KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, miniszter úr. Köszönöm, hogy a helyben élő lakosokat, embereket is megnyugtatta ebben a kérdésben. És ha ez valóban így is lesz, és ez az egyeztetés így fog lezajlani, márpedig ebben nyilván nincs okom kételkedni, akkor természetesen ez nem jelent különösebb problémát.
Fokozottan oda kell figyelnünk kiemelt természeti értékeinkre. Mindössze ez a féltés vezette felszólalásunkat, hiszen nemzetgazdasági szempontból és fenntarthatósági szempontból is, még egyszer ismétlem, ezeknek kiemelt jelentősége van. Nagyon meg kell nézni, hogy mik azok az érdekek, amiknek ezeket beáldozhatjuk.
Természetesen olyan szempontból is egyetértek a miniszter úr szavaival, hogy nagyon fontos az erős honvédség, és a légtérvédelem is rendkívül fontos. Gyakorolni kell ezeket a feladatokat. A kérdés az, hogy ezek a légifolyosók hogyan lesznek kijelölve. Remélem, maximálisan egyeztetni lehet majd a civil szervezetekkel és az ott élőkkel is ez ügyben.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés