VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! (Az elnök csenget.) Arra kérném a jelen lévő kormánypárti képviselőtársaimat, hogy érveljenek e mellett a javaslat mellett úgy, hogy abban nem szerepel a különadók kérdése, illetve a 98 százalékos adó kérdése, hiszen itt most nem erről van szó. Nézzük azokat a hosszú távú tendenciákat, amikre ez vezet!

Tényleg, itt a Magyar Köztársaság alapjait jelentő dologról, az alkotmányról van szó, és kérem képviselőtársaimat, hiszen több mint kétszázvalahányan vannak itt, hogy ne Lázár János legyen az egyetlen, aki a Magyar Köztársaság szinte végét jelentő alkotmánymódosítás mellett érvel (Derültség a kormánypártok soraiban.), hanem tényleg álljanak fel, és bátran érveljenek e mellett az alkotmánymódosítás mellett, mert számomra és ugyanúgy az ellenzéki képviselők számára, valamint a rádióhallgatók és tévénézők számára is eléggé visszás az a helyzet, hogy itt ülnek önök, röhögnek az ellenzéki képviselőkön (Moraj.), bekiabálnak és nem érvelnek. Kérem szépen, a Parlament falai között (Az elnök csenget.) a nyílt diskurzust, a nyílt, racionális diskurzust hozzuk be, és adjunk teret a nyílt érvelésnek.

Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu