SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mindig öröm számomra, amikor egy olyan szocialista képviselő kérdez, aki az elmúlt éveknek tevőleges résztvevője volt, sőt nemcsak képviselőként, hanem a különböző székekben miniszteri pozíciókat is ellátott. Éppen ezért, kedves volt miniszter asszony, kedves képviselő asszony, én szeretném önnek fölolvasni azt a szabályozási rendszert, amit önök hoztak meg tavaly, 2009-ben, és ami alapján idén teljesen jogosan, teljesen törvényszerűen kifizetjük novemberben visszamenőleg a nyugdíjasoknak azt a 0,6-szor 12-szeres nyugdíjemelést, ami 7,2 százaléknak felel meg.

Tisztelt Képviselő Asszony! Először is: az a szabály, amit önök meghoztak 2010-ben, azt mondja, hogy ha a GDP növekedése nem éri el a 3 százalékot, akkor az inflációt kell figyelembe venni a nyugdíjak emelésénél. Ez az első állítás. A második állítás az, hogy amikor önök az idei költségvetést tervezték, 4,1 százalékkal tervezték. Azt kell mondanom, hogy vagy szándékosan tervezték annyira alul az inflációt, mint amit ön most állít, vagy pedig ennyire nem értettek hozzá. Mind a kettő fölmerülhet az önök esetében.

Tisztelt Képviselő Asszony! A következő, amit mindenképp tudnia kell: ha 1 százalék alatti az emelés mértéke, amit meg kell tennünk, akkor ezt novemberben egy összegben oda kell adni, majd a jövő év elején, januárban beleépül a jövő évi nyugdíjemelés előtt ez az összeg, amit most meg fognak kapni a nyugdíjasok. Ennek megfelelően, miután ön olyanra hivatkozik, ami nem igaz, hiszen a KSH nem éves várható inflációt közöl, csupán az első nyolc havi tényadatot az előző év első nyolc havi tényadatához képest, ezért az a számítás, amit ön mond, nem igaz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

A múltban is és most is egyébként a Pénzügyminisztérium, most a Nemzetgazdasági Minisztérium mondja meg azt a számot, ami alapján emelni kell. Megkapják a nyugdíjasok a támogatásukat, ön valamit nagyon félreért.

Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu