VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem valószínű, hogy kihasználom az időkeretet, ami rendelkezésemre áll. Ha megengedik, én elsősorban nem az érzelmi oldaláról ragadnám meg ezt az eseményt, illetve nem ezzel kapcsolatos okokat boncolgatnék, bár természetesen engem is megrendített maga a katasztrófa, és a magam szerény lehetőségeivel én is hozzájárultam a kármentesítéshez.

Én inkább a szakmai oldaláról vizsgálnám a kérdést, mint rendészeti ügyekért felelős szakpolitikus világítanék meg ezzel kapcsolatban egy-két összefüggést. Illetve felhívnám a tisztelt képviselőtársak figyelmét, illetve a Belügyminisztérium itt ülő államtitkárának a figyelmét arra, hogy milyen szükséges szervezeti változásokat tartanánk mi indokoltnak már jelen pillanatban is a hasonló veszélyhelyzetek elkerüléséért, a gyorsabb reakcióért.

Először is, amire én fel szeretném hívni a figyelmet, volt egy '96-ban hozott polgárőrtörvény, amely igyekezett azokat a magatartási szabályokat törvényben szabályozni, ami a lakosság megóvását a különböző háborús, természeti vagy ipari katasztrófáktól elősegítette volna. Ennek mentén szeretném továbbgondolni ezt a dolgot. Utalnék arra, hogy ez ügyben bekövetkezett Magyarországon egy jelentős szervezeti változás, és én nagyon szeretném, hogyha a vizsgálóbizottság működése erre a területre is kiterjedne, ez pedig az volt, hogy a tűzoltóságot és a polgári védelmet összevonták egy közös szervezetbe, ami nemcsak a tűzoltók, hanem a volt polgári védelmi dolgozók szerint is egész egyszerűen egy rossz házasság volt, szakmailag nem voltak kielégítőek ezek az eredmények. Senki nem elégedett gyakorlatilag ezzel.

Mi elmentünk, több tűzoltószervezettel, szakszervezetekkel tárgyaltunk, gyakorlatilag mindenhonnan azt hallottuk, hogy ez egy rossz házasság, az erőforrások optimális felhasználását nem segíti elő, bár eredetileg az összevonásnak ez volt az egyik magyarázata. Én szeretném azt kérni a kormányzattól, hogy ezt gondolják át, legyenek kedvesek, szűrjék le ebből a tanulságot, beszéljenek szakmabeliekkel, mert nagyon fontos lenne az, hogy a lakosság felkészítését a védekezés során szükséges magatartásokra egy ilyen katasztrófavédelmi szervezetnek kell elvégeznie, megfelelő infrastrukturális ellátottsággal, megfelelő szakmai színvonallal, a lakosság kimenekítésére, letelepítésére, átmeneti szállásokon való elhelyezésére neki kell tervezetet kidolgoznia. Ezek a jelenlegi keretek között gyakorlatilag mind-mind csorbát szenvednek, hiszen megfelelő szervezetrendszer hiányában ez a dolog nem működik, megfelelő anyagi ellátottság hiányában ez a dolog nem működik megfelelő hatékonysággal. Ezek tehát olyan kérdések, amelyekre mindenféleképpen ki kellene térni.

És ha már itt tartunk, kifejezetten megrázó volt számomra az, hogy az első segélynyújtásban részt vevő emberek, a tűzoltók, a rendőrök, akik kiérkeztek a helyszínre, sajnos pont azt mutatták, hogy nem megfelelő képzésben részesültek, maga a tűzoltóképzés egyébként csorbát szenved Magyarországon. Nagyon bízom benne, hogy ez ügyben a vizsgálóbizottság tevékenysége majd szintén kimutatható eredményeket produkál. Egész egyszerűen az volt ennek az oka, hogy nem tudták, hogy ez az anyag maró. Belegázoltak, nemcsak az emberek, nemcsak a lakosság, hanem még az egyébként olyan hivatásos tűzoltók is, akiknek lett volna hivatalból védőruhájuk arra, hogy védjék az életüket, a testi épségüket. Megmarta a lúg a lábukat. Nagyon sokan kórházi kezelésre szorultak, illetve különböző helyszíni vagy ambuláns ellátásban részesültek. Tehát ezek kifejezetten olyan dolgok, amelyek megfelelő képzéssel, megfelelően koncentrált odafigyeléssel megelőzhetőek lennének.

Végül, de nem utolsósorban arra hívnám fel tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy mi az, ami egy hasonló, bekövetkező katasztrófát, legyen az háborús, természeti vagy ipari jellegű katasztrófa, segít felszámolni, mi az, ami gyorssá tudja tenni a kárenyhítést. Elsősorban, tisztelt képviselőtársaim, az, hogy minél szélesebb körben támaszkodunk a lakosságra, minél szélesebb körben megteremtjük a katasztrófavédelmi szervezetek társadalmi beágyazódottságát, ez egy nélkülözhetetlen dolog. Itt nemcsak az önkéntes vagy az önkormányzati tűzoltóságokra kell gondolni, hanem az olyan lelkes segítőkre is, akik odamennek akár teljesen ingyen, vagy odamennek minimális fizetség ellenében közmunkásként. Ezeknek az embereknek a tevékenységét koordinálni, megszervezni szükséges, és az ezzel kapcsolatos szervezeti kereteket is fel kell állítani.

Fel kell mérni minden egyes ilyen esetben azt, hogy milyen erőforrásokkal rendelkezünk a katasztrófahelyzet elhárítására az adott térségben, hány munkáskezet és mennyi időn belül tudunk mozgósítani azért, hogy enyhítsük a bekövetkezett károkat; milyen földmunkagépek vannak, amelyek rendelkezésünkre tudnak állni akár úgy is, hogy egy egyébként működő gazdasági társaság tulajdonában vannak, de az állam úgymond bérleti díj fejében ezeket a katasztrófahelyzet elhárítása vagy a kárenyhítés céljából átmenetileg, szükségből kénytelen igénybe venni; milyen módon működnek együtt a katasztrófavédelmi helyzetet kezelő katasztrófavédelmi alakulatok a honvédségi alakulatokkal.

Ezek mind-mind olyan dolgok, amelyek az Országgyűlés elmúlt 20 évében komoly mulasztásként jelentkeztek. Egész egyszerűen nem volt erre egy forgatókönyv. Én egyébként pont amondó vagyok, hogy a kormány ahhoz képest, hogy nem voltak meg a törvényi keretek, nem voltak meg a szervezeti feltételek, meglehetősen dicséretes módon és gyorsan lépett. Egyébként mi is támogattuk ezeket a lépéseket, és ilyen módon dicséretemet is szeretném a kormány felé közvetíteni.

Azonban azt látom, itt azért bőven lehet még javulni, és arra biztatnám az államtitkár urat, hogy vigye magával majd ezt az üzenetet a Belügyminisztériumba, és kezdjenek el, legyenek kedvesek, azon dolgozni, hogy ez a folyamat tökéletesítve legyen.

És még valami, tisztelt képviselőtársaim. Marginális kérdésnek tűnik ugyan, de akkor, amikor a tavaszi árvízhelyzet kezelésével kapcsolatos törvényekről és az ezekkel kapcsolatos rendelkezésekről tárgyaltunk itt, a tisztelt Házban, több minden szóba került. Elmondta a Fidesz-frakció részéről több politikus is azt, hogy megpróbál az állam az önkormányzati rendszeren keresztül olyan módon hozzájárulni a kárenyhítéshez, hogy illetékmentessé teszi az ezeken a területeken folyó romeltakarítási, bontási és építési munkákat. Én arra hívom fel a tisztelt képviselőtársak figyelmét, hogy az építési deponálási költségek, amelyek jellemzően sittelszállítással járnak, egy-egy ilyen új projekt esetén jóval meghaladják ezt az összeget, jellemzően 5-10 százalékosak. Mi ezt ugyan akkor is elmondtuk, de sajnos azt kell hogy mondjam, sajnos süket fülekre találtunk, és nem hallgatta meg a Fidesz-kormányzat az elképzeléseinket, illetve az ezzel kapcsolatos javaslatainkat.

A javaslatunk az lenne, hogy nézzék meg azt, milyen költségszerkezete van egy ilyen építési-romeltakarítási projektnek. Vizsgálják meg, hogy milyen módon lehetne a legtöbbet segíteni, és akkor önök is látni fogják azt, hogy ha a deponálási költségek kapcsán egy jellemzően önkormányzati kezelésben lévő hulladéklerakóba engedik ingyen lerakni a szemetet, a sittet, ne adj' isten, még segít is az önkormányzat abban, hogy ezeket konténeresen elszállítsa, ez sokkal jelentősebb anyagi segítséget indokol, illetve juttat a rászorulókhoz. Tehát azt kérem, hogy ezt is fontolják meg.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

(15.30)

Forrás: parlament.hu