SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm. A választ nem áll módomban elfogadni. Ezek mind nagyon szép szavak és ígéretek voltak, illetve ismertette a Gt. jelenlegi rendelkezéseit. Ugyanakkor ezek a rendelkezések lehetővé teszik azt, hogy a Strabag ilyen arcpirító módon továbbra is induljon közbeszerzési eljárásokon. És azt gondolom, hogy önöknek is, nekünk is, a társadalomnak is, a kkv-knak is az lenne az érdeke, hogy olyan irányban alakítsuk át a szabályozást, hogy a szétválásnál minden jogutódra egyaránt vonatkozzanak azok az elmarasztaló ítéletek, kötelezettségek, amelyek révén egyszerűen lehetetlenné válna az, hogy ilyen visszaélések révén a Strabag folytatni tudja az ádáz tevékenységeit, társadalomellenenes tevékenységeit - egy.
Ezzel együtt ugyanakkor sajnos azt is el kell hogy mondjam, hogy bár a szavak szintjén valóban gyakran állnak ki a kkv-k mellett, ugyanakkor jól tudjuk, hogy a 10 százalékos társasági adó most már 500 milliós árbevétel feletti szintre is kiterjesztve (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) nem elsősorban a kkv-k érdekeit szolgálja, ugyanígy a tőzsdei nyereségadó csökkentése sem ezt a célt szolgálja.
Úgyhogy a válaszát nem áll módomban elfogadni, és a vonatkozó módosítást majd egy javaslat formájában kidolgozzuk.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés