SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A 2008-ban kitört gazdasági válság óta a hazai bankvilág leállította a mikro-, kis- és középvállalatok hitelezését, ezzel gyakorlatilag gúzsba kötve az amúgy is súlyos forráshiánnyal küzdő vállalkozásokat, holott a kkv-finanszírozás mögött állami garanciavállalás állna. Vagy mégsem áll?

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. alapvető célkitűzései között a kkv-szektor fejlődésének elősegítését találjuk, amely célt a kkv-szektor hitelfelvételeihez kapcsolódó kezességvállalással biztosítja. A Garantiqa kezességvállalása mögött 70 százalékos mértékben visszavonhatatlan állami garancia áll, azaz a nyújtott hitelek teljes összegének 70 százaléka biztos megtérülést jelenthet.

A kkv-szektor hitelezése előtt még Jerikó falainak is le kellene hullania. Mégsem ez történik. Az állami viszontgarancia mellett nyújtott és a saját kockázatra nyújtott garanciavállalás az idei évben a hírek szerint befagyott, ráadásul a honlapról is eltűntek azok a statisztikai adatok, amelyekkel az eredményességet mérni lehetne, míg a korábbi vezetés idején mindent az utolsó fillérig, lekötésig, lehívásig látni lehetett.

Miért áll a kkv-szektor hitelezésének folyamata? Miért csak beszélünk a kkv-szektor erősítéséről, támogatásáról, amikor kézenfekvő, a költségvetési törvényben erre elkülönített összegek kihasználatlanul fekszenek a sublótfiókban?

Mi lesz így a kkv-szektorral, ha még a meglévő támogatást sem vehetik igénybe, és maga a Garantiqa, amelynek tulajdonosai között a magyar állam és a legjelentősebb hazai kereskedelmi bankok állnak, leállítja önszántából vagy felsőbb utasításra a kezességvállalást, amelyre igazából létrehozták?

Várom megtisztelő válaszát.

Forrás: parlament.hu