KŐVÁRI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban egyetértek azokkal, akik a felelősöket keresik, és egyetértek azokkal, akik a vizsgálóbizottság felállítását kérték, hiszen tényleg tisztázni kell, hogy a privatizációnak mik voltak a feltételei, milyen jogszabályi háttér vette körül egyébként akkor, és milyen a mostani jogszabályi háttér, hogy hasonló privatizációs szerződések most ne szülessenek, hogy milyenek a mostani beruházási szabályzataink. Nemrég foglalkoztunk itt a beruházások megkönnyítésével a kiemelten nagy értékű beruházásoknál, ott éppen egy könnyítő szabály lépett életbe a környezetvédelmi engedélyezési eljárás során. Akkor is jeleztük, hogy ezt talán felül kellene vizsgálni.
Egyetértek azokkal is, akik azt vetik fel, hogy nemcsak a felelősöket kell megtalálni, és nemcsak azzal kell foglalkoznunk - ez a legfontosabb most persze, hogy kármentesítsünk -, de azzal is kell majd foglalkoznia a bizottságnak, hogy a Kárpát-medence alkalmas-e arra, hogy Európa szemétlerakóhelye legyen. Mert nem ez az egyetlen olyan objektum, ahova egyébként importáljuk azt az anyagot, amit itt mosnak át, és innen exportáljuk azt az anyagot, amit így nyerünk. Több ilyen lerakóhely is van a Kárpát-medencében, amelynek a talajszerkezete, környezeti viszonyai nem biztos, hogy alkalmasak erre, és nem biztos, hogy a XXI. században Magyarországon nekünk ezt a szerepet kell betöltenünk.
Tehát remélem, hogy a vizsgálóbizottság túl ezen a konkrét eseten, ennek a tanulságain, ezeket a következtetéseket is levonja majd, és mi is itt a parlamentben foglalkozunk majd azokkal a jogszabályokkal, amelyekkel egy merőben más szemléletet próbálunk meghonosítani a jövőben, hogy ne következzenek be ilyen katasztrófák.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés