

Hölgyeim és uraim, én egyetértek a kormány véleményével, én egyetértek az igazságügy-miniszter úr véleményével, és nem feltételezem, hogy véleményét megváltoztatta az, hogy történetesen most más székben ül.

Persze, igazságtalan vagyok, mert idézhető olyan szöveg is, ami az önök mostani álláspontjával kongruens, koherens, egybehangzó. Szeretném ezt is idézni: "No, az alkotmány csinált minket, vagy mi csináltuk az alkotmányt? Igenis, mi csináltuk az alkotmányt, és mi változtatjuk meg, ha szükségesnek tartjuk, ha úgy tartjuk jónak." Az a baj, hogy ez a szöveg nem fideszes képviselőtől származik. A szöveg szerzője Nicolae Ceauşescu. Nem hiszem, hogy önök bevennék a frakciójukba. (Zaj, felzúdulás a kormánypártok soraiban.)

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu