DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Hadd szögezzem le, hogy elkötelezettek vagyunk abban - és nagyon aktívan részt vett a saját delegációnk ennek a jegyzőkönyvnek a kidolgozásában és a stratégiai terv kidolgozásában -, hogy az ott megfogalmazott ajánlásoknak megfeleljünk, úgy is, mint Magyarország és úgy is, mint az EU soros elnöke. Tehát azon leszünk, hogy az Európai Közösség is és minden egyes tagállam a saját jogrendjébe illessze be az ottani ajánlásokat. Ennek megfelelően például a nagoyai jegyzőkönyvvel kapcsolatban - február 2-án nyílik meg aláírásra ez a jegyzőkönyv -, szeretnénk nemcsak mi aláírni, hanem szeretnénk ösztönözni az Európai Közösség tagállamait is, hogy mielőbb írják alá ezt a jegyzőkönyvet, és ratifikálják, tehát ki-ki a saját jogrendjébe illessze be, és ennek megfelelően járjon el a későbbiekben.
A jegyzőkönyv hazai jogszabályi kihirdetését 2011-ben tervezzük, tehát a jövő évben magát a jegyzőkönyvet szeretnénk kihirdetni Magyarországon, és készül az a hosszú távú, 2020-ig kitekintő stratégiai terv, agrár-, vidék- és környezetstratégia, amelynek részeként egy biodiverzitás-stratégiai, nagyon határozott stratégiai elem fog felépülni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés