FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Két gondolatot szeretnék megosztani önökkel. Azt gondolom, Révész Máriusz képviselőtársammal egyetértünk abban, hogy a magyar társadalom jelenlegi állapotában egyetlenegy magyar településről, egyetlenegy magyar közösségről sem mondhatunk le, viszont éppen Orbán Viktor miniszterelnök úr mondta azt a katasztrófa első hetében, a helyszínen járva, hogy a terület élhetetlen.
Tehát ha majd a területen tényleg megvalósulnak az alapvető életfeltételek, akkor nyilván elvárható a lakosságtól, hogy ott folytassák az életüket, ahol az sajnos a katasztrófa miatt abbamaradt, de addig sajnos megindult az elvándorlás. Például Kolontár településen, ahol tudvalévő, hogy német gyökerekkel rendelkező lakosság él, bizony a fiatalok Németországban kezdenek el munkát vállalni, sőt sokaknak a rokonság január 1-jétől már a papírjaikat, az ott-tartózkodási engedélyüket is intézi.
(14.30)
Szilágyi Péter képviselőtársamnak pedig csak annyit, hogy nyilván nem egyszemélyi felelőst szeretnénk mi találni, nyilván meg kell vizsgálni az engedélyeket kiadó illetékes hatóságok felelősségét is, és akkor lesz megnyugtató ez a lakosság, illetve valamennyiünk számára.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés