DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Képviselő Úr! A magyar kormány egyik első intézkedése volt, hogy az árképzést átvizsgálja, és ameddig át nem vizsgálja, addig befagyasztja az árakat. Ez az önök idejében nem volt igaz. Emlékszünk mi, voltak mondatok, nem lesz gázáremelés, talán emlékeznek rá, többször, többféleképpen Lendvai Ildikó hangoztatta ezt. Ön azt mondja, hogy öt hónap sem telt el, és már ott tartunk, hogy esetleg beszélhetünk arról, hogy lesz-e árváltozás. Önöknél ez az öt hónap az örökkévalóságnak felelt meg, mert már egy hónap múlva sem volt igaz, amit önök mondtak, hogy nem lesz gázáremelés, mi pedig azt mondjuk elég lassan és elég egyértelműen, hogy nem hagyjuk cserben az embereket.

Köszönöm szépen. (Egy hang az MSZP soraiban: Jaj! - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu