NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagy sajnálattal látom megint, hogy nem kívánnak hozzászólni ehhez az igen fontos javaslathoz, és úgy tűnik, hogy megint csak akadályozni kívánják az elszámoltatást. Már a házelnök úrnak a Vona Gábor napirend előtti hozzászólása után tett megjegyzése, az MSZP-sek védelembe vétele jelezte, hogy hogyan kívánnak ehhez viszonyulni, miként korábban Rétvári Bence államtitkár úr válaszában is nagyon jól elmondta, hogyan viszonyulnak ehhez a javaslatunkhoz. Ő azt mondta, hogy nincs szükség egy ilyen javaslatra, mert ő - ahogy fogalmazta - egy olyan napot szeretne már inkább megérni, ahol - nézem a jegyzőkönyvben, azt mondja - lesz egy ilyen jogállami kultúránk, hogy majd megjelennek maguktól is azok, akiket erre az alkotmány kötelez.

Azonban láthatjuk, hogy semmiféle politikai kultúra nincs itt, és elég elképesztőnek tartom, hogy egy fideszes államtitkár Gyurcsány Ferenctől várja azt, hogy hozzon ide valamiféle politikai kultúrát. Hát könyörgöm, honnan? Balatonőszödről? (Derültség a Jobbik soraiban.) Tehát elképesztőnek tartom, hogy önök arra várnak, hogy majd Gyurcsány Ferenc besétál, hát ha nem is a börtönbe, de egyáltalán egy vizsgálóbizottság elé. Látható, hogy erre nem hajlandó. Nem tudom, mi akadályozza önöket abban, hogy ezt akár egy ilyen egyszerű büntető törvénykönyvbeli módosítással megakadályozzák. Önöket, akik kéthetente módosítják az alkotmányt saját kényük-kedvük szerint, mi akadályozza abban, hogy akár - egyébként mint a másik javaslatunk, amit szintén lesöpörtek - alkotmányosan korlátozzuk, ahogy a velünk együtt rendszerváltó Csehországban, Lengyelországban is megtették, hogy az előző rendszer vezetői egy ilyen állítólagosan új rendszerben - hiszen 20 éve elvileg történt rendszerváltás - ne lehessenek még most is közöttünk és az ország vezetői között.

Ezt szeretnénk, hogyha napirendre vennék, szintúgy szeretnénk, ha napirendre vennék a Biszku-féle nyugdíjak ügyét, amit voltak olyan kedvesek, és ma is leszavaztak, mert hallani sem akarnak arról, hogy az előző rendszer állami vezetőinek a kiemelt luxusnyugdíjait megvonjuk. Nagyon bízom benne, hogy most ezzel szakítani fognak, és végre az elszámoltatás útjára lépünk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu