DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Ebben az esetben is ugyanaz a helyzet áll fenn, mint az előző vizsgálóbizottság vonatkozásában, de Vágó képviselő úrnak azért szeretném elmondani, hogy a dátum nem véletlen, hiszen 2003-ban került sor arra, hogy a funkcionális vasutat szétszedték jó néhány leányvállalatra, és ebből következik az, hogy onnan egy teljesen új korszak kezdődött. A korábbi funkcionális vasút ilyen formában megszűnt, és helyette, mint ahogy az indokolás eleje is tartalmazza, a vasúti tevékenység és az infrastruktúra működtetése különvált egymástól, ily módon a társaság megfelelt a tevékenység-központú felépítésnek. Innentől kezdődött meg a társaság átalakítása. Ezért ez a dátum szerepel.
A korábbiakban egyébként az Állami Számvevőszék, ha jól emlékszem, kettő, de lehet, hogy három alkalommal is vizsgálatot végzett a MÁV-nál, a kilencvenes években, illetve a 2000-es év elején. Ezekre épült aztán a későbbi, ennek a vizsgálóbizottságnak a magvát jelentő állami számvevőszéki vizsgálati eredménynek a beépítése tulajdonképpen a vizsgálóbizottság kérdései közé. Így épült fel a rendszer, azért mondom, hogy nem házszabályszerű egyébként a benyújtott javaslat, de indoklásképpen elmondom, hogy ez a helyzet, tehát a funkcionális vasút kettéválásától vagy több részre szakadásától kell számolni a vizsgáló tevékenységet.
Tudom, hogy képviselőtársam meregeti a szemeit, már bocsánat, hogy ilyen kifejezéssel illetem, de - ön nem volt itt benn az előbb - elmondtam, hogy más szabályok vonatkoznak a vizsgálóbizottságra, mint ami egy általános törvényjavaslat tárgyalására, és ezért ilyen esetekben szövegszerű módosító javaslatokat a vizsgálóbizottságokhoz nem lehet házszabályszerűen benyújtani, csak házszabályellenesen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés