DR. GRUBER ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Jelen hozzászólásomban az Azerbajdzsán, Grúzia és Moldovai Köztársaság kapcsán kívánok szólni. Ezen három javaslat az Unió, valamint Azerbajdzsán, Grúzia és a Moldovai Köztársaság közötti megállapodásokat hirdeti ki Magyarországon. Ez Magyarország számára nemzetközi jogi kötelezettség, amely a csatlakozási szerződések miatt hárult hazánkra.
A szerződések, mindhárom szerződés célja, hogy az Európai Unió és az adott államok közötti kapcsolatot erősítse, elmélyítse. A keleti partnerség kezdeményezés adja meg a keretet ehhez, azaz hogy az említett országok, valamint az Unió politikai és gazdasági téren elmélyíthessék kapcsolataikat. 2011. május 26-án Magyarországon kerül megrendezésre a második keleti partnerség csúcstalálkozó, amely a kezdeményezés legmagasabb szintű, kétévente sorra kerülő rendezvénye a 27 európai uniós tagállam és a 6 keleti partnerség tagország állam- és kormányfőinek részvételével.
Ez esetben nem túlzás azt állítani, hogy ez a csúcstalálkozó az egyik legfontosabb rendezvénye lesz a magyar soros elnökségnek. Az Európai Unió a prágai csúcstalálkozón, azaz 2009. május 7-én hivatalosan útjára indította a keleti partnerség programot, amelynek keretében hat volt szovjet tagköztársasággal, azaz Ukrajnával, a Moldovai Köztársasággal, Azerbajdzsánnal, Örményországgal, Grúziával és Fehéroroszországgal szorosabbra kívánja fűzni politikai és természetesen gazdasági kapcsolatait is.
Magyarország számára tehát kezdettől fogva kiemelten fontos ennek a területnek az ápolása, erősítése. Ennek tükrében a 2011. január 1-jén kezdődő magyar elnökség is kiemelt témaként kezeli a keleti partnerség kezdeményezést. Az Európai Tanáccsal, az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal szorosan együttműködve Magyarország eltökélt abban, hogy előbbre vigye a keleti partnerség ügyét a prágai nyilatkozatban lefektetetteknek megfelelően a gazdasági, de a szociális, a politikai és az infrastrukturális téren egyaránt.
A Moldovai Köztársasággal, Azerbajdzsánnal és Grúziával kötendő partnerségi és együttműködési megállapodás nagymértékben hozzájárul ezen célok és részcélok megvalósítása érdekében. A második keleti partnerség csúcstalálkozó elé többek között azért is nagy várakozásokkal tekint a leendő magyar elnökség, mivel abban esélyt lát arra, hogy összefogásra és összefoglalásra kerüljenek a keleti partnerség kezdeményezés eddigi eredményei, továbbá olyan javaslatok kerüljenek kidolgozásra, amelyek előrébb vihetik a prágai nyilatkozatban lefektetett elemek közül azokat, amelyek területén ez idáig kevesebb előrehaladás történt a kívánatosnál. Ilyen például a szektorális politikák, az energiaügyi, valamint a migrációs együttműködés.
Talán azon képviselőtársaim, akik figyeltek államtitkár úr korábbi hozzászólására, aláhúzzák és megerősítik azt, hogy az energiaügyi együttműködés a közeljövőben milyen fontos, és kiemelten, Magyarország számára kiemelten fontos feladat lehet. Magyarország számára a térség gazdaságainak minden területén van potenciális lehetőség, különösen a logisztika, az energetika és a mezőgazdaság területén.
(18.30)
A kihirdetésre kerülő törvényjavaslatok hozzájárulnak ahhoz, hogy létrejöjjön egy olyan politikai párbeszéd, amelynek eredményeképpen a demokratikus nemzetek közösségének egésze közötti kapcsolatok egyre erősebbé válnak, továbbá előreláthatóan az ezen megállapodás révén elért gazdasági közeledés intenzívebb politikai kapcsolatokat fog eredményezni az adott országok és az Unió között. Az együttműködés eredményeképpen a régión belül a biztonság és a stabilitás jelentős mértékben megnőhet, valamint jelentős eredmények érhetők el a terület fejlődése szempontjából. A regionális szinten megvalósuló párbeszéd eredményeképpen az európai stabilitás és biztonság megerősödik, mi több, az ezen keretek között zajló párbeszéd a demokrácia elveinek betartásához, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásához is nagymértékben hozzájárulhat. Nem véletlen fontos ez számunkra néhány, korábban felsorolt ország tekintetében.
Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a kihirdetésre kerülő törvényjavaslatok a befektetési és harmonikus gazdasági kapcsolatok előmozdításával hozzájárulhatnak az adott három ország fenntartható gazdasági fejlődésének elősegítéséhez.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés