DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Kapcsolódnék Staudt Gábor képviselőtársam szavaihoz. Az előbb Bertha Szilvia képviselőtársamat hoztam fel mint egy potenciális jövőbeli, terrorizmussal összefüggő személy, aki megfigyelhető lesz majd a számítógépes forgalmával együtt. Itt a példa, valóban: Staudt Gábor képviselőtársunkat és két másik képviselőtársunkat nemzetbiztonsági szűrön akasztanak fönt, igazából mai napig nem megismerhető indokolással. Ez a logika tökéletesen bemutatja azt, hogy milyen rendszer bevezetésére készül a kormány ezzel a törvényjavaslattal.

Én akkor döbbentem meg igazán, amikor elolvastam, hogy miért sürgősségi ez a javaslat, mi a sürgősségi javaslat pontos, előterjesztő szerinti indoka. Akkor most figyeljen az ország közvéleménye, elmondom, hogy miért olyan sürgős ez. Az őszinteség szavait halljuk. "Az 1. számmal jelzett törvényjavaslat sürgős tárgyalását - azon túlmenően, hogy az ülésszak jelenlegi stádiumában ez az eljárási technika az Országgyűlés munkaterheinek egyenletesebb eloszlását is biztosítja - az UNICE, a CEEP, az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött keretmegállapodásról szóló 1996. június 3-ai 96/34/EK tanácsi irányelv nem megfelelő átültetése miatt folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárás indokolja." Én egyszerűen megdöbbenten állok ez előtt, hogy ez most egyáltalán hogy kerül ide.

Gondolom, a nagy salátában valószínűleg van egy vagy két jogszabályhely, ami indokolttá tette adott esetben amiatt a sürgősségi tárgyalást. De az, hogy egy olyan, azt kell mondanom nyugodtan, hogy cinikus érvelés kerüljön elő, hogy az Országgyűlés munkaterhei egyenletesebb eloszlását úgy kívánják biztosítani, hogy egyszerre zúdítanak ránk ilyen salátatörvényeket, amelyekben ráadásul ilyen alapvető jogkorlátozásokat ilyen durván és ilyen gátlástalan módon valósítanak meg, erre nehéz szavakat találni.

Viszont nézzük a tiszta forrásokat! A törvény indokolásából, az általános részből szeretnék indokolást idézni, ezzel próbáljuk meg a választ megkeresni együtt, hogy vajon tényleg arról van-e szó, ami igazából a terrorizmus elleni harc címén itt most folyik. Mielőtt ezt elmondom, azért emlékeztetem a tisztelt Országgyűlést és az ország közvéleményét arra, hogy ezt a készülődő veszélyt már érzékeltük, ugyanis itt voltunk jobbikos képviselőtársaimmal együtt, amikor tarkóra tett kézzel tiltakoztunk a közbiztonság javítása érdekében történő törvénymódosítás elfogadása miatt, nem azért, mert a szabálysértési értékhatár alatti cselekményeket keményebben szankcionálták, hanem azért, mert akkor is már egy világnézeti vagy elkötelezettségi alapon működő szervezet megrendszabályozását, azaz a Gárdának a végleges, úgymond felszámolását célzó rendelkezést emeltek be.

Ebbe a T/580. törvényjavaslatba, annak idején bizony belekerült egy 15. §, amelyben már előirányozták azt, hogy a terrorizmus elleni küzdelem fő harcosa a belügyminiszter kíván lenni. Ekkor indult el ez a folyamat. Tehát világosan látni kell, hogy itt folyamatokról van szó. Most lehet, hogy azt gondolják, hogy mi itt most rémeket festünk a falra, miért kiáltozunk. Ez a jogállamért való kiáltozásunk, talán azért, gondolom, elfogadják tőlünk, némiképpen hitelesebb, mint Gyurcsány Ferencé tegnap volt az utcán. Tehát nagyon remélem, hogy azért a józan ítélőképessége mindenkinek megmarad, és valóban komolyan veszi, hogy mi nem önmagában azért háborodunk ezen föl, mert úgy gondoljuk, hogy itt most valakik nagyon csúnya dolgot tesznek egyáltalán az ország érdekében, hanem azt gondoljuk, hogy itt valóban, lehet, hogy akár nem is tudottan - például kedves képviselőtársaimat, akik nincsenek itt, kérem, hogy majd nézzék vissza, és valóban vegyék kezükbe ezt a jogszabálytervezetet. Én biztos vagyok abban, hogy a Fidesz-KDNP szavazói és képviselői, ha komolyan átgondolják, hogy mihez kérik az ő támogatásukat is, akkor nagyon-nagyon erősen el kell gondolkodjanak: arra kaptak felhatalmazást, hogy egy ilyen mértékű, bírói engedély nélküli, teljes, totális megfigyelés rendszere épüljön ki? 1984 szép új világa?

A T/580. javaslathoz írtam egy gondolatfűzért, ami sajnos teljesen aktuális lett ma is, tehát igazából csak annyit kellett tegyek, hogy ki kellett nyomtassam, kezembe vegyem és elolvassam önöknek. A következőről szólt annak idején a módosító indítványom, amit önök természetesen elutasítottak, és így a terrorizmus elleni harc a belügyminiszterhez került. Semmi nem indokolja, hogy a szakosított rendvédelmi szervek teljes hálózata működésének általános irányítása mellett a belügyminiszter magához vegye a terrorizmus elleni küzdelem feladatkörét. Már így is az alkotmányos jogállami működés határán egyensúlyozó mértékben koncentrálódik a hatalom a belügyminiszter kezében. Folytatás: a javaslat ebben a formában - és ezt most ide is elmondom, erre a javaslatra is maximálisan igaz - a jogállamiságot fenyegető üzenetet hordoz. 2001. szeptember 11-e után a világ számos, fejlettnek mondott országában a terrorizmus elleni harc a különböző világnézetű, világot irányító korporációk, látható és kevésbé látható, nem kormányzati csoportok uralmát megkérdőjelező, jellemzően nemzeti értékeket védelmező személyekkel és szervezetekkel szembeni, jogkorlátozó csodafegyverként kerül bevetésre.

Sajnálatos módon itt vagyunk, háznál vagyunk, tehát bekövetkezett az, amitől annak idején július 5-ei módosító indítványomban tartottam. És hiába mondtam akkor is el, hogy példa, az ilyen típusú koncepciós megfigyelésekkel teljesen egy analógián mozognak a koncepciós büntetőeljárások vagy a Hunnia csoport tagjai elleni eljárás, ahol a tisztességes eljárás szabályait súlyosan megszegve jártak el a bizonyítékok beszerzése területén és a fogva tartási szabályok és a védekezéshez fűződő jog területén. Igenis azt mondtam - azt utolsó gondolatom ez volt, amit most is fönn kell tartsak -, hogy a közbiztonság és közrend védelme a legfőbb feladata a belügyi vezetésnek, és a terrorizmus elleni harc egyáltalán nem kell hogy ebbe tartozzon.

Ugyanis maga a törvényi indokolás általános része is a következőt mondja. A rendőrség szervezetére vonatkozó változásokat meghatározza, hogy a terrorizmus, mindenekelőtt annak nemzetközi megnyilvánulásai egyre nagyobb kihívás elé állítják a demokratikus jogállamokat, így Magyarországot is. A terrorizmus jelentette kihívásra jellemző, hogy a demokratikus jogállamokat a szabadság és biztonság közötti kényes egyensúly újragondolására, terrorizmust leküzdeni hivatott, speciális szervek létrehozására és e szervek felhatalmazásának szélesítésére ösztönzi. Magyarországot a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségei kötelezik erre, szól az indokolás.

Megkérem államtitkár urat, hogy tényleg erre határozott és egyértelmű választ adjon: Magyarországnak erre irányuló nemzetközi kötelezettségei vannak, hogy valóban bírói engedély nélkül és csak igazságügy-miniszteri engedéllyel tegye lehetővé a terrorizmussal úgymond összefüggésbe hozott személyek megfigyelését? Vagy pedig - hozzáteszem - itt a másik elképesztő intézmény, a nemzetközi rendőri intervenciós erők bevetése Magyarországon? Igen, jól halljuk, intervenciós erők. Intervenció volt már Magyarország történelmében, 1849-ben jöttek az oroszok, majd 1945-ben is és 1956-ban is. Ebből az intervencióból nem kérünk, egyáltalán semmilyen formában nem kérünk.

Ráadásul azt is meg kell mondjam, hogy a sok megdöbbenés között az egyik legkiugróbb talán az, amikor azt látjuk, hogy milyen esetekben vethetők be ezek a nemzetközi intervenciós erők Magyarországon. Fegyverek, kényszerítő intézkedések, eszközök alkalmazásának jogosítványát kapnák meg, és a felhatalmazás konkrét esetkörét az úgynevezett válsághelyzet fogalma biztosítja.

(16.40)

A válsághelyzetet a következőképpen definiálja a jogszabály. Azt gondolná az ember, hogy a válsághelyzet egy természeti katasztrófa, egy természeti csapás, például a kolontári tragédia kapcsán az emberben felötlik ez, egy földrengés, egy olyan válsághelyzet, amit nem tudnak megoldani az erre a célra egyébként rendszeresített erők; ilyen speciális esetek történtek most nemrégiben sajnos Kolontáron. De a válsághelyzet fogalmát a törvény 91. §-a a következőképpen definiálja: "Bármely olyan helyzet, amikor az Európai Unió tagállamának illetékes hatósága joggal feltételezi, hogy egy bűncselekmény súlyos, közvetlen fizikai fenyegetést jelent az érintett tagállamban tartózkodó személyekre, az ott található vagyontárgyakra, infrastruktúrára vagy intézményekre, ideértve különösen a büntető törvénykönyvben meghatározott terrorcselekményt."

Tehát a konstrukció úgy néz ki, hogy ezek a külföldi intervenciós egységek, amelyek bármilyen uniós tagállamból bevethető szuper FBI-ként működnek ezek szerint, úgy tudom, hogy az Uniónak van egy terrorizmus elleni úgymond felelőse, ha nem is biztosa, de egy ilyen terrorizmusügyi fő felelős, aki valószínűleg az irodájában ülve majd munkatársaival rábök a térképre, felvillan a térképen egy vörös, villogó jel, mondjuk, Magyarország, itt terrorizmusveszély van, küldjük oda a legjobb csapatainkat - a terrorizmusveszély fogalmát ő fogja ezek szerint meghatározni. Ebbe a magyar kormánynak, a magyar államnak és a magyar embereknek gyakorlatilag milyen beleszólása lesz? Erre semmiképpen nem mondhatok igent.

Elmondták egyébként a képviselőtársaim, Volner János képviselőtársam a vezérszónoki beszédben, Staudt Gábor képviselőtársam elmondta az előterjesztés létező erényeit, most számomra az a hálás vagy hálátlan szerep hárult, hogy ezt a kritikai észrevételt kell elmondjam. De én nagyon kérem önöket, hogy határozottan és egyértelműen kötelezzék el magukat a jogállamiság megvédése mellett. Ne asszisztáljanak ahhoz, hogy egy szép új világ keretén belül mindenki joggal aggódhat azon, hogy ő is egy év múlva vagy fél év múlva, vagy két év múlva, vagy ki tudja, mikor, olyan személlyé lesz nyilvánítható egy brüsszeli eurokrata által, aki terrorizmussal, terrorcselekménnyel összefüggésbe hozható személy, ez válsághelyzetet jelent, és bizony Európa felkészült terrorelhárító rendőri erői fegyverrel az oldalukon idejönnek, és bárkinek a személyes szabadságát korlátozhatják, bárkinek a magántitkait kifürkészhetik, bárkinek a számítógépét pedig már előzetesen kémprogramok segítségével naprakész állapotban ellenőrzik.

Nagyon aggályos egyébként az is, amit Staudt Gábor képviselőtársam mondott és Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő közleménye is tartalmaz, úgy tudom, ezt a részét még nem ismertettem, hogy igazából a büntetőeljárás megindulása nem feltétele ennek a bizonyos megfigyelési rendszer működtetésének. Tehát ezen is gondolkodjunk el, hiszen egy jogállami jogkorlátozás logikája alapvetően az alkotmány 8. §-ában foglalt keretek között csak a lehető legszükségesebb mértékben és csak az alapvető jogok arányos tiszteletben tartásával történhet. Tehát ez mit jelenthet konkrétan ilyen terrorral kapcsolatos ügyekben?

Egyébként, ha már itt vagyunk: bárki vette a fáradságot, hogy ebben a törvényi előterjesztésben definiálja a "terror" fogalmat? Honnét veszünk elő egy ilyen fogalmat, és gyúrjuk föl egy újbeszéd nyelv keretében egy jogi bunkósbottá? Egy új jogi bunkósbot létesítését látom ebben a javaslatban, sajnos azt kell mondanom. Tehát a passzív engedetlenségi szabálysértésnek a szabálysértési rendelet 40/A. §-a szerint, amit Gyurcsányék 2007. március 15-e előtt léptettek hatályba a tüntetéseken részt vevő ellenállók megzabolázása érdekében, és emiatt rengeteg embert megbírságoltak, ugyanez volt a funkciója, hogy az ott tiltakozókat és konok ellenállókat megpróbálják valamilyen módon bedarálni, megfélemlíteni, elrettenteni, a széles tömegeket meg végképp elrettenteni attól, hogy elmondják véleményüket vagy összegyűljenek egy tüntetésen.

Egyébként érdekes, hogy tegnap ennek a bizonyos passzív engedetlenségi önkény talaján fogalmazott jogszabálynak, amit jogkorlátozásra használtak, a hatályon kívül helyezésére vonatkozó indítványomat támogatták az alkotmányügyi bizottságban, tehát tárgysorozatba vették. Pontosan azt nem értem itt, hogy úgy tűnik, hogy elindultak abba az irányba, hogy a joghelyreállítást meg kell tenni Magyarországon, hiszen az a pusztítás, ami történt, valóban nemcsak az anyagi javakban, nemcsak a szellemi javakban, nemcsak az erőtartalékokban, hanem a jogszabályalkotás területén is kegyetlenül komoly volt; én azt hittem, hogy elindul ebbe az irányba a kormányzat - de most ez az előterjesztés sajnos a legrosszabb érzéseinket erősíti föl.

Még egy gondolatsor, ami nagyon fontos, szintén szóba került már. Kormányrendeleti úton lehet a részletszabályokat, a hatásköri és a feladatszabályokat a terrorizmusellenes központ tekintetében megállapítani. A Patriot Act a maga jogkorlátozó módján legalább korrekt volt, ugyanis törvényi definíciót adott a terrorizmusnak, törvényi definíció szintjén szabályozta, és nagyon részletesen több jogszabályfüzér, több törvényfüzér volt, amire egyáltalán nem mondom azt, hogy szükséges volt és arányos volt, de legalább törvényi szinten szabályozták az egész problematikát.

Az alkotmány 8. § (2) bekezdése egyértelműen rögzíti, hogy alapvető jog korlátozására csak törvénnyel kerülhet sor. Ez egy keretjogszabály most jelenlegi formában, és tulajdonképpen a részletszabályok, hogy hogyan és milyen formában lehet kémprogramot telepíteni a számítógépeinkre, hogyan és milyen formában lehet a telefonjainkat megfigyelni, lakásainkba poloskát elhelyezni, és egyéb más részletszabályokat majd a kormányrendelet fogja meghatározni. Azt gondolom, hogy ilyen felhatalmazást, ilyen lehetőséget ne kérjen a kormány senkitől, se a kormánytöbbségtől, se az ellenzéktől, és ennek a társadalmi támogatottságát meg végképp ne kívánja senkitől, mert úgy gondolom, hogy pillanatok alatt ott találhatjuk magunkat, hogy az emberek érzelmei - tegnap egy Machiavelli-idézettel zártam a beszédemet -, pillanatok alatt elerodálódhat az az alapelv, ami a legfontosabb a jól működő államhoz, hogy az emberek magukénak érezzék az államot, és ne azt lássák, hogy az az ő privát szférájukat kikutató és őket (Az elnök csenget.) megfélemlítő eszközöket bevető hatalmi konglomerátum.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu