DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Először is az 1. sorszámú, házszabályellenesnek nyilvánított módosító javaslatomhoz röviden egy megjegyzést szeretnék tenni.
Ezt a javaslatot egy kicsit szimbolikusan gondoltuk beterjeszteni, tudniillik függetlenül az előttünk fekvő javaslatok tárgyától, arra szeretnénk fölhívni a figyelmet, hogy önmagában káros a jogbiztonságra az, hogyha aktuálpolitikai érdekektől vezérelve hetente hoznak ide alkotmánymódosítást. Amiért az LMP kivonult egyébként az alkotmány-előkészítő bizottságból, az pontosan az, hogy nem látjuk értelmét ott alkotmányozást játszani, ahol egyébként egy neki nem tetsző alkotmányos passzuson bármikor túl tud lépni a hatalom. Hiszen ráadásul itt a múlt heti alkotmánybírósági határozatban nemcsak eddigi alkotmányos rendelkezések álltak föl korlátként a korábbi törvényjavaslat előtt, hanem olyan passzusba is beleütközött a javaslat, a különadós javaslat, amit egyébként már ez a kétharmados többség iktatott be az alkotmányba.
Azt állítom, hogy van önértéke annak, hogyha egy alkotmány stabil, hogyha az alkotmányos szabályok kiszámíthatóak. Volt nyolc éve a jelenlegi kormányzó többségnek arra, hogy amennyiben fölhatalmazást nyer alkotmányozásra a választópolgároktól, akkor, függetlenül attól, hogy születik-e új alkotmány vagy sem, egy csomagban terjessze elő azokat az alkotmánymódosításokat, amiket fontosnak tart. Ezt nem tették meg. Hetente lepik meg az Országgyűlést, illetve a magyar embereket különböző alkotmánymódosítási ötletekkel, ezzel komolyan veszélyeztetik a jogbiztonságot.
Ami a 2. számú javaslatot illeti: ha önöknek az volt a céljuk ezzel a törvényjavaslattal, hogy az emberek igazságérzetének tegyenek eleget, és itt a júniusi vitában is már minduntalan feljött indokként például a BKV-kifizetések feletti felháborodás, jogos felháborodás, akkor egy olyan szabályt kéne megszerkeszteni, ami valóban eleget tesz annak a kívánalomnak, hogy akik az elmúlt időszakban nemtelenül, jó erkölcsbe ütköző módon húztak ki tetemes vagyont a köz kasszájából, azok ezt szépen fizessék vissza.
Ezért tettünk mi egy olyan javaslatot, hogy egy meghatározott időn belül - és ez a meghatározott idő nem más, mint a munkajogi elévülés, tehát a három év -, három éven belül ezeket az ebül szerzett jószágokat vissza lehessen szerezni. Ugyanakkor még egyszer csak meg tudnám ismételni, hogy nagyon fontos, hogy egy jogállamban tudjunk különbséget tenni aközött, hogy valaki egy jó erkölcsbe ütköző kontraktuális aktuson keresztül, illetve munkáltatói egyedi döntésen keresztül jut hozzá egy jövedelemhez, vagy pedig úgy, hogy a törvény szavában bízva, korábban megszerzett törvényi várományra alapozva kap valamilyen jövedelmet.
Tudniillik itt nem pusztán a szocialista miniszterek végkielégítéséről van szó, itt arról van szó, hogy amennyiben így ez az alkotmánymódosítás az önök, illetve Lázár képviselő úr javaslata alapján átmegy, az egy üzenet a magyar választópolgároknak, hogy bármikor bárkinek az egyébként törvényesen megszerzett jövedelmét vissza lehet követelni. Itt szó van, ahogy már a tegnapi vitában fölemlítettük, közalkalmazottakról, de igen, szó van adott esetben miniszterekről is. Tessék! Miért nem tetszettek beterjeszteni akkor egy olyan törvénymódosítást, ami mondjuk, a jövőre nézve megakadályozza azt, hogy miniszterek ilyen nagy összegű végkielégítéseket föl tudjanak nyalni? Ez mondjuk, így lett volna korrekt és tisztességes, ez felelne meg a nép igazságérzetének.
Ha fönn akarják tartani a jogállami kereteket, akkor nem lehet egy olyan alkotmánymódosítást végrehajtani, ami egyébként egy törvényi ígéretet semmisít meg, olyanok zsebéből húz ki pénzt, akik egyébként a törvény szavában bízva várakoztak valamilyen jövedelemre vagy szereztek meg egy jövedelmet. Éppen ezért a mi módosító javaslatunk ezt a kört, tehát akik törvényre alapozva számítanak vagy számítottak valamilyen jövedelemre, kiszedi a különadó alól vagy a különadós terv hatálya alól, és mi azt mondjuk, hogy mindazokban az esetekben legyen lehetőség, és ne csak 2010. január 1-jéig, hanem a munkajogi elévülési időn belül visszakövetelni a jó erkölcsbe ütköző módon kapott különböző juttatásokat, akik egyébként valamilyen szerződéses jogviszony alapján vagy egyedi munkáltatói döntés alapján kapták meg ezeket a szerződéseket.
Igen, egyetértünk azzal, hogy azok a nagyon sok esetben menedzserszerződések, amiket mondjuk, a Magyar Fejlesztési Banknál vagy a MÁV-nál kötöttek, ezek nyilvánvalóan beleütköznek a jó erkölcs polgári jogi kategóriájába. De a jó erkölcs egyébként alapvetően egy polgári jogi kategória, idegen test az alkotmány szövetében, éppen ezért mi arra szeretnénk tenni javaslatot vagy azért is tettük meg a javaslatot, mert ugyanakkor látjuk azt, hogy a hatályos jogrendben a munkajogi szabályokból nem vezet egyenes út a polgári törvénykönyv jó erkölcsi zsinórmértékéhez.
Ezért mi egy olyan komplex módosító javaslatot terjesztettünk elő, ami egyrészt itt szerepel 2. sorszám alatt az alkotmánymódosításnál, másrészt pedig a soron következő napirendi tárgynál, ahol azt javasoljuk, hogy a munka törvénykönyvébe iktassuk be a jó erkölcsnek a polgári jogi kategóriáját, legyenek azok a munkaszerződések, menedzseri szerződések címén kifizetett jövedelmek is visszakövetelhetőek, amiket egyébként jó erkölcsbe ütköző módon fizettek ki.
Én arra szeretném kérni a tisztelt kormánypárti képviselőket, illetve a kormányt, hogy támogassák ezt a javaslatot. Az LMP-nek a javaslata számol azzal a céllal, amit önök is kitűztek maguk elé, hogy valóban azokat a jövedelmeket visszakövetelhesse a köz, amiket jó erkölcsbe ütköző módon fizettek ki, ugyanakkor a jogállamiságból nem engedhetünk.
(12.40)
Nem lehet visszaszedni olyan jövedelmeket, amiket egyébként hatályos, érvényesen kihirdetett jogszabályokban bízva szerzett meg bárki, akár Szekeres Imre, akár egy egyszerű közalkalmazott.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés