DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! A választási kampányban többször hangoztatták, hogy a nők számára bevezetik annak lehetőségét, hogy 40 év szolgálati idő után nyugdíjba vonulhassanak. Az elmúlt fél évben semmit nem tett a kormány ebben az ügyben. Frakciónk azonban nem engedte feledésbe merülni a témát, még szeptemberben rákérdeztünk arra, hogy mennyibe kerül, ha a nők 40 év szolgálati idő után nyugdíjba mehetnek. Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szeptember 3-ai válaszának lényege a következő volt: szakértőink jelenleg is dolgoznak a koncepción. Azóta se nyújtott be a kormány erről szóló javaslatot.

Nem sokkal később Gúr Nándor képviselőtársam önálló képviselői indítványként kezdeményezte a nyugdíjtörvény módosítását annak érdekében, hogy a nők és a férfiak is 40 év szolgálati idő után nyugdíjba vonulhassanak. A szociális bizottság tárgysorozatba sem vette a törvényjavaslatunkat. Indoklásként annyi hangzott el, hogy a kormány elképzelései csak a nőkre vonatkoznak, javaslatunk viszont a nyugdíjrendszer teljes átalakítását jelentené, ezért nem támogatja azt a kormány. Konkrétumokat azonban továbbra sem hallottunk a tervezett szabályozásról, így csak találgatni lehet - mint ahogy a sajtó is teszi -, hogy milyen módon képzelik azt bevezetni.

Nem adtuk fel, nemrégiben újra írásbeli kérdéssel próbáltuk megtudni a részleteket. Kérdésünkre miniszter úr a következő választ adta: a kormány szándéka, hogy a gyermekeket felnevelt nők 2011-től 40 évi munkaviszonyt követően öregségi nyugdíjba vonulhassanak. Most sem kerültünk közelebb az igazsághoz.

Összegezve: egyetlen kérdésünkre sem kaptunk választ hónapok óta. Így ismét felteszem a kérdéseket miniszter úrnak. Mikor és milyen feltételekkel tervezi a kormány a 40 év szolgálati idővel rendelkező nők életkortól függetlenített öregségi nyugdíjjogosultságának szabályozását? Az elképzelés hány embert érint, illetve miként befolyásolja ez a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát? Különbséget tesznek-e a jogosultak közt aszerint, hogy hány gyereket neveltek fel? Azon érintettek esetében, akik nem tudtak gyereket vállalni, milyen módon ismerik majd el a nők családi helytállását?

Köszönöm és várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu