DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sok hasonló érvet szerettem volna elmondani, mint amit Szili Kati... - Szili Katalin; bocsánat, régi ismeretségünk és barátságunk följogosít erre. Tehát kezdem még egyszer. Sok hasonló érvet szerettem volna elmondani, mint amit Szili Katalin képviselő asszony is elmondott. Nem kívánom ezt megismételni, de megerősíteni igen. Ezért tartanám ezt nagyon fontosnak. Ahogy az előző napirendnél, mert ezek szorosan összefüggnek, már provokáltam az előterjesztőt, most megteszem még egyszer: tudjuk jól, hogy a szakszervezetekkel egyeztetett ma délelőtt az előterjesztő. Tegnap Lázár frakcióvezető úr ezt bejelentette a Házban. Azt is lehet tudni a szakszervezetek korábbi nyilatkozataiból, hogy pontosan ezek azok az ügyek, amelyekről képviselőtársam beszélt, amit kifogásoltak a szakszervezetek. És biztos, hogy ilyen javaslatokkal és kérésekkel álltak elő, mint amit például az 5. szám alatt Kiss Péter, Gúr Nándor és más szocialista képviselők, Varga László, beadtak, hogy a különadó alapjának összeghatárán módosítsanak.
A Ház méltósága is, az Országgyűlés jogalkotásának fontossága is indokolja azt, hogy tudjunk erről. Most folyik a részletes vita. Most próbáljuk egymást győzködni arról, hogy mit fogadjon el az országgyűlési többség. Közben meg lehet, hogy már megegyeztek valamiben, amiről mi nem tudunk. Ez teljesen a Ház méltóságán aluli! Úgyhogy kérem az előterjesztőt, a jelen lévő egyik előterjesztőt, vagy a kormányt, vagy a kormánypárti frakciókat, ha van erről tudomásuk, mondják már el, hogy miben egyeztek meg, mondják már el, hogy azokból az érvekből, amelyeket a szakszervezetek is fölsoroltak, mi is fölsoroltunk, mi az, amit elfogadnak.
Köszönöm, elnök úr.
(13.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés