DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, azt hiszem, a konferencia jelentőségét hasonlóan értékeljük. Egy nagyon nagy jelentőségű tanácskozás volt a biológiai sokféleség egyezmény részes feleinek tizedik konferenciája, az úgynevezett COP 10 Nagoyában, október 18. és 29. között.
Azok az elemek, amelyeket a képviselő úr felsorolt, tulajdonképpen a két legjelentősebb dokumentumában találhatók a tanácskozásnak. Mondjuk el itt ezen a fórumon is: egy stratégiai tervet fogadott el a részes felek konferenciája 193 ország részvételével, tehát valóban egy világkonferencia volt. De ezen kívül - talán ez még inkább előremutató - a nagoyai jegyzőkönyvet fogadta el, ami pedig a genetikai erőforrásokhoz való hozzáférésről és hasznosításukból származó hasznok igazságos és méltányos megosztásáról szól. Ez utóbbi nem kevésbé fontos, mint maga a stratégiai terv, bár kétségtelen, hogy a stratégiai terv tíz évre vonatkozóan határozza meg a biodiverzitás megőrzésével kapcsolatos teendőinket.
Nem sorolom fel azokat a konkrét célkitűzéseket - húsz ilyen konkrét célkitűzést fogalmaz meg ez a terv -, amiket a képviselő úr is ismertetett, hanem inkább valóban az ütemtervhez szeretnék néhány gondolatot elmondani.
Decemberben az Európai Unió környezetvédelmi tanácsa tanácsi következtetéseket fog várhatóan elfogadni, tehát ez a következő lépés, és ugyancsak ekkor hozza az Európai Közösség nyilvánosságra várhatóan a saját biodiverzitás-stratégiai elképzeléseit. Ettől a pillanattól kezdve egyfajta egyeztetés zajlik az Európai Közösségben is. A magyar elnökség feladata lesz tulajdonképpen ennek a jegyzőkönyvnek a belső, európai szintű elfogadtatása vagy következtetés elfogadtatása. Erre az európai uniós ütemterv szerint 2011 júniusában fog sor kerülni. Tehát ez az európai menetrendje a stratégia rögzítésének.
Ami a nagoyai (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) jegyzőkönyvet illeti, ennek az ütemezéséről az egy percben szeretnék még néhány gondolatot elmondani. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés